Mert úgy tűnik, az embereknek értelmetlen. Talán a szolnoki fákat még meg lehetne kérni, hogy ha illegálisan hirdetni akarók tartanak feléjük, kezükben szöggel vagy ragasztóval, inkább fussanak ki a városból, mintsem engedjék a törzsüket hirdetőoszlopnak használni. Dőljenek rá a hirdetőre, potyogtassanak a fejére száradt ágakat, vagy szúrják-bökjék, ahol érik. Mert szép szóval, kéréssel, dühöngéssel az ember-ember kapcsolatban semmire sem megyünk. Továbbra is hirdetünk a fák törzsén.

Talán két éve készült el az egykori szolnoki vár úgynevezett Vízi kapuja, amin keresztül a Tiszához lehet lejutni. Éppen azóta figyelem a kapu oldalfalából meredező kábelcsonkokat, pár centire a turistaút jelzésétől és a hely leírásától. Talán a törökök hagyták itt? Vagy a törökökre emlékeztet? Netán későbbi korok mementója? Vagy a jelen slendriánságának a jele? A pályázat lezárása után ennyire nem számít senkinek, hogy mi készült vagy nem készült el? Végül is Szolnokot akarjuk megmutatni a turistáknak.

A Jubileum téren álló Tanúhegy című alkotás tulajdonképpen Szolnok 1075 és 1975 közötti történetéről tanúskodik, a történelmi idők rétegeit egymásra helyezve. Gyurcsek Ferenc és Kampis Miklós 45 éves munkáját amatőr alkotók kiegészítették. Leginkább az elmúlt 45 év eredményeiről tanúbizonyságot téve. Nagyon helyesen a primitívebb korok rétegeire helyezve a mai üzeneteket. Ez a modern, korunkat valóban tükröző, primitív művészet. Ami elfogadott, hiszen közterületen látható.

Ausztriában így szokás. Vagy, akinek ilyen autója van, annak így kell, szabad, lehet. De hagyjuk meg annak a lehetőségét is, hogy a kiállított autókat parkoló autóknak nézte a Helyi Termékek Vására idején a sofőr. Persze az sem kizárt, hogy terméket hozott. Vasárnap délelőtt, amikor nem gond Szolnokon parkolni. Igaz, lehet is bárhogyan, mert rendőr nem járt arra. Nincs itt semmi látnivaló! A haza meg a parkolás osztrák rendszámmal is minden előtt.