Amennyiben elfogadjuk, hogy a Gettler József hírlapelőfizetési irodája gondozásában 1905 után megjelent képeslap fotója Szolnokon készült, akkor a susnyáson túl a néhai Tabán látszik.
Így nézhetett ki Szolnok korzója az első világégés előtti hetekben. A Kádár cukrászda már emeletes, a Hitelbank évek óta áll, és a Barta-palota tornya is látszik az utca végén.
A szolnoki megyeházát és akkor még a Gorove út elejét ábrázoló lapot egy olyan katona küldhette Kispestre, aki két hónappal később már Kolozsváron állomásozott. 1940 nyarán.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
