A második világháború második hónapjának végén sértődött hangú anziksz ment Szolnokról Tiszaújlakra. Érdektelen lehetett, hogy egy legalább tíz éves fotót tartalmazó képeslapon kérte számon Józsefet Mariska. A Sebők divatáru ugyanis a húszas évek végén tűnt el városháza alól.
Az ismeretlen kiadó által forgalomba hozott, és természetesen ismeretlen fotós által készített képen elsőre nem Sebők Nándor üzlete fogott meg. Már csak azért sem, mert a második világháború előtt készült szolnoki képeslapok alapján úgy tűnik, Sebők úr divatáru üzlete a városháza megnyitásának pillanatától (tehát akár 1884-től), közel négy és fél évtizeden keresztül működött a Kossuth tér és a Táncsics (Apponyi Albert) út sarkán. Hasonlóan a mellette lévő Konsitzky György féle fűszer-csemegével, amely azonban még azt követően is ott volt, hogy a Sebők divatáru helyére Szécsi és Sohr díszműáru költözött 1930-ban. Megtartva Sebők Nándor kazettás kirakatszekrényeit.
Egyébként pont emiatt állíthatom, hogy az 1939. október 23-án postára adott képeslap írója – Mariska – egy legalább tíz évvel korábban készült fotót küldött anzikszként Erdélyi József úrnak Tiszaújlakra.
A képeslap szövege alapján abban is biztos vagyok, hogy Mariskát nem igazán érdekelte, mi van a lapon, mert inkább azt szerette volna kideríteni, József min sértődött meg, hogy jó ideje nem ír neki, nekik. Merthogy mások nevében – Pali, Ica – is számon kéri az elmaradó „híradást”, ami lehet persze, arra volt visszavezethető, hogy József nem ismerte Mariska szolnoki címét. Jó lenne tudni, hogy mi lett a „civódás” vége, miként azt is, mit gondolhattak ezek a fiatalok a jövőjükről egy olyan napon, ami pont ötven évvel később lett nemzeti ünnep, egy, a képeslap írásához képest 17 év múlva bekövetkezett esemény okán. Vagy mit gondoltak Lengyelország felosztásáról, a német megszállás ellen tüntető prágaiakról vagy az önállóvá lett Szlovákiáról, azaz a mindennapjaik világpolitikai eseményeiről.
Ezen a képeslapon a Kossuth tér sarkán látható tömeg fogott meg igazán. Maga a sokadalom persze nem meglepő, hiszen a régi szolnoki képeslapok között szinte csak a Kossuth teret mutatókon látható egyszerre több ember. Az igazi különlegesség, hogy ez az előző század húszas éveinek végéről származó képeslap remekül megőrizte a korabeli szolnoki divat egy szeletét. Pontosabban a hétköznapi viseletet. Mert szinte biztos vagyok abban, hogy képen látható emberek többsége vagy a szolnoki piacon, vagy a Kossuth tér környéki házakban működő minimum félszáz bolt valamelyikében járt a fotózást megelőző órákban. A nők többsége bokáig érő szoknyákat és fejkendőket, míg a férfiak nadrágot, kalapot és valamilyen kabátot, felöltőt visel. Minden bizonnyal a város vagy a környező települések kevésbé tehetős emberei lehettek. Akik között azért kalapos asszonyság, combig érő kabátot viselő úr is feltűnik.
És még valami. A felvétel bal alsó sarkában egy vízhordó nőt is észre lehet venni. Vállán hosszú rúddal, amelynek végein két vödör lóg. Nagyjából száz évvel ezelőtti a felvétel, amikor Szolnok belvárosában már nemcsak vezetékes víz, de sok helyen csatorna is volt. Az tehát szinte kizárt, hogy a hölgy a Tiszára ment volna vízért, miként az a 19. században még bevett gyakorlat volt. Inkább a Kossuth téri artézi kútról vihetett vizet, talán cselédként valamelyik közeli bérházba.
