2025.12.7. (vasárnap)

Tényleg nálunk A kém

Tényleg nálunk A kém

Dátum:

A Tisza moziban is látható már az A kém című amerikai akció-vígjáték. Amit természetesen nem azért ajánlok, mert egy könnyed, de egyébként vállalható nyári limonádé, hanem mert végre a magyarországi forgatási helyszínek többnyire történetben is itteniek. Kitűnő reklám az országnak.

A hét elején a fővárosi Gutenberg tér környékén Tom Hanks legújabb filmjének forgatásába botlottam. Szó szerint, hiszen a fél kerület le volt zárva, és ezúttal nemcsak a parkolókban álltak a filmesek autói, hanem két-három sorban végig utcákon. Elképesztő technikai felhajtás mellett forog Budapest utcáin az Inferno című Brown-adaptáció. Ami nem meglepő, hiszen a magyar filmes háttéripar nemcsak olcsó, de színvonalas is, így évtizedek óta előszeretettel használják nemcsak az európai, de az amerikai gyártók is. Ám eddig a legtöbb esetben Budapest nem Budapest volt a külföldi filmekben, hanem például Buenos Aires a Madonnával forgatott Evitában, München Spielberg azonos című filmjében vagy éppen Moszkva a nem rég bemutatott svéd A 100 éves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című moziban.

A tavaly nyáron a fővárosban és a Balaton környékén Melissa McCarthy, Jude Law, 50 Cent vagy éppen Az elnök emberei című nagyszerű sorozat Fehér Házi szóvivőjeként ismert Allison Janney szereplésével forgatott A kém (Spy) című filmben azonban Budapest az Budapest. Sőt a Balaton is a Balaton, amit nem is akarnak titkolni a filmben.

Persze vannak olyan nálunk forgatott jelenetek, amelyek a történetben már Párizsban vagy Rómában játszódnak. Ennek köszönhető például, hogy az idén elhunyt Bicskey Lukács párizsi taxisofőrként tűnik fel, és csak a kint felejtett KRESZ-tábla árulja el, hol is dolgozott valójában. És így lett a Magyar Állami Operaházból a római kaszinó bejárata, háttérben az Andrássy úton üresen pusztuló egykori Balettintézettel.

Minden más azonban Budapest. A szálloda, ahol megszállnak a Lánchíd pesti hídfőjével szemben lévő egykori Gresham-palota. Bár nem hangzik el a filmben, de az 50 Cent fellépésének helyet adó, Kossuth téri Néprajzi Múzeum – az egykori Kúria – is egyértelműen azonosítható. A külső jelenetek – nem kevés üldözéssel, lövöldözéssel és autótöréssel – az Akadémia és a Parlament körüli V. kerületi utcákban játszódnak, nagyjából a film felén-harmadán keresztül. És gyönyörűek a balatoni felvételek is. Különösen szép a tihanyi Habsburg József főherceg nyaralókastélya – ma az MTA kutatóintézete -, ahonnan egy-két képkivágásban a Tihanyi Apátság is feltűnik.

Az A kém című amerikai akció-vígjáték amellett, hogy egy szórakoztató, pörgős, ám minden percében vállalható limonádé, egy hatalmas országimázs film. Aminek remélem, nemcsak nálunk lesz sok nézője. Ezért azt kell mondanom, hogy ha soha életében nem megy el könnyed akció-vígjátékokra, de egy megtekintését felírta a bakancslistájára, akkor ez legyen, és vegye észre egy amerikai filmben, milyen szép helyek vannak ebben az országban.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

És semmi

A Szigligeti idei harmadik bemutatóját látva felvetődik, hogy a Mici néni két élete után mi indokolta az Egy csók és más semmi műsorra tűzését. Lényegét tekintve ugyanaz pepitában.

Tabu stand up

Mivel az elmúlt három évtizedben nem láttam a Csak beljebb, Jancsikám! című előadást, így nem tudom eldönteni, hogy a Szín-Mű-Hely új bemutatója remake, felújítás vagy új rendezés.

Aki lebuktatta Rajnák elvtársat

A Fiumei úti iskola faháza előtt esőben baktató négy kisiskolást ugyanaz az Urbán Tamás fotóriporter örökítette meg, akinek sok tekintetben különleges önéletírása pár hete jelent meg.

Találkozunk 9.50-kor?

Ez most tényleg ajánlás, ráadásul nagyon személyes. Április eleje óta fut ugyanis egy „napi sorozat” az Aktív Rádión, ami nem véletlenül minden reggel 9 óra 50 perc körül hangzik el.