Egyértelmű, hogy Szigeti Henrik e képeslapon közzétett fotója sokszor, sokféle kivágásban került anzikszokra. Miként ennek az 1904. szeptember 15-én postára adott lapnak köszönhetően az is világos, hogy az eredeti fotó 1899 és 1904 között készülhetett a Tisza szolnoki nagy kanyarjánál, nagyjából a mai dohányfermentáló alatt.

Szűk négy évvel ezelőtt írtam már egy olyan Szigeti Henrik kiadású képeslapról, amihez azt a fotót használta a mester (Nagykanyar a másik irányból, 2012. március 31.). Az a lap annyiban tért el ettől, hogy a fotó nem a teljes felületet foglalta el, hanem csak egy elfektetett kulcslyukra emlékeztető keretben volt látható, aminek köszönhetően a képes oldalon jutott hely az üzenetnek. Ezen az 1904-ben feladott lapon azonban csak alul maradt egy üres csík – amit az anziksz küldője ki is használt -, így az eredeti képet teljes egészében láthatjuk.

Ez leginkább a Tisza bal partja, a mai Tiszaliget miatt érdekes, hiszen így fogalmunk lehet a terület 112 évvel ezelőtti állapotáról. A töltés mögött nem nagyon volt semmi, csak erdő, a gátoldalt pedig leginkább az úsztatva érkezett fa tárolására, szárítására használták. A képen látható, elképesztő mennyiségű faanyagot egyébként a másik parton álló fűrészüzemekben dolgozták fel, és csak azért tárolták a bal parton, mert ott volt kisebb a folyó sodrása. Egyébként a Tiszán lebegő faanyag remekül árulkodik arról is, hogy az előző századfordulón Szolnok iparában jelentős szerepük volt a fűrészüzemeknek.

És, ha már gazdaságföldrajzi szempontból nézzük ezt a lapot, akkor a jobb parton kikötött bőgőshajók szerepét is érdemes megemlíteni. Egyrészt arra utalnak, hogy a XX. század elején a Tisza még valóban fontos vízi út, szállítási útvonal volt. Ráadásul ekkoriban még a vasúthoz is érdemben kapcsolódott a tiszai szállítás, hiszen a nem véletlenül ide kikötött hajókról a nagykanyarnál lehetett a leggyorsabban átpakolni vagonokba, a régi indóház környéki vágányoknak köszönhetően. Illetve mivel ezek a hajók a legtöbb esetben gabonát szállítottak, aminek a feldolgozása – azaz őrlése – sokszor Szolnokon történt, a kép a város jelentős malomiparának is bizonyítéka.

A jelentős malomiparra utal egyébként a fotó közepén magasodó két gyárkémény is. Ezek nagyjából a mai Rózsakert helyén állhattak a mellettük lévő Scheftsik malmot kiszolgálva. A korabeli város egyik leggazdagabb emberének tulajdonában lévő malom az első világháború előtt tűnt el, és a mából nézve nehezen érthető, hogy egyáltalán miként kerülhetett a megyeháza mögé. Minden bizonnyal a Tisza híd – ezen a képen ugye még az 1909-ben elsodort fahíd látható – és esetleg a zagyvai átkelő közelsége játszhatott közre a hely kiválasztásában, illetve, hogy Tisza felsőbb szakasza felél érkező, megrakott hajók először ezzel a malommal találkozzanak. Mindenesetre borzongva játsszunk el a gondolattal, hogy milyen lenne, ha a város legnagyobb parkja helyén ma ipari üzem állna!

Szigeti Henrik felvételének egy másik, a XX. század későbbi történései szempontjából nem elhanyagolható üzenete az egymás után sorakozó négy templomban van. Ezek miatt a képeslap ugyanis nemcsak arról mesél, hogy Szolnok egy jelentős szállítási útvonal, folyami átkelő, fűrész- és malomiparral büszkélkedő, ráadásul négy templomot építeni és eltartani képes, tehetős város, hanem vallásilag is sokszínű és szabad. A kép bal szélén álló katolikus nagytemplom után az 1899-ben elkészült zsinagóga, majd a nem sokkal öregebb református templom látható, hogy aztán a távolban még a vártemplomra is vethessünk egy pillantást. Ezek a templomok szerencsére még ma is állnak, a parton sorakozó házak viszont már nem.

De hát 112 év alatt sok víz lefolyt Szolnoknál is a Tiszán.