Ismét egy olyan képeslap, aminek nem a képes oldala a legérdekesebb. A szöveges oldala alapján pedig biztosak lehetünk abban, hogy feladója, élőben nem látta a Szolnoki Művésztelepet, amit Művészkert néven örökített meg a Barasits-féle lap.

Sokáig gondolkodtam azon, hogy érdemes-e ezt a képeslapot közzétennem, hiszen a fotós oldalán nem sok érdekességet látok. A felirat alapján kénytelen vagyok elhinni, hogy a felvétel Szolnokon, azon belül is a mai művésztelepen készült. A kép kvázi közepébe komponált szoborról sem tudom megmondani, hogy létezik-e még, avagy mikor állhatott a város egyik legszebb kertjében. Az tűnik számomra biztosnak, hogy a felvétel még a háború előtt készült, viszont a vele forgalmazott képeslap a világégés után is forgalomban volt.

Ez utóbbira az a régi – számomra nagyon kedves – szokás adja a bizonyítékot, ami a levelezőlap használókat is arra ösztönözte, hogy dátumozzák az írásaikat. Ami ebben az esetben nemcsak az évből, hónapból és napból áll, hanem az 1947. május 11-ét még azzal is kiegészítette a képeslap küldője, hogy délután fél négy. Mindez a bélyegzőből sajnos nem derülne ki, ahogy most éppen az sem, hogy hol adták postára a lapot. Csak a szövegből következtethetünk arra, hogy Szolnokon biztosan nem, talán inkább Debrecenben.

Maga a szöveg egy mai Facebook bejegyzés is lehetne, mert azt hiszen, napjainkban minden órában több tíz- vagy százezer ilyen helyzetjelentést tesznek közzé önmagukról az emberek. Hol vannak, mi történik, mit gondolnak, éreznek az adott pillanatban. Csakhogy esetünkben – lévén képeslapról van szó – a megírás pillanata és az üzenet fogadása között minimum egy, de akár több nap is eltelhetett. És lájkolni se lehetett az üzenetet, hacsak a címzett – feltételezésem szerint a levélíró felesége – nem mutogatta Szegeden minden szomszédjának a Párizsi körúton. Hiszen büszke lehetett arra, hogy a nagy útra kelt párja sokat gondol rájuk.

Persze, az is lehet, hogy az asszony annyira mégsem volt büszke a férjére. Mivel a feltételezett férj az apró betűvel teleírt lap harmadik mondatában már arról panaszkodik, hogy a pohár hideg sörtől meghűlt. De hát 1947-ben ilyen kalandos lehetett egy Szolnok érintésével lebonyolított Szeged-Debrecen utazás. Amibe az is belefért – ez lehetett a legfontosabb, hiszen ezzel kezdődik az üzenet -, hogy „verik a Csányi Tónit”. Természetesen nem tudjuk, ki lehetett a megvert Csányi Antal, de olyan nagy baj nem lehetett az elverése, ha pont abban a pillanatban az önmagát Apuként aposztrofáló időt tudott szakítani ennek a képeslapnak a megírására. Aminek utolsó mondatából derül ki, hogy Debrecent láthatta is az illető – mint írja szép város -, Szolnokon viszont csak ennek a képeslapnak a megvásárlására volt ideje.