Az ideiglenes szolnoki Tisza-híd lábánál lévő strand 1950-es állapota izgatott a címlapon lévő képeslapon. Aztán úgy alakult, hogy egy hasonló, másik anzikszot is kaptam, és kiderült: szülők és gyermekük levelezése került hozzám. Nem teljesen világos, miért használtak szolnoki lapot.

A képeslapgyűjtésnek van egy szomorú, de vitathatatlanul életszagú tanulsága. Az, ami ma számunkra fontos, megőrzendő emlék, a következő generációnak talán már értéktelen, kidobható kacat lesz. Az ebben a cikkben szereplő, 1950 szeptemberében feladott két képeslap sorsa is ezt bizonyítja. A szülők és gyermekük között lezajlott levelezést valaki több évtizeden keresztül gondosan őrizte, hiszen szinte gyűrődés és foltok nélküli a két fekete-fehér képeslap. Nem hinném, hogy ő, inkább valamelyik leszármazott, akinek Rezső bácsi, a felesége és fiuk, a néhai főorvos már nem sokat jelentett, megszabadult az egy vagy több élet alatt felhalmozódott „kacatoktól”. És kidobta ezt a két szolnoki képeslapot, amelyek azért kerültek hozzám, mert érdekesnek találtam az 1946 és 1962 között álló, ideiglenes Tisza-híd lábánál lévő egykori strand akkori állapotát.

És, ha már képeslapgyűjtés és a tanulságai. A képeslapok néha egészen elképesztő utat képesek bejárni, érthetetlen helyeken bukkannak fel. Ez a két szolnoki képeslap például a Baranya megyei Vajszló község és a Tolna megyei Szekszárd között „közlekedett” 72 évvel ezelőtt. Szerencsére a lapok írói még tanultak jó modort, dátummal látták el az üzeneteiket, így tudható, hogy az első szolnoki lapot a Vajszlón élő szülők küldték a Szekszárdon dolgozó főorvos fiuknak. A nehezen olvasható szövegből kitűnik, hogy ez a lap már egy levélre küldött válasz. Miként az is, hogy az édesapa, az idősebb Rezső az, aki jobban szenved a fia, a „kis Porontyomnak” nevezett főorvos hiányától. A második képeslap 12 nappal később lett megírva, de nem tudható, hogy ez előzőre küldött válasz, vagy a főorvos későbbi, „lekvárnak és süteménynek örülni fogó” üzenete. Igaz, ezen legalább van némi utalás arra, hogy a doktor úr miért használt Szekszárdon – a postai bélyegző alapján egyértelműen ott adta fel az üzenetét – szolnoki képeslapot.

„A túloldalon nyíllal jelzem a homokos partot, ahol nyáron strandoltam.” Sajnos a nyíl lemaradt vagy hét évtized alatt eltűnt a főorvos út lapjáról, mindenesetre nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a Tisza bal partján lévő, a híd lábánál a harmincas évek óta létező szolnoki szabadstrandra gondolhatott. Amiről a kép alapján azt gondoltam, 1950 nyarán már nem működött, hiszen a korábbról ismert fotókhoz képest elég romosnak tűnik az a környék. Igaz, mintha a néhai kerítésként szolgáló kabinsor még meglenne, vagy valami hasonló került volna a helyére. Miközben jól látható, hogy a – ma is ott álló – belügyes üdülő vázszerkezete már éppen készült, de hát az elnyomást is ki kellett pihenni valahol.

Jó lenne tudni, hogy a két képeslaphoz felhasznált fotók születése között mennyi idő telt el. Hajlanék arra, hogy ugyanarról a filmtekercsről valók, hiszen a szabadstrand és a növényzet állapota is erre utal. Sajnos a hídon közlekedők nem segítenek ennek az alátámasztásában vagy megfejtésében, hiszen a két fotó ebből a szempontból teljesen eltérő. Mindenesetre a nálam „második” képeslapnak köszönhetően tudható, hogy a negyvenes évek végén, vagy az ötvenes évek első nyarán a Tisza-parti sétány – ami 1950-ben kapta meg Zalka Máté nevét – aszfaltozott volt, már a helyére azok a beton virágtartók, amiknek a harmincas években még nyoma sem volt, illetve ritkásan, de különleges kandeláberek világítottak az esti andalgáshoz.