(Évzáró ismétlés: Ez az írás 2017. szeptember 9-én jelent meg először.)
Meglepő, ugyanakkor tanulságos és Szolnok húszas éveiről tényleg rengeteg alapadatot tartalmazó könyv került nyáron a gyűjteményembe. Belső címoldala szerint a Magyar társadalmi lexikon III. kötete – hogy mi lehetett a korábbiakban, illetve lett-e folytatása, nem tudom -, amit a Wachs Nyomdai Műintézet készített Szolnoki fejek címmel. Sajnos azt sem tudom, hogy mekkora példányszámban nyomták, és vajon került-e bolti forgalomba, mert magán a kiadványon ezekre semmi sem utal. Bevallom, eddig nem is hallottam a kiadvány létezéséről.
Nem egy egyszerű könyvről van szó. Sokkal inkább egy katalógusról, elnagyolt életrajzi lexikonról, kis túlzással albumról, amely számba veszi mindazokat a „fontos” embereket, aki viselt hivataluk, vagy gazdasági erejük miatt befolyással lehettek a korabeli Szolnokra. A vélhetően 1928-ban lezárt, de 1929 februárjában megjelent könyv cirádás szóló életrajzok sorozata, százhetven élő személy fotójával és méltatásával. Szubjektivitását talán jól mutatja két kiragadott mondat. „A vármegye tiszti karának egy szimpatikus és tehetséges tagja” – írják egy tisztviselőről. Máshol pedig így méltatnak egy iskolaigazgatót: „gondozza a magyar ifjúság virágoskertjét”.
Ha tippelnem kellene, azt mondanám: két szemfüles újságíró vállalkozása lehetett ez a könyv, akik ennek köszönhetően közelebbi nexusba kerülhettek Szolnok nagyjaival, hiszen fotókat és életrajzi adatokat kellett beszerezniük tőlük vagy róluk. Ráadásul jó érzékkel a Trianon után helyét kereső, sok esetben új szereplőket befogadó, tehát formálódó városi elitet célozta meg a kiadvány, egy olyan időszakban, amikor talán kellettek a helyi „hősök”. Aki bekerült, az biztosan büszke lehetett magára, hiszen egyetlen rossz szót nem nyomtattak ki senkiről. Sértődés csak abból lehetett, hogy a kicsit elkapkodottnak tűnő szerkesztés miatt számtalan, olykor kifejezetten otromba hiba maradt a szép nyomtatású lapokon.
Persze ma már mindez elhomályosul a könyvbe óhatatlanul bekerült, objektív információk mellett. Mert bár rettentő szubjektívek, és inkább méltatások, mintsem életrajzok az egy-egy személyről szóló leírások, elképesztően sok alapadat bányászható ki a korabeli Szolnokról. Helyi pártok, civil szervezetek, iparvállalatok és bankok, tisztségek és kitüntetések, újságcímek sorjáznak a sorok között. Sajnos nagyon sok olyan, amely ma már alig vagy éppen semmit se mond. Gyanítom, hogy a Szolnoki fejek kritikai kiadása, vagy lábjegyzetei is több száz oldalra rúgnának.
Az egyes személyek életrajzát most nem érintve, csak néhány érdekességet említenék a kiadványból. Például azt, hogy egyetlen nő szerepel benne: Elmann Elvira, a magyar királyi állami polgári leányiskolai igazgató. A felsoroltak nagy többsége a Kiegyezés után született, a világháború előtt kezdte pályáját, így szinte mindegyikük pályáját megakasztotta vagy kettétörte az első nagy háború. Ráadásul alig akad közöttük, aki ne sebesült volna meg az orosz, a szerb vagy éppen az olasz frontok valamelyikén, néhányan mindegyikén. Mindez segít megérteni a korabeli gondolkodást, a Trianonhoz való viszonyulást. Amit tovább árnyal, hogy a még csak formálódó új városi elit nagyon sok, az elcsatolt országrészekből érkező hivatalnokot fogadott soraiba.
Ugyanakkor éppen a hasonló sorsok teszik teljesen érthetetlenné, hogy itt még egy lapon szerepelnek azok, akik tíz-tizenöt év múlva üldözöttek és kiraboltak, illetve üldözők és kirablók lesznek. Emberek, akik ugyanazokat a kitüntetéseket kapták az első világháborúban, sok esetben ugyanazoknak a civil szervezeteknek és hivataloknak voltak megbecsült tagjai, együtt éltek és a maguk módján, de együtt tettek ezért a városért. Felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan.
A magam részről rendkívül hálás vagyok a két korabeli hírlapírónak – Hirn László és Zsadányi Oszkár -, akik ismeretlen indíttatástól vezérelve, egy darabka húszas évekbeli Szolnokot hagytak az utókorra. Egy olyan városi elitről készítettek lenyomatot, amely pár évvel korábban még nem létezhetett, néhány év múlva felszámolta önmagát, hogy aztán alig két évtizeddel később kiirtódjon Szolnok közéletéből, sőt emlékezetéből is. Ugyanis a Szolnoki fejek című kötetben szereplők közül alig akad, akit a szélesebb szolnoki közvélemény ma ismerne, néhányról a város múltja iránt érdeklődők olykor szót ejtenek, a nagy többség azonban kissé méltatlanul, alig kilencven év alatt a történelem homályába veszett. Pedig sokuk nem ezt érdemelné. Mert „jó fejek” voltak.
