A Szapáry utcai szecessziós ház földszintjén működő Kádár cukrászda nagyjából száz esztendővel ezelőtt így nézhetett ki, ahogy Gettler József hírlapelőfizetési irodájának kiadásában megjelent két képeslapon ránk maradt. Egyiken az elárusító tér, másikon a nagyterem látható.
A lassan hat hónapja felújítás alatt lévő, előtte pedig legalább fél évtizedig zárva tartott egykori Tünde, a második világháború előtt Kádár cukrászda helyén 1880-tól biztos, hogy vendéglátóhely működött. Azt is tudjuk, hogy Kádár Kálmán 1890-ben vette meg az akkor még Molnár utcai cukrászdát, hogy két évtized szorgos munkájának – na meg a szolnokiak nyalánkságának – köszönhetően, tulajdonképpen új otthont építtessen üzletének. Az 1910-ben tervezett és 1912-re elkészült épület ugyanúgy a kor divatos irányzatát, a szecessziót követte, mint a pár évvel korább átadott, közelben álló Kereskedelmi Bank vagy éppen a Tisza-parton megnyílt színházunk. Kádár Kálmán nemcsak kiváló mester, de vérbeli üzletember is volt, így a szecessziós „palotában” nemcsak a cukrászdája kapott helyet, hanem annak pincéjében a nélkülözhetetlen műhely és a raktárak, emeletén pedig jó pénzért kiadható lakások is. Sőt, fotós műterem is volt az épületben, amit egy ideig Szigeti Henrik is bérelt. És miként a szecessziós épületekre jellemző volt, a tervezők nemcsak a külcsínre, de a belbecsre is adtak, így miként a mellékelt két képeslapon látszik, a berendezéseket is a kor divatjának megfelelően tervezték és kivitelezték.
Csak feltételezem, hogy az itt bemutatott két képeslap még az első világháború előtt készült és jelent meg reklámcéllal Gettler József hírlapelőfizetési irodájánál. Majd a nagy háború után, immár Faragó Sándor papíráruházához kerülhetett egy nagyobb adag, addig el nem adott lap – esetleg az eredeti nyomólemezek -, amit aztán felülírva már ő értékesített. A birtokomban lévő két lap közül a cukrászda belső termét ábrázolót soha sem adták postára, míg az előteret, az elárusító pultot ábrázolót 1922. október 8-án – tehát éppen 99 éve – egy bizonyos Böske küldte Szolnokról Békéscsabára Etának. A képeslap hátuljára, illetve a fotó köré írt szöveg alapján úgy tűnik, Böske avagy Erzsébet akár a Kádár cukrászda alkalmazottja is lehetett, mert barátnőjének arról panaszkodik, hogy hajnal fél háromkor se tudnak bezárni a vendégek miatt, akik csak énekelnek.
Mint írtam, az a lap szerintem a Kádár cukrászda előterét és az eladópultot mutatja. A Baross utca felé eső falán egy hatalmas tükör mutatja a helyiség fotós felőli oldalát, illetve ad némi betekintést a nagyterembe. Az jól látható, hogy a kazettás. szerintem szövettapétás falon, a tükör két oldalán női alakokat ábrázoló képek voltak, miként a nagyterembe vivő ajtó mellett is, tehát összesen négy darab. Legalábbis erre utal a tükörben is látható, a szembe falon lévő, a bejárati ajtóhoz közelebbi kép. Jól látható az is, hogy a vendégeket váró márványasztalokat thonet stílusú székek egészítették ki, a melegről vasradiátor gondoskodott, és már telefonkészülék is szolgálta a megrendelők és a vendégek kényelmét. Az utcai kirakatot tartó asztal sarkán látható az akkor még csak pár évtizedes találmány. Ha emlékeim nem csalnak, a süteményes pult ugyanott állt bő száz éve is, mint a későbbiekben mindig, amikor cukrászda működött ezen a „szent helyen”. Bár ennyire gyönyörű, ívelt tetejű, mindenütt üveg pultokat én már nem láthattam. Azt pedig el sem tudom képzelni, miként oldhatták meg ezeknél a hűtést, avagy mi volt a trükk, amitől a sütemények, torták sokáig szépek és fogyaszthatóak maradtak.
A posta tiszta, száz év alatt sem megírt másik képeslapomon a belső terem látható, lépcsővel, ami a magasabban lévő kisebb teremhez és a mosdókhoz vitt fel. (Gondolom, a pincében lévő műhely miatt kellett ezt a szintkülönbséget beiktatni.) Sajnos ezt a termet se láthattam soha ilyennek, így elképzelni se tudom, hogy a tapéta alatt, nagyjából fejmagasságban milyen ovális képek díszíthették a helyiség négy oldalát az ajtók és az ablakok között. A falnál lévő pamlagokat és tükröt meg az alatta lévő kandallót se láthattam, mert amikortól már nekem emlékeim vannak a helyről – akkor már réges-rég Tünde -, mély fotelek és alacsony asztalok várták a vendégeket, a sarokban pedig zongoristából és dobosból álló zenekar.
Mindenesetre elképesztően gyönyörű lehetett a régi Kádár cukrászda, ahol a szolnoki habos islert is „feltalálták”. És, ami akár ugyanilyen szép is lehetne újra, ha csak egy kicsit is igényesek lennénk a mi közös tulajdonunkban lévő, több mint 130 éves, egykori Kádár cukrászdával és emlékével szemben.
