(Nyári ismétlés: Ez az írás 2022. február 3-án jelent meg először.)
Szolnok Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának (VB) – ez nagyjából ma az önkormányzat polgármesteri hivatalának felel meg – Művelődési Osztálya „hazánk felszabadulásának” 25. évfordulója tiszteletére Szolnoki útikalauz címmel egy 84 oldalas, színes borítós kiadványt jelentetett meg 1970-ben. A könyvecske előszavát (köszöntőjét) Csoma Kálmán, a Városi Tanács VB elnöke, magyarul Szolnok akkori első embere jegyezte. Írója Bors Lajos volt, lektorai pedig Barna Gábor, Kaposvári Gyula, Mészáros Ferenc és Szurmay Ernő, azaz Szolnok múltjának ma is elismert néhai kutatói. Érdekesség, hogy a kiadvány felelős kiadója, a művelődési osztály vezetőjeként az a Buday Péter, akit inkább karnagyként, a Kodály Kórus vezetőjeként tartunk ma számon. A gazdagon illusztrált, bár nem túl jó nyomdai minőségű útikalauz képanyagát pedig többek között Nagy Zsolt és Novák Károly jegyezték.
A több mint fél évszázada összeállított Szolnoki útikalauz a mából nézve nemcsak azért érdekes, mert a város múltjának szánt kilenc oldalból három a tanácsköztársasággal illetve az 1945 utáni negyedszázaddal foglalkozik. Hanem mert jól mutatja, mi számított akkor Szolnokból megmutatandónak. Az épülő lakótelepek, a munkásszállók, a gyárak éppúgy, mint a szocialista világnézethez kapcsolódó szobrok, emléktáblák. A kiadványban felsorolt – egyébként valószínűleg valamennyi – huszonöt szolnoki köztéri szoborból tizennégy, a tizennyolc emléktáblából pedig tíz a Kádár-kor ideológiáját tükrözte. (Többségük ennek megfelelően ma már nincs is a helyén.) Ugyanakkor nagyon furcsa, hogy a Szolnok főterén felállított Munkásmozgalmi emlékműről nincs kép a kiadványban. A Tiszaliget bejáratához pedig 1970. április 4-ére felállított Fáklyavivő (felszabadulási) emlékmű pedig még említés szintjén se került be. Amit nem igazán értek, hiszen az a szobor 1969-ben már rég készült, és a tanácsházán biztosan tudták, hogy a 25 éves évfordulónak az lesz az egyik legnagyobb attrakciója.
Persze legalább ennyire érdekes a könyv színes címlapja és hátlapja is. Az biztos, hogy sem az eladhatóság, sem Szolnok valódi arcainak a bemutatása nem volt, vagy nem lehetett cél. Ráadásul a borítóra a megjelenéskor már legalább három éves fotó került, aminek fókuszában a Kossuth tér 1967-ben elkészült új társasháza látható. Még a földszinti zöldség-gyümölcs áruház és a mellette helyet kapó fodrászüzlet nélkül. Véletlenül se mutatva az akkor már több mint fél évtizede a téren álló Munkásmozgalmi emlékművet. Ami a hátoldalon is csak a helyet ismerők számára vehető ki. Ide ráadásul egy olyan épület képe – a Kossuth teret záró Steiner-féle ház – került, amit éppen e kiadvány megjelenése idején bontottak el. Viszont tény, hogy ha már turisztikai kiadványról van szó, a hátlap fotón legalább a Hotel Tisza fényreklámja látható.
Számomra egyébként a vendéglátóhelyek név- és címszerinti felsorolása a legérdekesebb ebben a kiadványban. Talán azért, mert a felsorolt tizenhét étteremből ma már csak három működik, vagy van ma is vendéglátóipari egység a helyén. A Körúti falatozót már be se tudom lőni, miként a Kunsági kisvendéglő helyét se nagyon találnám meg. A Borkóstoló nevű helyet pedig csak azért tudom elhelyezni, mert épp a napokban került fel a világhálóra Dombi Gábor régi fotója, ami elárulja, hogy az imént említett Steiner-féle ház földszinti üzlethelyiségei valószínűleg ily módon hasznosulhattak utoljára. Az eszpresszók, cukrászdák tízes listáján valamivel jobb a helyzet, hiszen a Marcipán, a Zagyva és Tünde ma is működik, az Árkád pedig legalább a nevét megőrizte. Viszont a három tejivót, reggeliző helyet nem tudom azonosítani, pedig fontos „intézmények” lehettek, ha egy ilyen kiadványba befértek, miközben a város kocsmái, talponállói mintha nem is léteztek volna 1970-ben.
Egy ilyen régi kiadvány esetében persze a képanyag is roppant érdekes, hiszen nem mindent illusztráltak. Részben, mert akkoriban jóval kevesebb kép készült, részben meg a korabeli nyomdatechnika miatt, ami néhány fotó közlését ebben az esetben is teljesen értelmetlenné tett. (Pedig isteni makett fotó van a kiadványban, csak éppen bemutathatatlan.) A kevés kép között természetesen felbukkan néhány csemege. Például a tiszaligeti úttörőtáborról, a Tisza szálló táncparkettjéről, a különböző szolnoki gyárak belsejéről, vagy éppen a rendszerváltás után a Táncsics utcából fényes nappal ellopott Ülő nő című kútszoborról.
