A Damjanich Múzeum gyűjteményében lévő képeslap másolatát elsősorban azért vettem meg, mert egy fotón mutatja Szigeti Henrik, Szolnok képes krónikásának első és második műtermét, valamikor a költözés időszakában. Száz éve a Szapáry út elején járunk.

Nagyon valószínű, hogy az egykori képeslaphoz felhasznált fotót maga Szigeti Henrik, ekkor már Udvari fényképész készítette 1907 kora nyarán. Mint látható, egy ilyen művelet, a múlt század elején még eseményszámba ment Szolnok belvárosában, legalábbis erre utal, hogy az úton és a Szapáry-Gorove (ma Kossuth) utcák sarkán is kisebb tömeg bámul a mester kamerájába. Pedig ekkor már közel másfél évtizede működött Szigeti Szolnokon, és az általa kiadott képeslapokból akár arra is következtethetnénk, hogy ennyi idő alatt megszokott látvánnyá válhatott volna, amikor a város valamelyik közterén feltűnt a masinájával.

Hogy Szigeti miért tartotta fontosnak megörökíteni éppen aktuális műtermét – a fotó jobb szélén látszik a nevével díszített portál -, egyértelmű. A korabeli képeslapok, amelyek meglehetősen nagy mennyiségben fogytak, az egyik legjobb, és a nyomtatott sajtótól független reklámeszközök voltak. Ráadásul egy fényképésznél kézenfekvő megoldásnak tűnhetett az általa készített fotó terjesztése ilyen formában. Ebben az esetben pedig akár bujtatott reklámról is beszélhetünk, hiszen a fotó elsőre a város egyik új, szecessziós épületét mutatja. Azon se lepődnék meg, ha a fotózás és a belőle készülő képeslap kiadásának költségeit az építtető, azaz a Kereskedelmi Bank térítette volna meg. Miközben az élelmes vállalkozó, Szigeti legfeljebb széttárta a karját, miszerint arról igazán nem tehet, hogy a műterme is belógott a képbe.

Persze feltehető úgy is a kérdés, hogy Szigeti miért tartotta fontosnak a műtermének majdan otthont adó, de még épülő ház megörökítését. Az ugyanis a Kereskedelmi Bank és a mellette lévő – később a temetkezési vállalatnak helyet adó – kisebb épület előtt látható kupacokból egyértelműnek tűnik, hogy a felvétel az épület átadása előtt nem sokkal készülhetett. Lehet, hogy Szigeti a bank kérésére dolgozott. De az is előfordulhat, hogy ekkor már tudta, költözni fog, és mielőbb megfelelő önreklámot akart készíteni. Bár, esetében azon se lepődnék meg, ha az lenne az igazság, hogy egyszerűen szerelmes volt Szolnokba, és igyekezett mindent megörökíteni.

Bármi is legyen az indok, közel száz év távlatából hálásak lehetünk a felvételért, hiszen így fogalmat alkothatunk arról, milyen is volt anno a Szapáry út mai eleje – a felvétel készítésekor a számozás szerinti vége -, az a sarok, ahol ma az Árkád épülete áll. És itt nem árt megjegyezni, hogy ez a felvétel már a harmincas évektől kuriózumnak számított, hiszen a jobb szélen látható földszintes házak 1929-ben eltűntek, amikor Nerfeld Ferenc felépítette a nevét viselő palotát – amiben korszerű áruházi tér és bérlakások kaptak helyet -, amit majd a hetvenes években pusztítanak el.

Mindezek mellett érdemes észrevenni Szolnok korabeli közművesítettségét is. Mint látható, a legfontosabb utcákat, ekkor már körülbelül két kocsi szélességben, macskakő burkolta. A házak mellett vékony járda húzódott. Míg a kettő között tervszerűen ültetett fák láthatók, ami valamiféle városi kertészet létére utal. Ezen a képen sajnos csak nagyon halványan látszik, de a Szapáry és a Gorove utcák sarkán bizony ott a közvilágítási lámpaoszlop is.