2026.03.4. (szerda)

Tánc az asztal körül

Tánc az asztal körül

Dátum:

A szeptemberi bemutató után decemberben két alkalommal láthatta a közönség Bajnai Zsolt A hagyaték című darabját a Híd Színház előadásában, ezúttal a Tisza moziban. Aki pedig eddig lemaradt róla, vagy újra megnézné január 4-én még megteheti. Minden elfogultság nélkül mondhatom: megéri.

A színházi élmény szempontjából legalább annyira meghatározó az érkezés pillanata és az eseménynek otthont adó helyszín atmoszférája, mint maga a darab, amit majd látni fogunk. Ha akarjuk, ha nem, az előadás már azelőtt elkezdődik, hogy felgördülne a függöny – már ha egyáltalán van függöny. Az olyan különösen bensőséges szituációkban, mint A hagyaték előadása a Tisza moziban, ez hatványozottan igaz. A mozi legkisebb termébe belépve ugyanis nem csak arról feledkezünk meg, hogy egy olyan térben vagyunk, ahol általában filmeket szoktunk látni, de jóformán azt is elfelejtjük, hogy színházi előadásra érkeztünk. A Kresz házaspár nappalijába, étkezőjébe csöppenünk, ahol mi magunk is vendégek vagyunk. Az előadás ebben a pillanatban kezdetét veszi, hiszen a három szereplő már a nézőtér előtt ül, várják az érkezésünket, hogy aztán egy alig észrevehető átmenetet, esetleg néhány utolsó rendező instrukciót követően valóban belekezdjenek az idős házaspár és – legalábbis a férj számára – váratlan látogatójuk különös történetébe.

A nyílt színi kezdés kifejezetten jót tesz az előadásnak. Részben nyilván praktikus okok indokolják ezt az indulást, mivel az előadás nem a klasszikus értelemben vett „színházi” keretek között zajlik. Nincs függöny, nincs takarás, a mozitermes játék esetében pedig a fények használata is minimális szintre korlátozódik. Ezeket a körülményeket mégis saját hasznára tudja fordítani az előadás, ami Rigó József rendezői megoldásainak és „amatőr” színészeinek közös érdeme. Ameddig néző van a teremben – az első előttitől az utolsó utáni pillanatig tehát – játszani kell. Így, amikor a férj egykori szeretője a cselekmény szerint még meg sem érkezett Kreszék lakására, a nőt alakító Kertmari Annának úgy kell a nézők látóterében ülnie, úgy kell jelen lenni, hogy valójában nincs ott. Nem könnyű feladat ilyen szituációban is szerepben maradni, de hasonló helyzetekben Ulviczki Sándor (a férj) és Déri Erzsébet (a feleség) is profin oldja meg a feladatot. Nem is lehetne ez másképp, mivel ők is tudják, a darab értelmezésének szempontjából is kulcsfontosságú lehet, hogy a teljes nyíltszínűség következtében időnként a néző abban sem lehet biztos, hogy egy két szereplős dialógust nem hallhatott-e a konyhában vagy a teraszon tartózkodó harmadik fél, hiszen az illető valamilyen módon végig a szemünk előtt marad. Az ilyen helyzetekből fakadó bizonytalanság a feszültség növelésére, a történetszálak szövevényességére és az egyéni indítékok, belső vívódások plasztikussá tételére egyaránt termékenyen hat.

A hagyaték három idősödő ember közös sorstragédiája, amelyben az egyes karakterekben évtizedek óta csendesen fortyogó bosszúvágy, valamint a számítás és a gyávaság táplálta folyamatos feszültség életük utolsó felvonásában tör felszínre, és pusztít el mindent, amit, ha részben hazugságokra is, de valahogy mégiscsak felépítettek. Ebből adódóan az előadás szerves részét képezik az indulatok és az intenzív érzelmek, amik olykor bár kegyetlennek tűnnek, erőszakosak sosem lesznek. Ebben a humornak döntő szerepe van, hiszen a nem mindennapi hármas élettörténet alanyai képesek iróniával kezelni saját helyzetüket. Az ebédlőasztal körül megtett sokadik kör, az időnként már-már groteszk körtáncra emlékeztető fogócska közben elhangzó szópárbajokat csak élesíteni tudja egy-egy jó ritmusban érkező elmés riposzt. A néző így jogosan érezheti – ahogy az életben, úgy a színházban is -, még a legdrámaibbnak tűnő pillanatokban is szabad, sokszor pedig érdemes is nevetni.

Bajnai Marcell

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Hol érezném magam otthon?

Amennyiben egy normális országban élnénk, akkor a következő Oscar-díjra Magyarország az Itt érzem magam otthon című filmet jelöli, miközben az alkotói minden hazai díjat is megkapnak.

Rudi helyett hungarocell

Hol ment félre a Beléd estem? Előbb lett pénz, mint elkészült a forgatókönyv? Sokat akart a szarka? Pedig az alapötlet jó volt, a színészek kiválóak, a Beléd estem mégis vállalhatatlan.

Megfelelő lépcsőfokon

Miként Pávek úr tudja, hogy pincéje hányadik lépcsőjén lesz ideális hőmérsékletű a sör, a Damjanich múzeumban vendégeskedő Ez sör! kiállítás is pont annyit mesél és mutat, ami még jólesik.

Megmozduló nézőtér

Nem értem, eddig miért nem jutott ez senkinek se az eszébe. Nem magyar táncfilm, hanem játékfilm magyar táncokkal, aminek a táncos jelenetei közben mozog alattad a mozi széksora.