Bevallom, nekem a Tünde volt valamikor A Cukrászda. Igaz, gőzöm sincs arról, hogy a hetvenes években volt-e más, hasonló vendéglátó-ipari egység a városban. Arra viszont tisztán emlékszem, kissrácként kiugrottam a bőrömből, amikor kiderült, hogy egy hosszabb bevásárlás után, vagy színház előtt, netán csak úgy bemegyünk a Tündébe.
Tündike! Ébresztő!
Aztán a nyolcvanas évek közepén minden tanévnyitó itt ért véget. Mert úgy éreztük, hogy a hosszú vakáció után be kell még valahová ülni, hogy elmeséljük, amit az ünnepség alatt nem lehetett. Vagy éppen itt várakoztunk, amíg a szomszédban, a Vörös Csillagban elkezdődött az előadás. Később este is jártam itt, és tisztán emlékszem, hogy a sarokban kétszemélyes zenekar játszott, a kilencvenes évek elején meg talán egy igazi bárzongorista is működött itt. Igaz, ha ízeket kell felidéznem, akkor a hetvenes évek ? kissrác-korom ? franciakrémeseinek és gesztenyepüréinek tündés ízei ugranak be.
Majd következett majdnem húsz év szünet. Jött a Marcipán, a Szecskán a Kauri, aztán a Zagyva, és valahogy eszünkbe se jutott, hogy beüljünk, vagy legalább bemenjünk a Tündébe. Mert nem volt híre, nem ajánlotta senki, nem esett útba, szóval, egyszerűen nem létezett. A Tünde számomra évtizedekre álomba merült.
A napokban aztán újra és újra bementem, beültem. És úgy éreztem, mintha megállt volna az idő, valamikor a kilencvenes évek elején. Nem félhomály, hanem zavaró sötétség van az egykor csillogó nagyteremben. A félemeleten a szeparék félelmetesek, nem is értem, hogy kinek jutott az eszébe a kialakításuk. A Szapáry utcára kihelyezett terasz – láthatóan – csalogat vendégeket, de talán csak a megszokás vagy a még mindig jó helyszín miatt.
Szerintem nincs olyan ember Szolnokon, aki ne járt volna még a Zagyvában vagy a Marcipánban, ahol már csak a süteményes pultok mérete is bámulatba ejti az érkezőt. Azokon a helyeken van választék, itt meg van kínálat. Ne legyünk igazságtalanok: nem rossz minőségben. De mi az, ami miatt ide kellene járnom, ha nem is naponta, de legalább rendszeresen? Mi az, amitől az én gyerekeimnek is ünnep lehetne ide beülni?
Kellene valami varázslat. Nem kell versenyezni a másik két hely méterekben mérhető többlet kínálatával. De lehetne, mondjuk a hely hangulatával. A három szolnoki cukrászda közül mégis ez van a legjobb helyen. Itt lehetne valami olyasmit csinálni, ami feledteti, hogy csak kínálat van és nem választék. Kellemes belső, kényelmes bútorok, visszafogott elegancia, profi személyzet, élőzene, különleges reggeli kínálat, tea, kávé, csokoládé – mennyi lehetőség.
Igen, kibicnek semmi sem drága. Meg, ha így is működik, akkor minek mást csinálni, hiszen az pénzt és energiát visz el. De hátha. Hátha egyszer megcsókolja valaki azt a régi kedves Tündikét!
