Vigyázzatok, üveg! Hallatszik a kiáltás a folyosószerű, emeleti helyiségben, aminek közepén futószalag zakatol, egyik ablaksora az udvar hátsó részére, az összepréselt műanyagüvegek báláira, másik pedig a szeméttel teli, óriási csarnokra néz. Ahová három műszakban érkeznek az elvileg szelektíven gyűjtött kukák és zsákok, amelyek tartalma a bontás után, egy szalag segítségével a rázógépre kerül. Ahonnan például a műanyag kupakok szépen lepotyognak, és ahelyett, hogy újra hasznosulnának, a válogatatlan kommunális szemét közé kerülnek. (Soha többé nem gyűjtöm külön a kupakokat, lapítás után mennek vissza a helyükre.) Ami viszont nem potyog le, az felkerül az emeleti helyiségbe, ahol kézzel válogatják külön a műanyagot, a papírt, a fémet pedig egy hatalmas mágnes rántja magához. Vigyázzatok üveg! Hangzik el újra, ugyanis sokan hiszik úgy, a sárga kukába vagy zsákba az üveg is jó helyen lesz. Nem gondolnak bele, mi történik, ha szállítás közben összetörik az üveg. Arra meg talán végképp nem, hogy ami nekünk szemét, azzal mások még dolgozni fognak.

Nem könnyű melóst találni a válogatók közé – ismeri el kísérőnk, aki az NHSZ Újszászi úti telephelyén kalauzolja a nyílt nap, sajnos igencsak gyér számú érdeklődőjét. Majd hozzáteszi, van viszont olyan kolléga, aki több mint egy évtizede csinálja. És, hogy milyen emberek, arról csak egyetlen történetet mesél. Egy idős néni véletlenül kidobta a kukába a lakása egyetlen kulcscsomóját. Valahogy eljutott a kukásokhoz, akik az adott járat tartalmát nem a tömörítőbe vitték, hanem a hatalmas csarnok betonplaccára borították, majd az egészet áttúrták. A néni pedig visszakapta a kulcsait.

A huszonöt település 209 ezer lakója által termelt szemetet egyébként 22 kukásautó szállítja folyamatosan az Újszászi úti telepre. Ahol a szürke kukák tartalma mérés után egy hatalmas tömörítőbe, aztán konténerekbe kerül, majd Kétpón fejezi be az utazását. De nem a földi létét. Mert azon a telepen az eddigi 10 méter helyett a jövőben akár ennél kétszer magasabb hegyekbe rakják össze és takarják le a szemetünket. Persze csak addig, amíg a telep meg nem telik. Márpedig gyorsan meg fog, ha nem szelektíven gyűjtjük a kommunális szemetünket. Megdöbbentő, de a Kétpóra kerülő hulladék hatvan százalékát újra lehetne hasznosítani, ha már a lakásokból is válogatva kerülne ki.

Persze, akkor még nagyobb csarnok és még több munkáskéz kellene a válogatáshoz. Szombaton délelőtt éppen kartonokat válogattak a csarnokban, mert most arra van kereslet a szemétpiacon. A műanyag ára éppen alacsonyan van, így azok most kicsit pihennek a telepen. A növényi hulladékot viszont komposztként értékesítik, de az öblös üvegnek és a fémnek is megvan a maga helye. A síküveggel, a gumival viszont itt is bajban vannak, miként a félévente rendezett lomtalanítással bekerült dolgokkal is, amiket szinte képtelenség szétválogatni.

Szolnokon egyébként 1995 óta gyűjthetjük szelektíven a szemetet. Először úgynevezett színes harangok jelentek meg a városban, amelyeket azóta korszerűbb edények váltottak fel. Tudták, hogy a város 96 pontján, 256 különböző kukába dobhatnánk a válogatott szemetünket, ha már otthon nem fér? Vagy azt, hogy a lejárt gyógyszereken kívül – amiket a patikáknak kell visszavenniük – lényegében mindent le lehet adni a hulladékudvarokban. Csak élni kellene a lehetőséggel.

Meg talán értékelni, hogy a világ azon szerencsésebb feléhez tartozhatunk, akiknek a szemete nem őrizetlen szemétdombokon végzi. Ami éppúgy nem természetes, minthogy van víz, lefolyik a szennyvíz, melegít a gáz, világít a lámpa. Sokan dolgoznak ezen, amit meg kellene becsülni.

A nagycsarnokban még nyáron is elviselhető a meleg, viszont a másik, ahol a kukásautók ürítik a rakományukat, és amit a portalanítás miatt be kell zárni, elképesztően forró tud lenni – ismeri el kísérőnk. Majd hozzáteszi: minden tiszteletem azé a kollégáé, aki negyven fokban ott bent dolgozik, mondjuk akkor, amikor valamelyik áruházból a kidobott hússal teli konténereket kell üríteni.