(Nyári ismétlés /NYI/: Ez az írás 2016. február 16-án jelent meg először.)
Lábasháznak tekintem azokat az épületeket, amelyeknek a földszintjén nem közterületek összekötése érdekében alakítottak ki oszlopos árkádokat, hanem kvázi az emeletek alulról történő megtámasztása miatt, a közlekedés szempontjából egyébként indokolatlanul alkalmaztak beton tartószerkezeteket. Ennek megfelelően nem sorolom ide a Magyar utcát lezáró, a Kossuth téren álló 77 lakásos társasházat, amelynek alján oszlopos átjáró biztosítja a két közterület átjárhatóságát. Szintén nem tekintem lábasháznak a Várkonyi tér egykori Éva presszójának az épületét, amely két szalagház közé kerülve biztosít átjárást a tér és a Fiumei út vége között, igaz, ma már szűkebb keresztmetszetben.
Ugyanakkor számomra ebbe a kategóriába tartozik a volt járási tanács, a „lordok háza”, a Táncsics utcai honvédségi tízemeletes, illetve a Szigligeti út 4. szám alatt álló társasház. Tehát mindazok a hatvanas években épített szolnoki épületek, amelyeknek utcafrontján egykor vagy ma is olyan, általában formázott vasbeton tartóelemek találhatóak, amelyek mögé beléphetünk – vagy léphettünk – úgy, hogy a ház fala és az utca között tető – pontosabban az elő emelet födémje – kerül a fejünk fölé.
Az említett épületeket kivétel nélkül a Szolnok Megyei Tervezővállalat munkatársai álmodták meg a hatvanas években. Ráadásul a város jól körülhatárolt részén, szinte egyetlen tömbben találhatók. És az is összeköti őket, hogy ezek a bizonyos, lábakkal határolt utcai terek – egy kivételével – el lettek falazva a rendszerváltás után, így ma már csak nehezen fedezhetők fel.
Ha jól sejtem, az első ilyen lábasház a Jókai és a Kossuth utca sarkán álló, eredetileg a Szolnoki Járási Tanács székhelyének épített, bizonyos helyeken 2-es számú irodaházként is emlegetett háromemeletes, magasföldszintes épület, amiben jelenleg a NAV székel. A Kossuth út felé eső főhomlokzatot egykor három darab V alakú tartóoszlop ?díszítette?, amelyek az utcaszintnél magasabb lábazaton pihentek. Ha felmentünk az utcáról induló lépcsőn, akkor a korra jellemző vas-üveg portálon való belépés előtt egy nagyjából méter szélességű modern tornácra jutottunk, ami néhány évtizede jó szolgálatot tett az itt esőben buszra váróknak. Az oszlopok és a mögöttük lévő nyitott folyosó egy évtizede, az épület teljes átépítésekor tűntek el a földszint terméskő burkolatával együtt. A mai műkőburkolású, műanyag nyílászárós arculat nekem kevésbé jön be, mint az eredeti. Hozzátéve, hogy a XX. század elejére létrejött Kossuth utcai palotasor ellen nem lehetett nagyobb merényletet elkövetni, mint ez a ház.
Vele majdnem szemben áll a „lordok házaként” emlegetett, eredetileg négyemeletes, a szomszédos utcákba mélyen benyúló társasház. Ennek a Szigligeti utcai szárny alatt oszlopos átjárókat is találunk, Táncsics utcai sarkán viszont „lábas” megoldás is volt egykor. Amit a tervezők fantáziáján kívül semmi nem indokolt. Azzal együtt, hogy a félig zárt belső udvar, illetve a földszint áttörései könnyedebbé tették az egyébként robosztus épületet. Az egykor V és I oszlopok által tartott kis árkád helyén ma már egy nem túl igényesen kialakított, műanyag elemekkel határolt iroda van. Ami egyébként agyoncsapta a ház oldalfalának szépen kitalált ritmusát. Igaz, a beépített tető ráhúzásával teljesen átszabták a ház arculatát, és még szerencse, hogy a Városháza felé néző fal burkolata és faliképe nem esett áldozatul a beavatkozásnak.
Ebből a szempontból kicsit jobban járt a színház melletti honvédségi tízemeletes. A Táncsics út felé eső lábakat ugyan elfalazták – jó ideje kiadhatatlan iroda van mögöttük – a Szigligeti utca felől azonban megmaradt az eredeti kialakítás. Aminek persze semmi funkciója és értelme nincs, hacsak nem a fecskefészkeknek való helybiztosítást tekintjük annak. És hát e ház esetében is elmondhatjuk, hogy egy merénylettel ért fel a megépítése, hiszen az egykor híres három templomos szolnoki panorámába barmolt bele. Feltételezhetően, szándékosan.
Az egyetlen hely, ahol máig az eredeti formájában láthatunk lábasházat, a Szigligeti út 4. szám. A talán társasházként működő épület utcafrontján négy íves L alakú oszlop tartja az első emeletet. Ráadásul az oszlopok alsó részei a homlokzat síkja alól kinyúlva, egyfajta kiskertet is kijelölnek, miközben mögéjük is be lehet lépni. Túlélésüket talán éppen a formájuknak köszönhetik, bár a mögöttük lévő ablakok és a nem túlfrekventált elhelyezkedés is közrejátszhatott a dologban.
A felsorolás része lehetne még a Szigligeti Színház, ami 1964-es átépítésekor hasonló, lábakon álló, árkádos homlokzatot kapott. Ezt azonban az 1990-91-es rekonstrukció teljesen eltűntette. De itt kellene szerepelnie a Dami egykori lelátójának is, aminek a park felé eső oldalon volt hasonló lábas árkádja. És talán ebben a felsorolásban kellene szerepelnie a 17 emeletes Vízügyi székháznak is, mert mintha a háromosztatú földszint két oldalsó része eredetileg nem lett volna beépítve. Erről azonban csak bizonytalan emlékeim vannak, eredeti fotót még nem találtam.
