(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2021. március 17-én jelent meg először.)
Amennyiben az egykori Ságvári körúti „sztálinbarokk” házsorokat tekintjük az első, a Zagyva túloldalán épülő tömböket a második nagyobb, szolnoki lakótelepnek, akkor ebben a sorban a dobogó harmadik helye a Bálvány és Tóth Ferenc – Vitéz Szathmári József – utcák környéki fejlesztéseket illeti. Mivel nem találtam rá magyarázatot, számomra még mindig izgalmas kérdés, hogy miért éppen a mai Baross és József Attila utcák közé ékelődő, falusias területen kezdődött el ez a fejlesztés, miközben a hatvanas évek elején a Liget utca környékén például még „préri” volt az elbombázott házak helyén. Vajon van-e összefüggés a vasútállomás már az ötvenes években tervezett rekonstrukciója és az itteni építkezések között? Az mindenesetre tény, hogy a Bálvány utcában épültek Szolnok első lakásszövetkezeti otthonai, mellette a megyeszékhely és a megye első modern ABC-je (Jólét), majd mintegy a beruházás, vagy a „tömbrehabilitáció” első ütemének – a második majd a József Attila úti lakótelep lesz – a lezárásaként az a nyolcemeletes társasház, amelyet az első lakók miatt vasutas- vagy MÁV-házként is emlegetnek.
A mezőtúri vörös téglával borított, eredetileg a földszintjén üvegezett tárolókkal ellátott épület nagyjából a Dr. Bécsi János út 2-12. és a Baross utca 60. számú telkekre épült, bár tájolása miatt az sem zárható ki, hogy a néhai Horthy Miklós út 19. és 21. számú portákat is szanálni kellett miatta. Tehát hét vagy kilenc családnak kellett új otthont találni ahhoz, hogy elkezdődhessen hetvennégy család leendő lakásainak az építése. A kiköltöztetéseket és bontásokat 1967 nyaráig meg is kellett oldani, hiszen a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat (vagy 43-as számú ÁÉV) már abban az évben elkezdte a társasház alapozást. Csupán érdekesség, hogy a kivitelező melósok egy részének szűk két évig nem kellett túl messzire menniük dolgozni, hiszen az ötvenes évek végén a közelben épült fel a vállalat és Szolnok első modern munkásszállója (ma középiskolai kollégium a Baross utcában).
Nekem úgy tűnik, hogy nem egyedi, hanem inkább típusterv alapján épült ez a vasutasház. Budapesten ugyanis legalább két helyen találkozhatunk nagyon hasonló társasházakkal. Az egyik a 4-es főút bevezető szakasza, az Üllői út mellett, a Dési Huber utca sarkánál áll. Magyarul a néhai Mária Valéria-telep helyére épült József Attila lakótelep szélén. A másik pedig Budán, merőlegesen a Dunára, a Batthyány tér közelében, a Csalogány utca elején. Ugyanolyan a körbefutó erkélyes, szinte különálló lifttornyos, vörös téglás burkolatú házak. Jó lenne tudni, hogy a küllemükön kívül bármi más – esetleg az első lakóik – összekötik-e őket! Avagy csak típustervek több helyre történt adaptálásáról van szó.
A két- és háromszobás lakásos társasház monolit vasbeton szerkezettel épült, jellegzetessége a körbefutó erkély, a téglaborítás, illetve a különálló lifttorony, amit kvázi a lépcsőház kapcsol a tömbhöz. A körbefutó erkély a nyugati – vasútállomás felé néző – és déli oldalon a szobákhoz kapcsolódó valódi erkély, ami azt jelenti, hogy a lakások teljes szélességéhez kapcsolódik ilyen külső rész. A ház északi, Baross utca felőli végén lévő erkély viszont tulajdonképpen zárt, míg a keleti, a belvárosra néző lényegében gangként, nyitott folyosóként szolgál, hiszen a lakások bejáratai erre vannak felfűzve. Mint már említettem az erkélyek mellvédjein úgynevezett mezőtúri vörös téglaburkolat fut körbe, amit Varró Sándor építésvezető emberei fokozatosan helyeztek el az épületen. A nyolc emelet és a hetvennégy lakás kiszolgálását két lift végzi, amelyek vasajtói, a lépcsőház padlóburkolatához hasonlóan még eredetiek lehetnek, miként a földszintre jellemző üvegfalak is.
Az épület további két érdekessége, hogy az egyetlen bejárati ajtó – a szélfogó – után egy, a maga nemében egész szép, az üvegfalak miatt világos „hallba” jutunk. Ennek szinte a közepéről, elegánsan indul a lépcső, ami aztán egy elég sötét, jellegtelen lépcsőházban folytatódik. A másik különlegessége ennek a nyolcemeletesnek, hogy azon kevés szolnoki, liftes társasházak közé tartozik, amelyik, ha nem is nagy, nem is túl napfényes, de egy aprócska kerttel is rendelkezik az épület mögött.
Arról lehet vitatkozni, hogy ez a több mint fél évszázados szolnoki ház szép vagy sem. Néhány különlegességét azonban nem lehet elvitatni. Ráadásul a körülötte lévő, többségébe 2-3 emeletes házak közül kimagaslik, már-már azt mondanám, hogy egy hatalmas téglafalat képez a belváros és a vasútállomás környéke között.
(Az első fekete-fehér kép a MANDA archívumából, a második az 1975-ben megjelent Szolnok című könyvből való, Szabó Mhiály felvétele.)
