(Évzáró ismétlés: ez a cikk 2015. szeptember 21-én jelent meg először.)

Akár történelmi szükségszerűségnek is tekinthetjük, hogy Szolnokot sem kerülte el szecesszió. Vagyis az a művészeti irányzat, amely a XIX. század végén szakítani igyekezett a historizmussal, a neobarokkal, az emlékműszobrászattal és a hivatalos igényeket kielégítő akadémizmussal. És amit a szögletes, szabályos formák helyett inkább a vonalasan burjánzó ornamentika, a hallatlan méretű stilizálás és a dekoratív színfelületek jellemzik. Az építészetben pedig azt tartják róla, hogy megszabadította a tervezést a történeti formák és az eklektika idején akadémikussá merevült szabályok kötöttségeitől, így képessé tette, hogy a rendeltetésből, a tényleges használatból kiindulva jobban megfeleljen az akkor korszerű követelményeknek. Ha csak néhány épülettel szeretnénk beazonosítani a szecessziót, akkor gondoljunk a kecskeméti Cifrapalotára vagy a Marosvásárhelyi Kultúrpalotára, esetleg a bécsi Secession-ra vagyis a Joseph Maria Olbrich tervezte Szecesszió házára.

Ez a modern és szerintem abban a korban megdöbbentően szabados és cifra építészeti irányzat éppen Szolnok első aranykorának idején érte el a várost. Vagyis akkor, amikor fejlődött a helyi ipar, jelentős közlekedési csomópont lettünk, duzzadt a lélekszám és sorra épülhettek azok a házak, amelyek Szolnokon ma a „régit” képviselik. Többségük természetesen a historizmus és a neobarokk stílusában – gondoljunk a Megyeházára vagy a Városházára -, ám a XIX. század végén megjelent a szecesszió is. Első és talán legnagyobb hatású épülete az Arany János utca sarkán ma is álló Mezőgazdasági Takarékbank, Komor Marcell és Jakab Dezső munkája volt. Aztán következett a Szapáry utcát lezáró Kereskedelmi Bank épülete, amit mire az ötvenes években elbontottak díszítésében már alig, inkább csak formájában emlékeztetett egykori önmagára. Szolnok talán legismertebb ma is álló szecessziós épülete a Jánszky Béla és Falus Elek által kibővített Kádár-cukrászda (1. kép), illetve a Szapáry út 19. szám alatti palota, de ide tartozott a Spiegel Frigyes és Englerth Károly tervei alapján 1912-ben átadott első kőszínházunk is.

Úgy gondolom azonban, hogy a szolnoki szecesszió ennél jóval gazdagabb. Mert szerintem ilyen stílusban épülhetett az Arany János utca 1. szám alatti egyemeletes ház (3. kép), pontosan a Mezőgazdasági Takarékpénztár mögött. Homlokzata kritikán aluli állapotban van, ám a tetőzet alatti és az ablakok körüli maradványok a szecesszió hatására utalnak. Ugyancsak ilyennek érzem az emeleti erkély gyönyörű vasrácsának formavilágát, illetve az ide nyíló ablakokat. Bizonyos, hogy a szomszédjához képest kevésbé volt díszes, de kiemelkedően szép homlokzatú ház lehetett egykor.

Miként a Szapáry 20. szám alatt található, Budapestet és Bécset idéző bérház is (4. kép). A stilizált tornyok az utcára néz kis belső udvar két oldalán a maguk hosszú ablakaival, az udvarkát a másik oldalról sarokpontozó erkélyek a vaskorlátaikkal, az ablakok és az oromzat díszei mind arra utalnak, hogy a kivitelező nemcsak bérházat akart maga után hagyni. Földszintje előtt bő egy éve fa alagút húzódik, ami jelzi, hogy ez az épület sincs a legjobb állapotban. Tetőszerkezetét, illetve hátsó frontját idén felújították, de talán nemcsak a benne élők érdeke lenne, hogy eredeti pompájában láthassuk ezt az ugyancsak a XX. század fordulóján épült házat.

Megengedve a tévedés lehetőségét, két további épületet vennék fel a pusztuló szolnoki szecesszió listájára, ráadásul mindkettő a város főutcáján, a Baross úton található. Az egyik a főposta Bauhaus stílusú épülete és a Madách utca sarkán álló, a maga nemében az egyik legszebb hatvanas évekbeli lakóház közé beszorítva áll (5. kép). Miután több helyen is hullik róla a rózsaszín vakolat, itt-ott előbukkan a korábbi díszítés. Amiket az erkély vasrácsa és a kiugró tornyocska mellé téve, talán megengedhető késői szecessziós háznak tippelni.

Ugyanez a helyzet az Ostor utca sarkán álló (6. kép), egykori Rodeó bolt épületével is. Ezt a tetőszerkezet ívessége, a kilátszó gerendák faragásai – a szív alakú szöghelyek – és az ablakok fölött még felfedezhető díszítősor teszi gyanússá. Sajnos erről az épületről sincs korabeli fotóm, így nem tudom megmondani, hogy a nyolcvanas években kapott vakolása alatt vagy előtt mit lehetett a falakon találni. Valahol azonban mintha utalnának erre a szolnoki házra, mint szecessziós épületre.

Nem tartom kizártnak, hogy a feltételezéseim nem mindenütt helytállóak. Többségében azonban igen, ám ezeket a régi, kivétel nélkül száz évnél idősebb szolnoki házakat nemcsak az köti össze, hogy én szecessziósnak gondolom őket. Hanem a pusztulás. Ami sajnos ugyanígy jellemzi a Mezőgazdasági Takarékpénztár és a Kádár-cukrászda épületét is. Pedig a város ékkövei, látványosságai lehetnének egytől egyig.