2026.03.5. (csütörtök)

Szente Vajk megmutatta

Szente Vajk megmutatta

Dátum:

Hogy miként kell egy félévszázados, operettbe hajló, korai musicalt 2016-ban úgy színpadra állítani, hogy az arra kíváncsiak az eredeti bájt láthassák benne, miközben a fiatalabbak egy szemtelen, friss játékot élvezhessenek. A könnyedség mögött persze felsejlik a tiszteletet parancsoló gépezet.

Szente Vajkot eddig is generációja egyik legjobb színházi szakemberének tartottam. Természetesen nem a Magyarország szeretlek! tévés produkció miatt, hanem például a zseniális Csoportterápia című zenés játék okán. Ha három olyan kortárs művészt kellene megneveznem, akik több műfajban is meghatározóak a harmincas-negyvenes korosztályból, akkor Thuróczy Szabolcs és Fesztbaum Béla mellet Szentét említeném. Főleg, a Hello, Dolly! szolnoki premierje után.

A Hello, Dollyt! ugyanis szét lehetett volna ripacskodni. Születhetett volna belőle egy modernnek gondolt tinglitangli. Hiszen a története – a gazdag férjre vadászó, nagyzoló házasságközvetítő mesterkedései – ehhez kiváló alapot jelentenek. Ha úgy akarják előadni egy magyarországi, vidéki színházban, ahogy a hatvanas években megszületett, vagy miként világsikerű film lett belőle öt évtizede, akkor nagy eséllyel egy elbaltázott operett születik. Viszont, ha valaki hozzá mer nyúlni a zenéjéhez, a karaktereihez, és meri vállalni önmagát és korát, ráadásul mindehhez társakat és nagyjából szabad kezet kap, akkor egy kifejezetten friss, akár a tizenéveseknek is szórakoztató, modern musical születhet. Márpedig Szente Vajk ezt az utat választotta.

A szolnoki Hello, Dolly! két és fél óra pörgés, lüktetés, sodródás az eseményekkel és a zenével. Még akkor sem ül le, amikor a színpad közepén álló hatalmas tortát alakítják át a cukrászoknak öltöztetett díszletezők. A színen ugyanis minden pillanatban táncol, énekel vagy éppen vállalhatóan poénkodik valaki. Mindezt úgy, hogy nem emésztik fel a néző energiáit, hiszen egy könnyed, zenés vígjátékot látunk, amit lehet olyan ellazulva is követni és élvezni, mint egy A kategóriás amerikai filmvígjátékot. Nem izzadságszagú és erőltetett, mégis minden korosztály megtalálhatja benne a maga örömét. Ami, mint jó néhány ellenpéldát helyben is láthattunk már, nem kis teljesítmény.

A Szolnokon először rendező Szente Vajk remek elképzeléseihez általában kiválóan választott szereplőket, akikkel aztán együtt szárnyalt. Számomra egyértelmű, hogy a Járai Máté, Juhász Levente, Lugosi Claudia és Molnár Nikolett (az első képen) négyes mindenkit lejátszott a premieren, és színrelépésüktől főszereplőként vitték a hátukon az egész előadást. Amiben Jankovics Anna és Dósa Mátyás visszahúzódó párosa alázatos, de fontos partnereik, miként Barabás Botond és Sárvári Diána alakította figurák is. Barabás táncverseny-eredményhirdetése Dósáék izgulásával (a második képen) maga a mai televízió karikatúrája. Sárvári közönséges nőszemélye pedig egy jelenetnyi korrajz. A tánc- és az énekkar tagjai, valamint a kisebb epizódszerepekben felbukkanó Tárnai Attila és a négy Gábor – Deme, Horváth, Zelei, Ónodi – is olyan örömmel játszik, ami óhatatlanul átragad a nézőkre. Megmutatják, hogy operettes manírok, folyamatos grimaszolás és rikácsolás nélkül is lehet egy könnyed, zenés darabban emlékezeteset alakítani.

Ami ebben az esetben nem jöhetett volna át a láthatatlan háttérszemélyzet nélkül. Kovács Yvette jelmezei nemcsak gyönyörűek, de minden bizonnyal praktikusak is, hiszen pillanatok alatt cserélődnek a szereplőkön. Hogy ebben hányan segédkeznek – egy elmaszatolt smink, összekuszált frizura, lógó mikrofon nem fordult elő -, elképzelni sem tudom. De esküszöm, a tapsrendnél ki kellett volna jönniük, meghajolni. A szolnoki Hello, Dolly! ugyanis a remek és friss rendezés, a szárnyaló színészi játékok mellett Túri Erzsébet díszletei között, a Rácz Márton dirigálta zenekarral együtt a színházi együttműködés iskolapéldája. Ahol egy hatalmas gépezetben minden és mindenki a helyén van. Még a néző is.

(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Hol érezném magam otthon?

Amennyiben egy normális országban élnénk, akkor a következő Oscar-díjra Magyarország az Itt érzem magam otthon című filmet jelöli, miközben az alkotói minden hazai díjat is megkapnak.

Rudi helyett hungarocell

Hol ment félre a Beléd estem? Előbb lett pénz, mint elkészült a forgatókönyv? Sokat akart a szarka? Pedig az alapötlet jó volt, a színészek kiválóak, a Beléd estem mégis vállalhatatlan.

Megfelelő lépcsőfokon

Miként Pávek úr tudja, hogy pincéje hányadik lépcsőjén lesz ideális hőmérsékletű a sör, a Damjanich múzeumban vendégeskedő Ez sör! kiállítás is pont annyit mesél és mutat, ami még jólesik.

Megmozduló nézőtér

Nem értem, eddig miért nem jutott ez senkinek se az eszébe. Nem magyar táncfilm, hanem játékfilm magyar táncokkal, aminek a táncos jelenetei közben mozog alattad a mozi széksora.