2025.12.2. (kedd)

Repülő idő

Repülő idő

Dátum:

Nem kevés bátorság, avagy elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki piacra dobjon egy több mint négy órás, elsősorban gyerekeknek és kiskamaszoknak szóló hangoskönyvet. A Móra Ferenc kiadó Fesztbaum Béla közreműködésével megtette. A repülő osztály feledhetetlen élmény.

replosztlyA Móra Ferenc kiadó múltjához, és az névadóhoz méltó döntés volt, amikor a profitorientált cégnél valaki elfogadta azt az ötletet, hogy Erich Kastner A repülő osztály című regényét hangoskönyvként is megjelentessék. Persze, nemcsak azt nem tudom, hogy ki volt ez az irodalmat és a fiatalokat ismerő és szerető menedzser, hanem azt sem, hogy amikor igent mondott a vállalkozásra, tudta-e, több mint négy órás hangfelvétel lesz az eredmény.

Négy órán keresztül gyerekeket és kiskamaszokat lekötni ugyanis tiszteletre méltó próbálkozás. Ehhez nemcsak az kell, hogy ez eredeti regény lebilincselő legyen, hanem egy olyan rövidített változat is, ami befogadható, és nem utolsó sorban egy olyan színész – talán legjobb lenne nagybetűvel írni -, aki csak a hangjával is mindent képes átadni. Nem tudom, hogy más könyvvel, más adaptációval és más előadóval ez sikerülne-e, azt azonban állíthatom, Erich Kastner regényével, Fesztbaum Béla előadásában tökéletesen sikerül.

A kirchbergi gimnázium negyedikes – ha jól gondolom, a mi szóhasználatunkban nyolcadikos – diákjainak lelket melengető történetét Fesztbaum Béla úgy mondja négy órán keresztül, hogy valamennyi jelenet megelevenedik. A szereplők szinte mind másként szólalnak meg, az érzelmek kiugranak a hangszórókból, és esküszöm, a hócsatánál a legnagyobb meleg ellenére is a hideg futkosott a hátamon. Tisztán, szépen, mégis fiatalosan csengenek Kastner szavai Fesztbaum szájában.

Lehet, szentimentális szamárnak tűnök, de megvallom: voltak olyan pillanatok, amikor könnybe lábadt a szemem. Még a második meghallgatásnál is.

Persze, azért azt tisztázzuk, hogy alkalom is kell egy ilyen időtartamú hangoskönyv befogadásához. Nekünk egy hosszú utazás alatt, az autóban sikerült. Kétszer. Elsőre nem gondoltam, hogy négy órán keresztül hallgatjuk majd Fesztbaum Bélát. Ez igazából csak akkor tűnt fel, amikor lényegében átvágtunk Ausztrián A repülő osztállyal. Az autó második sorában pedig olyan feszült csend volt, hogy még a térképet is csak halkan lapozhattam. És nem volt kérdés, hogy a visszaút jelentős része is a kirchbergi diákokkal telik majd.

Magányos tévézés, videózás és számítógépezés ellen, akár közös családi programnak is ajánlom. Ha jól érzi magát az ember, gyorsan elrepül az a négy óra!

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Tabu stand up

Mivel az elmúlt három évtizedben nem láttam a Csak beljebb, Jancsikám! című előadást, így nem tudom eldönteni, hogy a Szín-Mű-Hely új bemutatója remake, felújítás vagy új rendezés.

Aki lebuktatta Rajnák elvtársat

A Fiumei úti iskola faháza előtt esőben baktató négy kisiskolást ugyanaz az Urbán Tamás fotóriporter örökítette meg, akinek sok tekintetben különleges önéletírása pár hete jelent meg.

Találkozunk 9.50-kor?

Ez most tényleg ajánlás, ráadásul nagyon személyes. Április eleje óta fut ugyanis egy „napi sorozat” az Aktív Rádión, ami nem véletlenül minden reggel 9 óra 50 perc körül hangzik el.

Férfiak és csodálatos játékaik

A VOKE Csomóponti Művelődési Házban hagyományosan megrendezett vasútmodell kiállítást nemcsak nézni, de hallgatni is érdemes. Játszani, bocsánat modellezni csak komolyan érdemes.