2025.08.27. (szerda)

Színház a fák alatt

Színház a fák alatt

Dátum:

A Szolnoki Művésztelep fái alatt színházi előadást nézni akkor is szórakoztató, ha a szereplők amatőrök vagy éppen profik. A városból pedig annyi lehet a tiéd, amennyit ismersz és használsz, ha pedig szerencséd van, élvezel. Az ArtJáró miatt újra sokunké lett a Művésztelep.

A Híd Senior Színház Übü a király című előadása után tényleg azt gondolom, hogy színházat bárhol, bárkikkel és bármilyen eszközökkel lehet csinálni. Mert a Szolnoki Művésztelep műteremlakásai előtti kis betonplacc, amit virágágyás választ el a gyeptől, pontosan olyan jól megfelel színpadnak, mint a fák alatti fű nézőtérnek. Ha valaki tényleg színházat csinálni, akkor az működik a tornác előtt is, miközben a nézőtérnek kinevezett kis térre olykor csodálkozó gyerekek toppannak be. Nem vagyok szakmabeli, de Rigó József rendezése után hinnem kell abban, hogy egy vérbeli rendező bárkit képes kibontani, hogy alkalmi színészt faragjon belőle.

Rigó Józsefék Übü a királya kapcsán konkrétan leesett az állam. Mert persze az eredeti darab és az átirata is zseniális, no meg fájdalmasan aktuális, de ez még nem garancia arra, hogy működjön. Néztem a senior korú szereplőket, és miközben simán elhittem nekik minden szavukat és szórakoztattak megannyi karakterben, azon gondolkodtam, hogy húsz-harminc éve, az élet színpadán, hol találkozhattam velük. A szandai buszon, valamelyik postahivatalban vagy ABC-ben? Hihetetlen, hogy most meg szépkorúként olyan amatőr színészek, akiknek az amatőrsége nem a bénázásban meg a szánalmas előadásban mutatkozik meg.

Persze lehet, hogy megengedően érkeztem az előadásra, hiszen a nyári, szabadtéri színház mindig kicsit lazább, és ha netán nem is annyira kerek, a szabadlevegő meg a környezet megment mindent. Igen, lehet, hogy az egész ArtJáróra úgy mentem ki, hogy egyszerűem szórakozva, kikapcsolódva akarok szolnoki lenni. Ám ettől még mélyen meg kell hajolnom a társulat és Rigó József előtt.

És persze Verebes Gyuriék, a művésztelep lakói és a köréjük gyűlő – szerintem egyre népesebb – alkotóközösség előtt. Akik évről-évre, valami hihetetlen módon, szeretetből összerakják ezt a hétvégét. Amiben mindenki talál neki tetsző csemegét.

Talán elnézik nekem, hogy mint említettem, bár nem vagyok szakmabeli, nekem a szombati színházi előadások jelentették a csemegét. Mert az Übü a király után olyasmit láthattam a Szolnoki Művésztelep kertjében, amit konkrétan két éve szeretnék valahol megnézni. És erre tessék, Verebes Gyuriék elhozzák, a kamu vártornyunk tövébe, Olt Tamás Hét randi című kortárs egyfelvonásosát. Ami legalább annyira rólunk szól, mint az Übü a király, és ami ugyanúgy nem működne önmagában, ha a rendező és a szereplők – Szűcs Kata, Vaszkó Bence – nem adták volna hozzá szívvel-lélekkel magukat.

Csak azt az egyet bánom, hogy ezzel lényegében Szolnokon véget ért a nyári színházi szezon. Pedig lenne közönség, színpadnak alkalmas helyszín sem kevés, és mégis szomszédolnunk kell majd hónapokig, ha a szabadban akarunk Thália papjain szórakozni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Valami elkezdődött

El kellene dönteni, hogy mit akarunk kezdeni a 950 éves Szolnok évfordulóval. Egy igazi szolnoki örömünnep, kreatív kavalkád, a várost évtizedekre meghatározó program lesz belőle, vagy egy közintézmények által, fizetésért szervezett, letudott, lejelentett, kipipált dolog. Az indulás már kétséges.

Kettő az egyben

A szolnoki Lila ákác lényegében egy színpadon két előadás, és ezek az azonos cím ellenére csak ritkán keresztezik - szerintem inkább zavarják - egymást. A színészek mindent megtesznek, hogy a rendezői és a közgazdasági igényeket kielégítsék. Szerencsénk, hogy közben vannak remek alakítások.

Nem furcsa pár

Látszólag két férfi, két régi barát ideiglenes összeköltözéséről, a valóságban a hétköznapi, több éves, normális párkapcsolatok nehézségeiről szól nevettetve a Szín-Mű-Hely idei első bemutatója. Kiss József Furcsa párja egyáltalán nem fura, sőt inkább ismerős, ahogy a kényszeredett kacajok is.

Fájó, de megkerülhetetlen kérdések

Lehet, hogy tudjuk, mi történt 1944 júniusában, a szolnoki cukorgyárban. De biztos vagyok abban, még mindig nem tudjuk, pontosan hogyan és miként történhetett meg. A Szolnok-Strasshof-Szolnok egy újabb kötet a holokausztról, egyben fontos adalék Szolnok történetéhez. Fájó kérdésekkel.