A szolnoki Damjanich uszoda már majdnem negyvenéves volt, amikor ez a fotó készült. A lelátó alatti fedett medence is legalább két évtizede működött, és persze akkor még senki sem sejthette, hogy húsz évvel később bezár a hely. Ez az 1987-es kártyanaptár örökre őrzi a Dami emlékét.

Nem tudom, hogy történt, csak kitalálom: a Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál (VCSM) 1986 őszén valaki a homlokára csapott, hogy el kellene dönteni, mi legyen a cég következő évi kártyanaptárján. A nyolcvanas évek közepén nem lehetett kérdéses, hogy kártyanaptárt csináltatni kell. Miként az sem, hogy az új évi jókívánságos kisnyomtatványnak – persze ilyen hülyén senki nem jelölte – novemberre készen kell lennie, hiszen akkor indul a naptárszezon. Talán felvetődött, hogy valami jó csajt kellene a következő évi naptárra tetetni, ami egyébként az összes szolnoki cég esetében csupán a VCSM-nél lett volna indokolt, hiszen mégiscsak strandokat (is) üzemeltetett, ahol felbukkanhattak bikinis vagy lengén öltözött hölgyek. A józanész vagy a döntéshozók erélyes feleségei miatt ez végül nem lett több, mint egy pajzán ötlet, amit aztán komolyabb, vállalhatóbb tervek követtek: szennyvíztisztító, víztorony, székház, valamelyik üzemeltetett fürdő. Úgy tűnik, 1986 őszén ez utóbbi nyert. És talán azért pont a Dami, mert megcsúsztak a döntéssel, és nagyon gyorsan kellett valami fotó, ami mehetett a Magyar Hirdető Vállalathoz (Mahír) vagy egyenesen az Ofszet és Játékkártya Nyomdába.

A szolnoki strandok közül szeptember-október körül pedig már csak a Tisza-híd lábánál működő Damjanich uszoda volt nyitva. Ezt az aprócska képet jobban megnézve egyértelmű, hogy ez a fotó ősszel, szeptember környékén, vagy ha abban az évben későn jöttek a fagyok október elején készülhetett. Az előtérbe belógó gesztenyefa levelei még zöldes-sárgák, és a távolban, a Verseghy parkban lévő fák sem hullatták el a lombjaikat. Viszont a fedett medence fölötti lelátó már annyira üres, hogy az nyáron, strandszezonban maximum éjszaka fordulhatott volna elő. A kép fókuszában a nagymedence látható, így az is feltűnik, hogy bár napközben, világosban készült a felvétel, sehol egy strandoló. Csak vízilabdások vannak a fotón. Azaz nemcsak kora őszi, de hétköznapi is ez a felvétel.

A medence hátsó, mélyebb részében olyan, mintha edző meccse zajlana. Fekete és fehér sapkákban két csapat van a vízben, miközben a partról, a fedett oldaláról hosszú ujjú ruhákat és hosszú szárú nadrágokat viselő férfiak figyelik a vizet. Legalább hat ember látható a parton.

(Gondolom, aki jártas a csapat történetében, az talán azt is meg tudja tippelni, kik voltak akkor a vízben, és kik azok, akik a partról figyelik a játékosokat.)

A medence sekélyebb részében is tuti, hogy pólósok vannak, hiszen sokan viselnek közülük úszósapkát, ami akkoriban azért még nem volt kötelező. Olyan, mintha több sárga labda is lenne a vízben. Talán az utánpótlás valamelyik csapata várakozik ott, hogy végre a profik után átúszhassanak a játéktérbe.

A medence bejárat felőli végénél ott a három hatalmas guriga, amire annak idején az úszósávokat elválasztó bójás köteleket tekerték.

Két oldalt láthatóak azok a jellegzetes piros reflektorokat tartó oszlopok is, amelyek emlékeim szerint a fedettben is működtek. A lelátó bal szélén picit belóg a TOMI mosópor reklámja, az ülősor alsó peremén pedig kivehető a Domus lakberendezési áruház reklámja. Nem tudom, hogy 1986 őszén ennyire kopott volt-e, vagy a fotón butították le a szöveget, ami mégiscsak a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat reklámjához készült. Akkor, amikor szerintem senkiben fel nem merült annak a lehetősége, hogy ez a „szentély” az 1987-es kártyanaptár megjelenés után két évtizeddel már nemcsak zárva lesz, hanem bontani is fogják. De hát a naptárak nem is azért készülte, hogy a jövőbe lássanak. A többség számára maximum egy évre szóltak. Csak a gyűjtőknél maradtak fenn tovább, így őrizve például egy olyan hely képét, ami már csak a szolnokiak emlékében élhet.