Pezsgőt nem bontunk, de a tortán ott lesz az egyes. Egy évvel ezelőtt választottuk meg a jelenleg hivatalban lévő önkormányzatunkat, akikről még mindig a város hivatalos honlapja árul el a legkevesebbet. Nem hogy munkájuk objektív mérőszámai, de egy képes életrajz sem érhető el róluk.
Harminc éve vasárnapra esett szeptember 30-a. A nap, amikor egy éven belül negyedszer járulhattunk a szavazóurnákhoz. A nap, amikor tulajdonképpen utolsó pillanataihoz ért egy éppen negyven évvel korábban felállított rendszer. Lehet nevetséges, de még tény: ön(magunkat) kormányozzuk.
Tíz éve, hogy kínai tulajdonú cég birtokába került a szolnoki Tisza Szálló. És ugyancsak évtizede, hogy az akkor beígért fejlesztéseknek semmi nyoma, így Szolnok emblematikus épülete tovább pusztul. Vajon milyen állapotban élheti meg megnyitásának 100. évfordulóját "A Tisza"?
Kívánom, hogy harmadikra sikerüljön! Örülnék, ha a harmadik már valóban arról szólna, amikről a megnyitókon beszéltek! Hét év alatt a harmadik ifjúságnak szánt közösségi teret avatták Szolnokon. Mit kezdjünk a fiatalokkal, ha nemcsak szemetelőknek akarjuk őket láttatni?
Gondoltam, jelzem, hogy én ahhoz a körhöz tartozom, amelyik elhiszi: a vírus létezik, és jobb félni, mint megijedni. Vitatkozni továbbra sem fogok, mert hiszek abban a kutatásban is, miszerint az alacsonyabb szellemi képességűek utasítják el a maszkot. Persze a betegség nem IQ szerint válogat.