Egy Kassáról útnak indult szerelmes ifjú 1899 nyarán, Szolnokon vásárolt egy képeslapot, amit aztán Szabadkáról tudott elküldeni szíve hölgyének azzal a kínzó kérdéssel, hogy gondol-e rá, szereti-e. E kérdéseknek köszönhetően maradt ránk három szép fotó a 19. század végi Szolnokról.
Nem bánnám, ha valaki utánajárna, hogy vajon az első világháború végéig a magyar városok közül Szolnokról arányaiban több képeslap készült-e vagy maradt-e fenn amiatt, hogy addigra fontos vasúti csomópont lettünk. A mellékelt 1899. június 27-én Szabadkáról Kassára küldött szolnoki anziksz ugyanis bennem újra csak azt az érzést kelti, hogy a 19. század végére már öt irányból elérhető városban jó üzlet lehetett a vasútállomáson képeslapot árulni. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan a Felvidék, Erdély és a Vajdaság felől érkezve vagy oda indulva is nálunk szálltak át, hogy a budapesti és az azon túli irányról se feledkezzünk meg. Már több szolnoki képeslap kapcsán megírtam, az első világháború előtt simán előfordult, hogy Szolnokról azért küldtek postai üzenetet, mert olykor megelőzte az érkezőt. Virágzhatott ez az üzlet még abban az állomásépületben is, amit 1857-ben emeltek és majd csak 1907-ben bontottak el.
Az ismeretlen – szerintem – kassai ifjú is az akkoriban már elég romos állomáson vehette a Fuchs Lipót és fia kiadásában megjelent, három fotóból összeállított szolnoki üdvözlőlapot. Számomra ennek igazi érdekessége, hogy bár a 19. század végén készült, nem grafikákból, rajzokból van összeállítva – miként például az éppen egy éve ugyanitt „Szolnoki baka lapja 1899-ből” címen bemutatott képeslap – hanem fotókból. Ráadásul viszonylag éles és jó minőségű képekből áll. A Fodor szálloda, a Magyar királyi Törvényház és a Magyar királyi Pénzügyigazgatóság épületeiről ismeretlen által készített fotókból minden bizonnyal önállóan is lettek képeslapok. Biztosra vehető ugyanis, hogy a korabeli élénk kereslet miatt nemcsak egy ilyen mozaiklaphoz használták fel ezeket a jóminőségű képeket.
A lap bal felső sarkába a Szapáry úti Nemzeti szálló képe került, amit az 1896-os átadását követően egy ideig még az építtető tulajdonos miatt Fodor vagy Fodor-féle szállodának is neveztek. Ez a fotó segít egyébként behatárolni a képeslap lehetséges kiadási intervallumát is, hiszen a másik két épület korábban épült, így a postabélyegzőt is figyelembe véve a Fuchs és fia cég csak 1896 és 1899 között jelentethette meg ezt az anzikszot. A Fodor szálloda aprócska képén érdemes megfigyelni, hogy az épület utcafrontjára helyezett három erkélynek eredetileg kő korlátja volt, amelyeket ma már jellegtelen vasszerkezet helyettesít. Ugyanakkor az épület főhomlokzata, ha kissé megkopva is, de amúgy minden elemében megvan, még a földszinti életterem és kávéház hatalmas portálablakainak kereteit is felfedezhetjük, ha arra járunk.
A bal alsó helyre a Kossuth – a fénykép készültekor még Gorove – út 1. szám alatti Magyar királyi Törvényház, azaz a jelenleg is ott álló bírósági „palota” került. Sokszor volt már itt szó róla, hogy a megyeszékhellyé válás miatt szükségessé lett épületet – amelynek hátsó traktusában eredetileg is börtön volt – 1891-ben még egy emelettel adták át, és majd csak 1922-24-ben nyerte el jelenlegi formáját. Kicsit nehezen, de az épület főbejáratának oszlopsorával egyvonalban felfedezhető egy magányos villanyoszlop is a felvételen, ami egyértelműen arra utal, hogy Szolnok belvárosában a 19. század végén már volt villanyáram.
Villanyoszlopot, sőt a tetején közvilágítási lámpát a jobb felső negyedbe került, Kossuth téri fotón is találunk. A mai Verseghy könyvtár épületének egykori oszlopos-erkélyes bejáratával szemben vehető ki a néhai főtér és piactér megvilágításáról gondoskodó eszköz, ami egyébként (II.) Scheftsik István, nagyjából a mai evangélikus templom helyén lévő telepéről kapta anno az áramot. Erről az épületről is többször leírtam már, hogy szintén Szolnok megyeszékhellyé válása tette szükségessé a megépítését, és ugyancsak 1891-ben egy emelettel adták át, hogy aztán ezt is 1922-24-ben bővítsék ki felfelé. A Pénzügyigazgatóság elnevezés kis túlzással a korabeli adóhivatalt, pénzügyőrséget takarta, így mindig érdekes belegondolni, hogy a 19. század végén voltak kereskedők, akik itt mertek üzleteket nyitni. Mert miként az aprócska képen kivehető, a 19. század végén is legalább három kereskedés működött az épület földszintjén.
Azt hiszem, ez ismét egy olyan szolnoki képeslap, aminek fotói talán sem a postára adót, sem a címzettet nem érdekelte, bármilyen anziksz megfelelt volna az üzenet továbbítására. Szerencsére a szolnoki Fuchs és fia cég tisztában volt azzal, hogy a postai szabályok ellenére az ilyen lapok feladói nemcsak képeket, de üzeneteket is akartak küldeni. És mivel az 1905-ig érvényben lévő, az egész hátlapot elfoglaló hosszú címzés mellett erre ott nem volt hely, a képes oldal jobb alsó negyedét hagyta szabadon erre a célra. (Nem téve oda egy negyedik szolnoki fotót.) Így az ismeretlen ifjú a Monarchia fénykorában Kassáról Szabadkára tartva, a szolnoki állomáson vásárolt képeslapon elrebeghette Keresztvízy Margitka úrhölgynek: „Gondolsz e rám a távolból imádódra (…?) néha? Vagy mást (?) szeretsz, vagy azt felelsz, mintha nem is láttál volna.” (Mint valami versike.)
