Lehet vitatkozni azon, hogy harminc évvel ezelőtt Magyarországon volt-e rendszerváltás vagy sem. Szerintem igen, hiszen a köztulajdonra épülő szocializmust felváltotta a magántulajdonon alapuló kapitalizmus, az egypártrendszert a többpártrendszer. Amennyiben elfogadjuk, hogy volt rendszerváltás, még arról is vitát nyithatunk, hogy azt melyik évhez kötjük. Én 1989-re szavazok, amikor megszűnt az állampárt, a KISZ, a Munkásőrség és népköztársaságból köztársaság lett az ország.
Rendkívül izgalmas év volt. Ezért gondoltam úgy, hogy minden hónapját korabeli újságcikkek alapján megidézem.
A harminc évvel ezelőtti, januári újságokat lapozgatva a legszembetűnőbb, hogy úgy tűnik, akkor még senki sem gondolta, mekkorát fordul az ország, mire ó lesz az új évből. Ezt talán jól szemlélteti, hogy 1989 elején, Szolnokon is megtartotta a Munkásőrség – az 1956 után létrehozott, az állampárt irányítása alatt álló félkatonai szervezet – évzáró és értékelő egységgyűlését, amin megjelent Borbély Sándor, országos parancsnok és Szabó István, az MSZMP megyei első titkára is. Ennél azonban érdekesebb, hogy az év végére majd teljesen felszámolt szervezet rendezvényén nemcsak dicséreteket és a munkásőr feleségeknek virágokat osztogattak, hanem új megyei parancsnokot is választottak Szabó Sándor személyében.
Hogy már repedések vannak az „erős bástyán”, arra olyan cikkekből lehet következtetni, amelyek az egyetlen pártból való kilépésekről és a nem megfelelő létszámgyarapodásról számolnak be. Miközben azért leendő párttagokról, a munkásmozgalom régi harcosairól is bőven lehetett olvasni. A mából nézve ugyancsak a változás szelének tűnik, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt szolnoki bizottsága februárra összehívta a városi pártértekezletet, aminek előkészítésébe – legalábbis a január 5-ei felhívás alapján – nemcsak a párttagokat, de a lakosságot is be kívánták vonni. A hónap végén a KISZ – a középiskolás és idősebb fiatalokat összefogó Kommunista Ifjúsági Szövetség – központi bizottsága is összehívta áprilisra az országos kongresszusát, nem sejtve, hogy a szervezet életében az nemcsak az utolsó ilyen esemény, de az utolsó momentum is lesz.
Ekkor már az új pártok éledezése és mozgolódása is kiolvasható az újságokból, bár a megyei napilap az év első hónapjában helyi szerveződésről még nem ad hírt. Mindezt annak fényében érdemes értékelni, hogy 1988. március 15-én még ellenzéki politikusok letartóztatásáról ír a sajtó, illetve az MSZMP megyei bizottságának tulajdonában lévő helyi napilap harminc évvel ezelőtti főszerkesztője – aki évindító jegyzetében még köszörüli a nyelvét az MDF és a Fidesz tervein -, a rendszerváltás után majd privatizálhatja és egy évtizedig még irányíthatja is a napilapot. Mindenesetre 1989 januárjában már szó esik az Új Márciusi Front felhívásáról, a Független Kisgazda Párt országos, ideiglenes vezetőségéről, illetve a Magyar Demokrata Fórum gyulai szervezetéről. Ez utóbbiakról persze csak úgy, hogy a Magyar Nemzetben közzétett, a romániai menekültekkel kapcsolatos felhívásukban megfogalmazottakat a Belügyminisztérium szükségesnek érezte cáfolni.
Ez egy kicsit arra is rávilágít, hogy hiba lenne megfeledkezni a világpolitikai környezetről. A Szovjetuniót még Gorbacsov vezette, az USA elnöki székét pedig éppen elfoglalta idősebb Bush. A szocialista tábort olyan nevek jellemzik, mint a román Ceausescu, a kelet-német Honecker vagy éppen a csehszlovák Husák, miközben nálunk Kádár Jánosnak már csak névleges tisztsége volt. Szóval állt még a Berlini fal, de Prágában már komoly mozgolódások voltak, és a változó világot talán az is jól érzékeltette, hogy miközben a szovjetek által feladott Afganisztánban újra polgárháború dúlt, Kuba is kivonta csapatait Angolából.
De vissza Magyarországra és Szolnokra! Azt hiszem, 1989 januárjában a világpolitikai és a belpolitikai eseményeknél sokkal jobban izgatták az embereket a jelentős áremelések. A helyi gyógyszertárak például több napon keresztül leltároztak, mielőtt bejelentették a drágulást. De így volt ezzel a Domus is, és bár a hónap első napjaiban rendezett kiárusításon tömegek ostromolták a Skálát és a Centrumot, a korabeli újságokat lapozgatva érződik, hogy nagy volt a baj. A komoly áremelések kapcsán például a szakszervezetek a helyi tanácsokhoz fordultak, hogy a lehető legnagyobb segélykereteket hozzák létre, illetve a cégekhez, hogy azok igyekezzenek mindenben segíteni a nehéz helyzetbe került dolgozókat. Ráadásul mindez egybeesett a munkanélküliség megjelenésével is. Mert bár még viszonylag sok álláshirdetés jelenik meg, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal a munkanélküli segély bevezetéséről szervez vitákat.
Számomra a rendszerváltás egyik lenyomata volt az autóparkban bekövetkező változás. Bár még a megyei napilap is hetente közli a Merkúr – a monopolhelyzetben lévő, állami autóforgalmazó vállalat – típusonkénti sorszámait, az utakon megjelennek a magánimport révén Nyugatról behozott, többségében használt autók. Ezek vámszabályainak változására pedig nemcsak a vámhivatalok készültek, de mint a kis színes, képes cikkekből kiderült, a különböző szakszervizek is. De ugyancsak a változást jelezte, hogy miközben még Trabantok, Wartburgok, Polski Fiatok, Skodák, Daciák, Ladák és Volgák szerepelnek olykor tízezres sorszámokkal a Merkúr listáján, már párszázas tételben megjelennek a kínálatban az Opel Kadett és a Volkswagen Golf típusok is.
Miként a vállalkozó szellem is. Amire csak egyetlen példát hoznék 1989-ből. A megyei napilap örömmel számolt be arról, hogy megoldódni látszik az évek óta üresen álló és omladozó Eötvös téri víztorony sorsa. Merthogy a tulajdonos Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalat eladásra kínálta az építményt, amire egy nyugat-német és egy magyar üzletemberekből álló páros is jelentkezett, aki a torony lábához éttermet, tetejére pedig kávézót álmodtak. Pár héttel később aztán egy cikkből kiderült, hogy mindkét befektető szolnoki illetőségű magyar. A történet folytatását pedig ismerjük.
(Februárban 1989 februárját idézem majd meg.)
