Öt és fél évtizeddel ezelőtt a Szapáry út nagyjából úgy nézett ki, mint ma. Igaz, még Ságvárinak hívták, osztott pályás volt az úttest, működött a Tünde, könyvesbolt és hentes volt az elején. A végén pedig raktárnak használták a Zsinagógát. Wartburg, Moszkvics, Trabant, Skoda parkolt a járda szélén.
Ezt a nem túl jó minőségű fotót évekkel ezelőtt kaptam az egyik olvasómtól. Valamelyik cikkhez illusztrációként talán már használtam, de az Album rovatban szokásos képzeletbeli sétát még nem tettem meg a néhai Ságvári, azaz a mai Szapáry úton. A fotóhoz fűzött információk alapján a felvétel 1963-ban készült, aminek köszönhetően valamivel több, mint öt év fél évtizeddel ezelőtt nézhetünk körül Szolnok egykori korzóján. A kép előtere, illetve a töredezett aszfalton lévő felfestés alapján elmondhatjuk, hogy az ismeretlen fotós nem az út közepéről dolgozott, hanem az akkor még álló, egykori Kereskedelmi Bank szecessziós épülete elől, a járdáról. Ha egy picit hátra és balra lépett volna, akkor talán a Keskeny közben találja magát, vagy nekimegy annak a ma is ott álló háznak, aminek a földszintjén most farmerbolt van, akkoriban rádió és televízió szaküzlet működött.
Kezdjük a sétánkat a Beloiannisz (Baross) és a Ságvári (Szapáry) út sarkánál, a néhai Kindlovics-bazár épületénél, aminek sarki üzlethelyiségében ma pékség működik. Fontos megemlíteni, hogy a fotózás idején már ez volt a Ságvári utca számozás szerinti vége – merthogy a Szapáry meg itt kezdődött -, és majd csak néhány évvel később lett folytatása, illetve kapta meg a körút nevet, amikor azt a bizonyos szecessziós házat elbontják, és a piac felé létrejön az összeköttetés. A fotózás idején a Kindlovicsban a Szigligeti könyvesbolt működött, ami még a hetvenes években is ezen a helyen volt. Mellette viszont egy húsbolt, vagyis hentesüzlet várta a belvárosban élőket, amit érdemes annak fényében kezelni, hogy a hatvanas évek elején még nem működött a városban ABC jellegű, nagyobb bolt, ilyen „szaküzletek” oldották meg az ellátást.
Érdemes egy pillantást vetni a Kindlovics-bazár előtti közterületre. A sarkon álló ormótlan villanyoszlopra arra emlékeztet, hogy a jelentősebb belvárosi utcákon majd csak később helyezik a föld alá az elektromos és egyéb légvezetékeket. A villanyoszlop melletti akácfa túloldalán, az az egy lábon álló, világoskék, félig nyitott építmény – ha jól sejtem – egy korabeli ?telefonfülke? lehetett. Akkoriban, amikor még „polgári csökevény” a telefonkészülék, így a hálózat alig fejlődött, és tényleg nagyember, akinek otthonában vagy az íróasztalán telefonkészülék csörgött. A telefonon túl, a következő kisebb fa törzsét fém hirdetőoszlop veszi körül, ami a korabeli tájékoztatás egyik legfontosabb eszköze volt. Ilyeneket böngészve tudták meg a szolnokiak (is), hogy mit játszik a mozi, a színház, hol, melyik zenekar ad tánczenét, vagy éppen mit üzen az aktuális ideológia.
Ha tovább „sétálunk”, a Tünde cukrászda elé érünk, ami ekkoriban már vagy másfél évtizede nem az építtető Kádár család nevét viselte, sőt az államosítást követően a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat működtette. Ettől függetlenül ez volt Szolnokon „A cukrászda”, az eszpresszó, a presszó – a kávéház kifejezés éppen nem dívott -, ahol a süteményekhez és a fagylaltokhoz élőzene is dukált. Csak a fiatalabbak kedvéért: ez még a Bambi és az Utas üdítő időszaka, az első hazai Coca Cola palackozására, a fotózás pillanatához képes még öt évet kellett várni.
Nekem úgy tűnik, hogy a Tünde melletti épületben a fotózáskor már nem étterem működött, hanem ugyanúgy, ahogy ma, társasházként funkcionált. Az Iparkamara épülete – az utca legrégebbi középülete – pedig talán a kisiparos szövetkezet székháza lehetett. Amin keresztül lehetett bejutni a Nemzeti Nagyszálló egykori báltermébe, ami az utcán látható felirat szerint 1963-ban már Vörös csillag filmszínházként funkcionált. Miközben maga a szálloda és a földszintjén lévő Nemzeti étterem még fogadta a vendégeit, sőt ez volt a Tisza után a második számú hotel és vendéglő Szolnokon. Irodaházzá majd csak a hetvenes évek közepén alakítják, amikor megnyitja szobáit a Pelikán hotel.
Nem hinném, hogy az utcán sorakozó, hat gyönyörű személyautó egyébként a szálloda vendégeihez tartozhatott. Szerintem szolnokiak vagy környékbeliek tulajdonában lehettek, ami akkoriban még nem volt mindennapos. Ne felejtsük el, hogy a kép alig fél évtizeddel azután készült, hogy magánszemélyek részére is engedélyezték a személyautó vásárlást! Amikből nem volt nagy a kínálat, így az 1958-ban indított új rendszámok – két betű és négy szám – se nagyon fogytak, a C kezdőbetű után induló I-t csak 1970 körül kellett bevezetni. Mindenesetre érdemes egy kicsit gyönyörködni az 1963-ban a Ságvári úton parkoló autókban: kelet-német Wartburg 311, szovjet Moszkvics 407, kelet-német Trabant 500, újabb Moszkvics, majd egy csehszlovák Skoda Octavia és egy Skoda Tudor.
Az utca távolabbi részei már nehezen vehetők ki, bár az egyértelmű, hogy ugyanazok a házak állnak a Ságvári páros oldalán, mint ma. Illetve az is jól látszik, hogy az utca Tisza felé eső elején, e fotó hátterében még nincs felújítva a Zsinagóga. A tetején ugyanis hatalmas bádogfoltozás éktelenkedik. Illetve tudjuk, hogy majd csak a következő évtized elején teszi rendbe a Szolnok megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalata. Ha jók az információim, a fotózás idején, mint cukorraktár működött az 1899-ben elkészült épület.
És a képzeletbeli sétát fejezzük be a fotós közelében. Aki felé egy katonai Csepel teherautó közelített, platóján katonával. Valószínű, hogy aztán jobbra, a Kossuth tér felé kanyarodott, hiszen nem húzódott be az osztott pályás úttestet kettéválasztó járdaszigethez. Ami nem tudom, hogy mikor épült és mikor tűnt el. A nyolcvanas években már biztosan nem volt meg. És szerintem az ötvenes évek végén sem. Miként a járdaszigetet záró, négy irányba világító lámpa sem, amely sötétben talán megakadályozta a sofőröket, hogy a Ságvári út közepét díszítő virágágyásokban landoljanak.
