A MÁV hangosbemondók szerint a vasút teljes területén tilos a dohányzás illetve az elektromos cigaretta használata. Ám minden szabály annyit ér, amennyit betartanak, betartatnak belőle. Vannak dohányosok, akik a peron távolabbi részén szívják, mások a tömegben. Szolnokon egyiknek sincs következménye. Vasutas, rendőr ilyesmivel nem foglalkozik. Akkor viszont minek ez a szabály? Jó, a MÁV hangosbemondók sok más olyan dolgot is mondanak, amiknek nincs köze a valósághoz.
Négyezer, nyolcezer, tizenkétmillió, nem számszerűsíthető. Akik az elmúlt 16 évben egyszer is olvasták a blogSzolnokot március elején, talán sejtik, miről beszélek. Tizenhétbe léptem.
Ismerős? Furcsa? Mert valami hiányzik erről az 1981-es szolnoki fotóról, amit sem előtte, sem utána nem lehetett már így elkészíteni. A Nerfeld-palota már nem, az Árkád pedig még nem áll.
Szolnok Kádár-kori története akár az otthonteremtésen keresztül is elmesélhető. Sok régi és új szolnoki költözhetett új lakásba, azaz a mai lakásállomány jelentős része is akkor épült.
Szolnok elsőszámú élelmiszerboltja a rendszerváltás előtt egyértelműen a „Hatvanasnak” nevezett Csemege volt a Kossuth úton. Egy többezres lánc tagja. Volt egyszer egy Csemege…
A száz éve született, Szolnokhoz sok szálon kötődő Gácsi Mihályról tart előadást a Verseghy Könyvtárban Képiró Ágnes művészettörténész, akit a Munkácsy-díjas grafikusról kérdeztem.
Faragó Sándor közel fél évszázadon keresztül volt Szolnok meghatározó papírkereskedője, nyomdásza, első könyvkölcsönzője. Százéves falinaptára jól mutatja: profi volt a szakmájában.
Alanyi jogon jár, hogy az autóinkat közterületen tároljuk? Hátralévő életünk leghűvösebb nyara után jó lesz az autóknak, ha izzadó betonon, a napon állnak. Tudnánk máshogy gondolkodni?
Ismét magamat ajánlom. Pontosabban az első mesekönyvemet. A Kolibri Kiadó gondozásában a napokban megjelent Azapa megmentését Pájer Lilla zseniális rajzaival. Ez itt a mese meséje.