2026.04.30. (csütörtök)

SZPSZ

Üres talapzatok

A legidősebb 66, a legfiatalabb 43 éves. Kettő közülük 35-36 évvel ezelőtt a rendszerváltás okán lett magányos, egy pedig nagyjából harminc éve szimpla bűncselekmény miatt. Az egyikre 35 éve új alakot ígértek, a másikra akár új öntvény is kerülhetett volna, a harmadik meg jó virágtartónak.

Ferke tanítójának emléke

Csak feltételezem, hogy a Vártemplom plébániájának 1932-es felújítását követően, de még a második világháború előtt került a parókia kerítésoszlopára a Bárkányi János szolnoki tartózkodását megörökítő emléktábla. A ferences szerzetes volt az, aki írni-olvasni tanította II. Rákóczi Ferencet.

Múltról is Zenélő

Még nem volt neve a térnek, amikor a Zenélő című szobrot oda helyezték. Alkotója, aki húsz évig volt a Szolnoki Művésztelep lakója, művei révén sok helyi gyerek ismerőse, az avatáskor már nem itt élt. A szobor története akkor kezdődik, amikor a szövetkezeti tagok még kórusokban énekeltek.

I. Géza a Domus felett

A Köztéri veszteséglista című cikkben szerepelt 9 éve Bokros László 1975-ben készült sgrafittoja, aminek sorsa a néhai Domus bezárása miatt volt bizonytalan. Az épület tavaly év végén élelmiszer áruházként újra kinyitott, így a város 900 éves évfordulójára emlékező alkotás ismét látható.

Az utolsó láng

Nehogy valakinek egészbe jusson, hogy le kellene bontani csak azért, mert Szolnok utolsó munkásmozgalmi témájú köztéri alkotása! Elhelyezkedése miatt viszonylag kevés szolnoki találkozik vele, aki pedig idegenként látja a Turisztikai központ "főterén", az sok minden másra is asszociálhat.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum