2025.12.7. (vasárnap)

Utcasoroló (23.): Templom út

Utcasoroló (23.): Templom út

Dátum:

Ahhoz sok kétség nem férhet, hogy a vár területén kívüli város egyik legrégebbi utcája, amelyik bő húsz éve ismét az első nevét viseli. Ahogy szerintem abban is egyetérthetünk, hogy ez a közterület őrzi leginkább a város aranykorának emlékét és hangulatát.

Ha egyszer valaki egy olyan filmet szeretne forgatni, ami az előző századforduló és a második világháború között játszódik Szolnokon, akkor a Templom utcát kellene javasolni neki külső helyszínnek. Itt ugyanis a legkisebb beavatkozással lenne megteremthető az akár egy évszázaddal ezelőtti hangulat. A középületek és a házak szinte eredeti állapotukban őrzik Szolnok aranykorának – a megyeszékhellyé válás és az első világháború kitörése közötti időszak – emlékét. Őszintén megmondom, elfogult is vagyok ezzel a közterülettel. Ugyanis ha meg kellene neveznem Szolnok három legszebb, számomra legkedvesebb utcáját, a Templom utca biztosan közöttük lenne.

Még akkor is, ha sokan esetleg nem is tudják, pontosan melyik is a Templom utca. Vagy, ha tudják is, talán kisebb fejtörést okozna, hogy melyik közterületbe torkollik, azaz pontosan hol ér véget.

A Templom utca a Szapáry úti kereszteződésnél kezdődik, ahol a Sóház utca és a Tiszai hajósok tere is. A 2-es szám alatt lévő épülete az egykori zsinagóga, a jelenlegi Szolnoki Galéria. Az utca különlegessége, hogy páros oldalán nem lakik senki, hiszen a 4. szám alatt a Tisza mozi, a 6. szám alatt pedig a Belvárosi Általános Iskola található. Az iskola egyik oldalán 2013 óta ismét az Ellmann Elvira, másik oldalán pedig a Szigony utca nyílik, amelyek szintén lakó nélküli közterületek. A Templom utcának tehát csak a páratlan oldala lakott, az ahol azok a szép, viszonylag épségben megmaradt századfordulós házak állnak, amelyek számtalan korabeli képeslapon visszaköszönnek. Az utca vége pedig nem a Mártírok útjába torkollik, hanem a Szentháromság térbe, ahol az 1757-ben elkészült Belvárosi Nagytemplom is áll.

Nem nehéz kitalálni, hogy a Ferencesek által épített templom volt az utca első, hivatalos névadója 1894-ben. Ahogy azt sem, hogy maga az utca már korábban is létezett. Részben a templom és a rendház, részben pedig a Tisza-partján Tószeg felé futó kocsiút miatt. Jelentősége pedig akkor nőtt meg igazán, amikor a tiszai átkelő és az első szolnoki pályaudvar között is erre vezetett a legrövidebb út.

Természetesen a Templom út 1894-ben még nem úgy nézett ki, mint ma. Sőt, azt hiszem, a templomon kívül akkor még egyetlen mai épülete sem állt. Viszont szűk két évtized alatt elnyerte mai képét, hiszen 1899-ben felépült a zsinagóga, mellette a mozi épületének a helyén álló hitközségi épülettel, majd 1912-14 között elkészült az iskola. Feltételezésem szerint a szemben lévő lakóházak sem sokkal később épülhettek, főleg, hogy a Templom utca a város első kövezett közterülete is volt.

Talán azt is kevesen tudják, hogy az utca csak 1926-ig viselte a Templom nevet. Abban az évben ugyanis Szolnok több közterületének a nevét megváltoztatták. A Templom utcából Szent Ferenc lett, amit nem elsősorban a közterületnév-változtatási lendület indokolhatott, hanem a Ferences rend alapítójának, Assisi Szent Ferenc (1182-1226) halálának hétszázadik évfordulója. Mint a régi utcatáblákról szóló cikkben már utaltam rá, egy házfalon még látható is egy Szent Ferenc utca feliratos házszám-tábla.

Az ország és a város történetét ismerve nem nehéz kitalálni, hogy a második világháború után nem sokáig viselhette az utca a Szent Ferenc nevet. A harmadik közterület-átnevezési hullámban Koltói Anna (1891-1944) nevét kapta, akit a munkásmozgalom szociáldemokrata mártírjaként tartanak nyilván, és akivel 1944 őszén a nyilasok végeztek. Azt hiszem, sokak még évtizedekig Koltóiként fogják emlegetni ezt az utcát, hiszen pár ezer szolnoki az ezen a néven ismert utcában lévő általános iskolában végezte el a nyolc osztályt. Ami 1992 óta ismét a Templom utcában található.

(Ez az írás 2014. január 7-én jelent meg először.)

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kossuth téri fordulópontok

Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.

Szolnok 900 (24.): Matrica, jelvény, tálka

A Szolnok első írásos említésének 900 éves évfordulója köré szervezett jubileumi eseményekről senki sem távozhatott üres kézzel. Ha más nem, egy matrica került a megjavított autójára.

Generációk körútja

Van ma Szolnokon olyan városfejlesztési vízió, ami 80 év múlva valósul meg? A 19. század végén volt ilyen. Ennek eredménye a Ságvári, azaz mai Szapáry út és Boldog Sándor István körút.

A Gázolástól a TOMI játékig

Bírósági tárgyalás a városházán, a teljes hosszában elkészült Ságvári körút új neonfényei, irodalmi műsorok három helyen a városban, illetve az első videotéka. Egykori szolnoki októberek.