(Nyári ismétlés. Ez a cikk 2015. január 22-én jelent meg először.)

A Várkonyi tér Szolnok viszonylag új közterülete. Még akkor is, ha az elnevezésére szűk két évtizeddel azt követően került sor, hogy elkezdték kialakítani. Ha ránézünk a város harmincas években készített térképére, akkor láthatjuk, hogy a mai körforgalmas tér helyén nyolcvan éve még a Kolozsvári és a Fiumei út alvégeinek házai álltak, illetve a Vas, a Török és a Csap utcák torkolatai foglalhatták el a helyét. Mivel a Zagyva másik oldalát még nem házak és lakótelep foglalták el, hanem inkább kertek, nem volt szükségszerű, hogy a mai tér helyéről is át lehessen jutni a Városmajor utca végére.

A Várkonyi tér gondolata – még név nélkül – nem sokkal a második világháború befejezése után születhetett meg. Akkor, amikor elhatározták, hogy a város első lakótelepe a Zagyva túloldalán kap helyet, amit majd egy új körút köt össze a belvárossal és az ipartelepekkel. A Városmajor – Vörös csillag – út végén még a negyvenes években elindult az építkezés, elkészült a Tüdőkórház illetve néhány négyemeletes ház. A belvárossal és a déli ipartelepekkel való összeköttetést biztosító Ságvári körút kialakítása pedig az ötvenes évek elején, az első Ötéves Terv részeként, éppen a Zagyva felől indult. Ami egyben a majdani Várkonyi tér helyét is kijelölte. Igaz, akkoriban ebből még nem sok látszódhatott.

A tér hosszú születésében fontos állomást jelentett a második Zagyva-híd 1958-as átadása. Akkor már az is egyértelmű lehetett, hogy a folyó jobb partjával párhuzamosan, lényegében a két Zagyva-híd között, egy újabb körút is fut majd, illetve a Ságvári körutat keresztezve az tovább haladhat a vasúti sínek irányába. Ennek a tervnek a létét bizonyíthatja, hogy a hatvanas években komolyan felmerült az a lehetőség, hogy a korszerűsítésre szoruló 4-es főutat nem a belvároson áthaladó nyomvonalán szélesítik ki, hanem a mai Szántó és Szolnok Ispán körutak helyén.

A Várkonyi tér születésének utolsó előtti állomása lényegében Szolnok harmadik nagy lakásépítési projektje. A Vosztok városrész, illetve a Ságvári körúti házak fejlesztése után ugyanis itt indult egy újabb, mintegy 600 lakásos beruházás. Ennek eredményeként születtek meg először a Várkonyi tér 2-19 számú lakóházak, illetve az 1-es szám alatti Éva presszó a hatvanas évek második felében, majd adták át a Várkonyi téri 18 emeletes toronyházat, ami 1970-ban Magyarország legmagasabb lakóháza volt. Nem sokkal később a toronyház lábához illesztett szolgáltatóház is elkészült, ami nemcsak teljessé, de élhetővé is tette a beruházást. Már csak a körbe számozott tér közepén álló, régi házak eltakarítása volt hátra, ami a hetvenes évek közepére meg is történt, hogy aztán helyükön a híres Bölény-csúszdás játszótér kapjon helyet.

A teret 1968-ban, halálának ötvenedik évfordulóján nevezték el Várkonyi Istvánról, aki élete utolsó két évtizedét Szolnokon töltötte. A ceglédi születésű, paraszti sorból származó agrárszocialista politikus hat évvel később szobrot is kapott a téren, ami szerencsére a mai napig a helyén van, ahogy a 47 éves közterület táblák is.

Egyébként érdemes egyszer körbesétálni a háromszög alakú Várkonyi téren, aminek számozása az egykori Éva presszótól indul, közepén pedig nemcsak a körforgalom, hanem a szánkódomb, a játszótér és az artézi kút is található. Ha szemügyre vesszük a négyemeletes lakóházakat, akkor észrevehetjük, hogy teljesen egyformák, így háromszög két szára egységes képet mutat. Ilyen egységes, öt évtized alatt sem megbontott „városrész” igazi ritkaság Magyarországon, amit a szépségéről vallott vitáktól eltekintve érdemes lenne megőrizni. Ahogy a 18 emeletest is, ami akárhogy vesszük, ma is az ország, holtversenyben 2. legmagasabb lakóháza úgy, hogy az első és a 2. helyen osztozó is Szolnokon található. Ha pedig mindehhez azt is hozzávesszük, hogy a Várkonyi tér a Tallinn, a Széchenyi városrészek és a belváros közötti legforgalmasabb kapocs, akkor azt hiszem elvitathatatlan Szolnok nagyfontosságú közterületének nevezni e teret.