Emlékeim szerint a belvárosi utcánkban, valamikor május elején kezdődött az egyik oldalon a járda felújítása. A pontos dátumra azért nem emlékszem, mert azt gondoltam: egy hét és nem látunk munkást a környéken. Aztán, mielőtt még befejezték volna a megkezdett oldalt, nekifogtak a másiknak – vicces is volt a tábla, miszerint gyalogosforgalom a túloldalon -, hogy pár héttel később már az aszfaltozott részen is dolgozzanak. Nem akarom túldramatizálni, de nagyjából három-négy hete az utcánk teljes szélességében és hosszában zajlik az építkezés. Általában reggel hétkor már felberreg egy légkalapács, és olyan szombat se volt még, hogy a sárga rakodógép ne cikázott volna nyolckor az ablakunk alatt.
Amivel alapvetően nem is lenne baj. Hiszen tudjuk, hogy az építkezés zajjal és porral jár. Ráadásul ennek a közpénzből zajló felújításnak leginkább mi, utcabeliek leszünk a haszonélvezői. Főleg, ha a burkolat alatti közművek – amelyeket ezúttal sem cseréltek ki – nem mondják fel az eddigi gyakorlat szerint félévente a szolgálatot, és nem lesz hamarosan kocsikat zörgető patchwork az új aszfaltburkolatból.
Aki lakott már építkezés közelében, az pontosan tudja, hogy hosszabb távon megviseli az embert. Főleg, ha nem tudja, meddig fog még tartani. Márpedig fogalmunk sincs arról, hogy ki, pontosan mit, és meddig babrál a házunk előtt. Eltelt lassan két hónap, és most pénteken érkezett először értesítés arról, hogy az utcánkban június 25-27-én útépítési munkák lesznek. Mert eddig mi zajlott, lakodalmas nászmenet? Igaz, a bedobott cetli ellenére szombaton nem sok, vasárnap meg konkrétan semmi sem történt.
Fokozza a feszültséget, amikor az ember reggel szeretne kiállni az utcára nyíló garázsából, de a kapu előtt már egy munkagép áll keresztben. Vagy kihajtana a lezárt utca végén, ahol dühös munkások kiabálnak vele, hogy mit keres ott, és csak morognak, amikor arra hivatkozik, hogy hát itt lakik. Meg mondjuk, amikor a garázsa előtti ingyenes parkolóba nem tud beállni, így vagy fizet a szomszéd utcák valamelyikében – ha van hely -, vagy reszkíroz, mert az ilyen esetekre vonatkozó parkolási rendről sincs információja.
És nem tud kitől kérdezni, kit felhívni, kitől tájékozódni. Mert nagyjából úgy fest ez az útfelújítás, hogy örüljünk neki és viseljük el. Miközben pár méter járda árából időben lehetett volna tájékoztatni szórólapokon, a város pénzéből finanszírozott médiumokban hetente friss információkat helyezhettek volna el, és ha már tényleg szolgáltató városnak hirdetjük magunkat, akkor minimum egy zöldszám működik, netán a szolnok.hu-n naprakész hírek vannak a lassan az egész városra kiterjedő munkákról.
Örömittasan tartottak többszöris sajtótájékoztatót arról, hogy a Modern városok program keretében 4 milliárdot fordítanak Szolnokon az utakra és a járdákra. De nem lehetne partnernek tekinteni a lakosságot, és elmondani, hogy nagyjából hol és mennyi ideig fognak dolgozni? Komolyan, néha már kételkedem abban, hogy egyáltalán van annyi aszfalt, térkő, munkagép és melós, mint ahány helyen egyszerre folyik az építkezés a városban. Biztos, hogy nem lehetett volna, mondjuk a Tiszavirág Fesztiválra tokkal-vonóval befejezni a Szapáry utcát, és csak utána hozzányúlni egy másikhoz. Vagy a Baross utcában csak az érettségik után dolgozni, és addig a tűzoltóság előtti szakaszt vagy az Adyt kipipálni? Ha nem, azt is elhiszem, ha elmondja valaki, hogy miért.
Szóval, tényleg nem bántásból piszkálódok, mert esküszöm, örülök az utak és a járdák megújításának. De könyörgöm, valaki kommunikáljon már velünk, akiknek örülniük kellene. Mert néma gyereknek ugye ugyanúgy az anyja sem, miként a semmit nem mondó városnak a polgára! Vagy valamit titkolni kell, netán meglepetés készül? Hát minden a szemünk előtt zajlik, csak azt szeretnénk tudni, hogy még meddig.
