2025.12.7. (vasárnap)

Nemzetközi kurzus jótékonysággal

Nemzetközi kurzus jótékonysággal

Dátum:

Nemzetközi karmester- és karnagykurzust szervez júniusban a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, aminek zárásaként a megye hét templomában lesznek ingyenes koncertek, illetve az Aba-Novák Agórában rendezendő gálakoncert bevételét a Tiszavárkonyi Alkotóház újjáépítésére ajánlják fel.

A Kodály Emlékév és a Reformáció 500. évfordulója előtt is tiszteleg a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Szolnok Masterclass elnevezésű nemzetközi karmester- és karnagykurzusa június 6-18. között. Az idén útjára induló projekt során a világ minden tájáról érkező karmesterek és karnagyok alapos elméleti és gyakorlati képzésben részesülnek. Előbbiek irányítását Alpaslan Ertüngealp (3. kép) – aki a Berlini Filharmonikus Zenekarnál építette karrierjét – vállalta, míg az utóbbiakkal Izaki Maszahiro (2. kép), Szolnok város főzeneigazgatója foglalkozik majd. A növendékek felkészülését a házigazda szimfonikusok mellett, a szolnoki Bartók Béla Kamarakórus és a debreceni Kodály Kórus segíti június első felében.

A Szolnoki Szimfonikusok által szervezett mesterkurzus abban is különbözik a hasonló programoktól, hogy június 11-16. között kiegészül egy templomi koncertsorozattal, amelynek befogadói elsősorban Tisza-tavi települések református templomai. Így a kurzusoknak otthont adó Martfű (június 11.) és Törökszentmiklós (június 14.) mellett koncertek lesznek Tiszaderzsen (június 12.), Tiszaigaron (június 13.), Tiszaszőlősön (június 14.), Tiszaszentimrén (június 15.) és június 16-án a Kunmadarasi 2000 férőhelyes templomban is. A résztvevők ezzel a turnéval kívánnak tisztelegni a reformáció 500 éves jubileuma, kulturális örökségeink és az újjászületés előtt a zene nyelvén megszólítva a nagyközönséget.

A Mesterkurzust június 17-én a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tartandó jótékonysági hangverseny koronázza meg, amelynek bevételét a szervező Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. a január elsején leégett Tiszavárkonyi Alkotóház újjáépítésére ajánlja fel. A koncert szünetében képzőművészeti aukciót is szerveznek a Szolnoki Művésztelep alkotóinak munkáiból, így többek között Verebes György Munkácsy-díjas festőművész kifejezetten erre az alkalomra készített festményének megvásárlásával is segíteni lehet az alkotóház rekonstrukcióját. Az eseményre 1500 forintos áron árulnak majd belépőket illetve támogatójegyeket.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar Szolnok Masterclass elnevezésű nemzetközi karmester- és karnagykurzus június 18-án, Budapesten, a MomKultban zárul, ahol a mesterkurzusok résztvevői, illetve a szimfonikusok és a két közreműködő kórus közreműködésével egy ez alkalomra összeállított válogatás hangzik el a bécsi klasszikusok, a romantika és a 20. századi zeneirodalom meghatározó műveiből. A kurzus hallgatóinak vezényletével olyan remekművek csendülnek fel, mint például Beethoven II. szimfóniája, Mendelssohn V. szimfóniája, Csajkovszkij IV. szimfóniája vagy éppen Bartók egyik legismertebb műve, a Táncszvit is elhangzik a nagyszabású gálakoncerten. A hangversenyt a MomKult több éve sikeres Klassz.Bent ingyenes koncertsorozata keretében rendezik, így a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. A gála nem titkolt célja a zenei edukáció, azaz a klasszikus zene megismertetése és megszerettetése a fiatalokkal, a diákokkal, ami mindig kiemelt szerepet játszott a mesterkurzust és a koncerteket szervező Szolnoki Szimfonikusok életében.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A demokrácia a te erőd

Olyan országban szeretnék élni, ahol a helyi demokrácia születésnapján a kormány azt hirdeti, hogy akár a reklámjukat is megkérdőjelezheted, lehetsz bármilyen, szükség van rád.

Székelyt nézni kell!

Szolnokon még csak vendégjátékként volt látható Székely Csaba dráma, így ha a legjobb kortárs magyar drámaíró darabjait akarjuk megnézni, vendégségbe kell menni. Például a Pinceszínházba.

A világ Magyarországon

A világon számtalan Magyarországnál sokkal rosszabb hely van. De azért a világ legjobb sajtófotóit felvonultató kiállítás helyszíne sokat elárul rólunk, meg az országról is, ahol élünk.

Operamese felnőtteknek

Aki látta az OSZT-on a budaörsiek Az igazság gyertyái című előadását, annak fel kellett kerüljön a „térképére” ez a főváros széli társulat. És meg kell néznie új darabjukat, a Répakirályt.