Címkék: szolnok

Browse our exclusive articles!

Vígjátékban görbe tükör

Dicső Dániel harmadszor rendez Szolnokon, ezúttal is „filmklasszikust” állít színpadra. A Főfőnök premierje előtt a felkéréstől a bemutatóig tartó folyamatról is beszélgettünk.

Ügy lesz?

Két új gumicsont már van, amelyeket ciklusa végéig rágcsálhat Szolnok 17 tehetetlen embere a városházán. A ciklus harmada lassan eltelt, de majdan vizsgálható „ügynek” semmi nyoma.

1980-as vagy korábbi?

Talán cáfolható, hogy 1980-ban örökítették még az egykori 1-es ABC-t. Annyi azonban biztosan hozzátehető, hogy a fotós télen, szombat délután vagy vasárnap dolgozott az 1-es parkolónál.

Az első bérházaink

Szolnok 150 évvel ezelőtti megyeszékhellyé válásának egyik következménye volt, hogy újfajta lakhatási körülményeket kellett teremteni a városban. Szolnokon is elindult a bérházak építése.

A Madas-ház utolsó éve

Ez Szolnok. Ahol a fehér autó halad, ott ma parkoló van, a Beloiannisz úti házak helyén pedig a négysávos Baross utca. A 33-as még nyitva a Madas-ház földszintjén, 1973 tavaszán.

Kiemelt

„Része lett Szolnoknak”

A száz éve született, Szolnokhoz sok szálon kötődő Gácsi Mihályról tart előadást a Verseghy Könyvtárban Képiró Ágnes művészettörténész, akit a Munkácsy-díjas grafikusról kérdeztem.

Százéves naptár segédlettel

Faragó Sándor közel fél évszázadon keresztül volt Szolnok meghatározó papírkereskedője, nyomdásza, első könyvkölcsönzője. Százéves falinaptára jól mutatja: profi volt a szakmájában.

Hol fogunk parkolni?

Alanyi jogon jár, hogy az autóinkat közterületen tároljuk? Hátralévő életünk leghűvösebb nyara után jó lesz az autóknak, ha izzadó betonon, a napon állnak. Tudnánk máshogy gondolkodni?

Én és Azapa

Ismét magamat ajánlom. Pontosabban az első mesekönyvemet. A Kolibri Kiadó gondozásában a napokban megjelent Azapa megmentését Pájer Lilla zseniális rajzaival. Ez itt a mese meséje.

Subscribe

spot_imgspot_img