A szolnoki szép Tisza-híd tövében megörökített családról már évekkel ezelőtt írtam a blogSzolnok Album rovatában. Elsősorban azért, mert a híd pillérei között, a sétáló hölgy és a két gyerek mögött, nagyon szépen látszik a belváros felé eső Tisza-part a XX. század első éveiben. Az egyébként csak 1917-ben postára adott festett képeslap készítésének pontos dátumát akkor csak tippelni lehetett, most azonban már ki merem jelenteni, hogy 1912-ben készült a felvétel. Merthogy a Vasúti levelezőlapárusítás nevű fővárosi cég, csak 1916-ban kiadott képeslapja után egy Gettler József hírlapelőfizetési irodájának kiadásában 1912-ben megjelent, fekete-fehér lap is a tulajdonomba került.

Amin az 1911-ben felavatott első, vasból és betonból készült szolnoki közúti Tisza-híd – a lap jobb felső sarkába írt felirat szerint „Szolnoki új Tisza-híd” – Szanda felőli hídfőjénél szerintem ugyanaz a család néz a kamerába. Legalább is a két gyerekkel lévő nő kalapja, fehér gallérja és ruházatának formája, illetve a gyerekek magassága és kabátjaik hossza alapján ezt kell gondolnom. A két kislány – szerintem olyan hét és öt évesek lehetnek a képeken – kabátjainak még a gombjai is egyformák. Amire a mából nézve persze lehet azt mondani, hogy na és. Mi ebben a különös?

Hát az, hogy ha valóban ugyanarról a családról van szó – amire én nagyon hajlok -, akkor őket az ismeretlen fotós legalább kettő, de nyugodtan feltételezhetjük, több helyen is megörökítette a híd körül azon a napon. Ami valóban nem különös, ha a fotózásra a mai eszközökkel, vagy a pár évtizede még használt kézi kamerákkal gondolunk. Ezek a képek azonban majdnem 110 évvel ezelőtt születtek, amikor még egészen más méretű fényképezőkkel lehetett dolgozni. Azaz, aki megörökítette az asszonyt és a két kislányt, komolyan megküzdött a képekért, és valószínűleg semmit sem bízott a véletlenre. Főleg, az ártérben készített kép esetében. Ahová ugyanúgy cipelnie kellett a masináját, majd akkurátusan felállítani, és csak aztán tudott fotózni.

A magam részéről azt feltételezem, hogy a megörökített család negyedik tagja, azaz az apuka lehetett az ismeretlen fotós. Aki nem sokkal a híd átadása után, egy szép, de kissé hűvös tavaszi napon felkerekedett a családjával, hogy megnézzék és meg is örökítsék az új átkelőt. Mivel a XX. század elején még nemhogy mindenkinek, de inkább nagyon keveseknek volt fényképezőjük a városban, talán ki is lehetne deríteni, kiről, kikről lehet szó. Én egyébként profi fényképészre gondolnék, akinek meg voltak a kapcsolatai ahhoz, hogy még abban az évben eladja a családi fotókat képeslap kiadással foglalkozó egy vagy több vállalkozónak. Miért is ne tette volna, hiszen mindkét kép a maga nemében tökéletes arányú, beállítású, az pedig a korabeli képeslapoknál szinte természetes volt, hogy emberek is láthatóak voltak rajtuk.

Egyébként hálás vagyok a ma még ismeretlen fotósnak és családjának, mert az így ránk maradt szolnoki képek segítenek megidézni a XX. század eleji várost. A fotózást türelemmel végigálló, valamikor 1905 és 1907 körül született lányoknak köszönhetően nemcsak leírások alapján képzelhetjük el a régi Szolnokot, hanem láthatjuk is. Ezért is gondoltam, hogy megosztom erről az ismeretlen családról és az 1944-ben felrobbantott szép szolnoki Tisza-hídról készült, számomra izgalmas képeslapokat.