2025.08.27. (szerda)

Utcasoroló (74): Sokáig Sissi

Utcasoroló (74): Sokáig Sissi

Dátum:

A Vízirendőrség és a Dohányfermentáló közötti sétány - vagy nyomvonalának környéke - az ötvenes évek elejéig Erzsébet királyné nevét viselte. Hogy utána meddig volt - térben és időben - névtelen, az meglehetősen bizonytalan, miként az is, hogy ma melyik része viseli Dr. Hegedűs Lajos nevét.

(Nyári ismétlés. Ez a cikk 2017. február 14-én jelent meg először.)

A Horthy-korszakban Szolnokról készült legismertebb várostérképen jól látszik, hogy nagyjából a mai Vízirendőrségtől a Dohányfermentálóig – egykor Magyar Királyi Dohánybeváltó Hivatal -, a Tiszával párhuzamos részt Erzsébet királyné rakpartnak nevezték. Cseh Géza sokat idézett Szolnok város utcanevei című könyvéből pedig az is tudható, hogy az elnevezésre 1926-ban került sor, akkor, amikor Trianon után a legnagyobb közterület átkeresztelés zajlott a városban. A rakpart folytatását, azaz a Tisza-hídig terjedő szakaszt ugyanekkor nevezték el I. Ferenc Józsefről. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen maga a kormányzó is nagy híve volt a Monarchia fénykorával azonosítható osztrák császárnak és magyar királynak, felesége, Sissi pedig mint a magyarok lelkes híve vonult be a kollektív köztudatba.

Hogy az Erzsébet királyné rakpart miként is nézhetett ki az elnevezés idején, arról leginkább korabeli képeslapok alapján lehet fogalmunk. Annak ellenére, hogy a mellékelt felvétel inkább a XX. század első évtizedében készülhetett, sok kétségünk nem lehet afelől, hogy a Tisza szolnoki nagy kanyarulatánál 1926 körül is hasonlóan festhetett a terület. Elsősorban az élénk vízi szállítás – fa, gabona -, illetve az ekkor már teherpályaudvarként funkcionáló első szolnoki állomás – ma RepTár – közelsége miatt. Azaz ne kiépített, kövezett, gyalogos sétára különösebben alkalmas rakpartra gondoljunk, inkább amolyan sáros, piszkos ipari zónára, valódi teherkikötőre.

Ami az elnevezést követően is maximum annyiban változhatott, hogy a várost védő gát megerősítésével jobban elvált egymástól az ártér és a magasabb terület. Illetve 1935. július 18-án átadták a Nostra Tárházat, ami mellett komoly vasúti sínrendszert is kiépítettek, illetve a gáton átnyúló folyami rakodók is megépültek. Tehát miként Farkas Ferenc talán 1940 körül készült légifelvételén is látható, nem vezetett erre kiépített gyalogút, maximum a gáton lehetett levágni az utat, ha valaki a belvárosból az Újváros felé igyekezett.

Cseh Géza imént idézett könyvében azt írja, hogy a rakpart elnevezését 1950-ben nem megváltoztatták, hanem egyszerűen eltörölték. Aminek részben az lehetett az oka, hogy abban az évben zajlott a Rákosi-kor több szolnoki közterületet érintő átnevezési hulláma, ami szinte mindent érintett, ami csak egy picit is a korábbi rendszerekre utalt. Másrészt pedig talán azzal magyarázható, hogy nem nagyon hiányzott egyetlen épületről sem az ilyen utcatábla, hiszen ezen a területen nem volt olyan telek vagy ház, amit csak erről a közterületről lehetett volna megközelíteni. Az persze érdekes, hogy az 1898-ban Genfben meggyilkolt királyné nevét, különböző formában – általában a királyné szó elhagyásával – a mai Tiszai hajósok tere 1975-ig viselte.

Egy 1965-ös várostérkép alapján azonban úgy tűnik, hogy a Vízirendőrségtől nyugatra lévő rakpart egy része nem maradt bő félévszázadra névtelen, hanem a Tárházig – azaz nemcsak a Tiszaparti gimi és a rendőrség között – Zalka Máté, munkásmozgalmi tábornok nevét viselte. Hogy pontosan hol húzódott a Zalka sétány vége, és mi lett a Vízirendőrségen túli szakasz neve 1990-ben azt sajnos nem tudom. Miként arra se mernék vállalkozni, hogy a kilencvenes évek elején lekövezett, megerősített mellvédű, a belvároshoz közelebb eső sétány méltó folytatásának tekinthető szakasz mai nevét megmondjam. Az elérhető térképek ugyanis ellentmondóak. Van, ahol Dr. Hegedűs Lajos sétányként a Mártírok útjáról nyíló, a Tiszára merőleges közterületet jelölik, máshol pedig a folyóval párhuzamos séta- és bicikli utat. Sajnos utcatábla nem segíti az eligazodást, és mivel az ezen a közterületen álló egyetlen számozott épület – a tízemeletes melletti társasház – az 1-es számot viseli, mindkét megoldás alátámasztható. Miként a KÖTIVIG egykori igazgatójának, 1972-78 között a Szolnok Megyei Tanács elnökének emléket állító, 2004-ben elhelyezett tábla sem visz közelebb a megoldáshoz.

Ha egy kis szerencsénk van, akkor ennek a szolnoki barnamezőnek – üresen álló Student, pusztuló tárház, frissen kitakarított vasúti épületek – a megújulása a sétány elnevezését is egyértelműsítheti. Hiszen előbb-utóbb nem lesz mindegy, hogy Szolnok legfontosabb turisztikai attrakciója és a belváros között hol is sétálhatunk mi és a vendégeink.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Amiről a térkép mesél

(NYÁR) Nem tudom, hogy egy alig negyvenéves térkép nevezhető-e réginek. Abban azonban biztos vagyok, hogy a Szolnokról valamikor a hetvenes évek elején készített térképek izgalmas dolgokról mesélnek. Például a régi Tabánról, az állomás környékéről vagy a Tiszaligetről.

Szolnoki házak (29.): A Pfaff-féle állomás

Negyven évvel ezelőtt - ha hinni lehet a forrásoknak - kisebb robbanás volt hallható a szolnoki állomás környékéről. Azon a napon repítették ugyanis a levegőbe a Pfaff Ferenc tervei alapján 1907 és 1909 között valamikor épült harmadik szolnoki vasútállomást.

Utcasoroló (31.): Gutenberg tér

Elsőre azt mondhatnánk, hogy egy nehezen körülhatárolható, jellegtelen tér. Viszont, ha körbesétáljuk, belátjuk, hogy ez Szolnok egyik legrégebben lakott városrésze, ahol az elmúlt félezer év történelmének fontosabb helyi eseményei adnak egymásnak randevút.

Szolnoki házak (51.): Vasutasház

Rövid ideig Szolnok egyik legmagasabb és legnagyobb lakóháza volt, az átadásakor még a Tóth Ferenc, ma már a Vitéz Szathmári József utca teljes páros oldalát elfoglaló 74 lakásos, körben erkélyes társasház. Egyben ez a második világháború után épült második liftes lakóház Szolnokon.