2025.12.2. (kedd)

Országos regatta a Tiszán

Országos regatta a Tiszán

Dátum:

A Tisza mozi sarkánál kellene a Templom utcán a Sóház utca felé fordulnunk, ha ezt a közel 120 éves szolnoki fotót szeretnénk reprodukálni. Ám nem sikerülne, hiszen arról a helyről ma már nem látszik a református templom. Természetesen nem ez az egyetlen érdekessége ennek a képeslapnak.

A Tisza mozi sarkánál kellene a Templom utcán a Sóház utca felé fordulnunk, ha ezt a közel 120 éves szolnoki fotót szeretnénk reprodukálni. Ám nem sikerülne, hiszen arról a helyről ma már nem látszik a református templom. Természetesen nem ez az egyetlen érdekessége ennek a képeslapnak.

E képeslap kiadója, Szüsz Lipót, 1895-ben már olyan komoly könyvkereskedője volt Szolnoknak, hogy még a Magyar Könyvkereskedők Egylete is tagjai közé fogadta, így az az évi címtárba is bekerült. Igaz, mindösszesen annyi szerepel ott róla, hogy Szolnokon működött az üzlete, ám annak pontos – utca, házszám szerinti – helyét nem adták meg. Az azonban bizonyos, hogy Szüsz Lipót a könyvkiadás mellett képeslapok megjelentetésével is foglalkozott, amire nem csak a mellékelt kisnyomtatvány a bizonyíték, hanem további három-négy, az ő nevével megjelent anziksz is. A Templom utcát, előterében a Szolnoki Zsinagógával mutató képeslapját valamikor 1904 és 1905 nyara között dobta piacra.

A kiadás dátumát ebben az esetben is e képeslap postára adása jelöli ki, ami 1905. július 17-én történt Szolnokon. A lapot a Zentán élő Szilágyi Gyulánénak küldték oly módon, hogy a szövegét a nagymama diktálhatta Idus nevű unokájának. A szolnoki család arról érdeklődött, hogy Szilágyi néni háza körül rendben van-e minden és Szilágyi bácsi elment-e a fürdőbe. Illetve beszámolnak arról, hogy a képeslap írását megelőző napon „szép látványosságban” volt részük, hiszen országos regatta – evezős – versenyt rendeztek a Tiszán. Ez nekem egyébként arra is utal, hogy a lapot küldő család – a nagymama és Idus mellett Mari, Vali és Irénke – valahol a belvárosban lakhatott, ahonnan előző nap szépen felöltözve, talán napernyőket forgatva sétáltak le a Tiszához.

A ránk maradt fotó legkorábbi készítésének dátumát – szerintem – egy éppen csak látszó ház adja meg. Azt nem nehéz észrevenni, hogy a mai Tiszai hajósok tere sarkán még nem áll a Barta-palota – azt majd csak 1912-ben húzzák fel -, ami most már kitakarja az 1895-ben elkészült református templomot ebből az irányból. Ugyanakkor kivehető a tér második háza, amit a bejárata padlóján lévő kőberakás szerint 1904-ben adtak át. Tehát, ha a fák mögötti tető a Tiszai hajósok terén ma is álló oldalkapus, egyemeletes, sárga épülethez tartozik, akkor az ismeretlen fotós csak annak átadása után, a fák lombkoronája alapján, az év nyarán dolgozhatott.

Bár az anziksz felirata alapján a kép a Templom utcát ábrázolja, igazság szerint annak első telke, az ott 1899-ben elkészült Szolnoki Zsinagóga van a fókuszban. Ezen a képen is jól kivehető a zsinagóga egykori kovácsoltvas kerítése, aminek lábazaton álló magasságát jól érzékeltetik az előtte ácsorgó gyerekek. Akik természetesen az ismeretlen fotóst figyelik, aki valahol a Sütő utca torkolatában, a mai Tisza mozi sarkánál állva dolgozhatott. És biztosak lehetünk abban, hogy nem csak ezt az egy képet készítette a környékről.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnoki kincsek a Fortepan-on (1)

Autó a régi „százlábú” híd szandai oldalán, ideiglenes alagút az egykori Ságvári körúton, rosszul datált víztoronyépítés a Széchenyi lakótelepen. Három szolnoki kép a Fortepan-ról.

Szolnok szokatlan helyről

Danka István, mint a megyei tervezővállalat fotósa, 1981 tavaszán felmászott az akkor még működő Ságvári Endre Művelődési Ház tetejére, hogy megörökítse a Nerfeld-palota bontását.

Hogyan nevezhették?

Amikor ezt a képeslapot Szolnokon postázták, a megörökített park már nem így nézett ki. Sőt, a neve is más volt már. Ráadásul annak hídnak sem volt már nyoma, ahonnan ez a kép készült.

Szolnoknál komppal

A szolnoki belvárosi híd közelében legalább három időszak volt, amikor komppal kellett átkelni a folyón. E lap postázása miatt egyértelmű, hogy a kép az első ilyen alkalommal készült.