A szolnoki csillagász

- Sokan úgy emlegetik, hogy a szolnoki csillagász. Mennyire szolnoki?

- Azt hiszem, nagyon, hiszen minden iskolámat itt végeztem, katona is itt voltam, és csak szolnoki munkahelyem volt. A sarkadi apukám és a kisújszállási anyukám a házaságkötésük után kerültek Szolnokra, és a Vosztokon, a 18 emeletes melletti négyemeletesben kaptak lakást, úgyhogy ott töltöttem a gyerekkoromat, általánosba is a Tallinn városrészi iskolába jártam. Aztán nem akartam gimibe menni, úgyhogy a vízügyit választottam, majd egy év kihagyás után felvettek a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára.

- Állj! Az életkor alapján előfordulhat, hogy középiskolába és főiskolára is ugyanabba az Ady Endre úti épületbe járt?

- Pontosan. Vízügyi szakközépiskolásként az akkor új, Ady Endre úti épületbe jártam három évig, mert negyedikben átraktak bennünket a Tiszapartiba. Amikor pedig felvettek, akkor ugyanabba az Ady Endre úti épületbe jártam főiskolára, ahol ügyvitelszervezőként szereztem diplomát.

- Azt hittem, gyerekkora óta érdekelte a csillagászat. Később fertőződött meg?

- Nem. Szerintem negyedik-ötödikosztályos koromban. Ebben biztos, közrejátszott Verne Gyula, a különböző sci-fik, illetve, hogy akkor volt egyfajta divatja a csillagászatnak, engem pedig elkezdett érdekelni. A családom is támogatott ebben, kaptam egy kis távcsövet is, sőt egy idő után, ha valami ilyen kérdés volt, hozzám fordultak, én pedig utánanéztem. Azt hiszem, nyolcadikos voltam, amikor először tartottam csillagászati előadást az iskolában. Akkoriban volt egy részleges napfogyatkozás, és a mai Jubileumi tér környékén Dr. Dankó Sándor, aki a Tiszamenti Vegyiművek (TVM) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Körét vezette, egy amolyan utcacsillagászatot tartott, ami teljesen megfertőzött. Onnantól kezdve minden hétfőn jártam a vegyiművek művelődési házának a csillagászati szakkörébe.

- Akkor még nem volt meg a 24 emeletes tetején a csillagvizsgáló. A cukorgyáriba jártak át az eget kémlelni?

- Dehogy. A vegyiművek művelődési háza mellett egy elképesztően jól felszerelt, széttolható tetejű csillagvizsgáló volt, aminek ma már sajnos csak a kövezete látszik. Profi távcső, remek műszerek, sőt Prágából érkezett a pontos, digitális órajel. Egy idő után annyira bejáratos lettem oda, hogy bármikor elkérhettem a kulcsát, így néha az is előfordult, hogy a vízügyi tanműhelyéből az osztálytársaimmal átmentünk oda az eget kémlelni.

- Ezek alapján tényleg nem értem, hogy miért nem csillagásznak tanult?

- Akkor úgy lehetett valaki csillagász, hogy felvételizett matek-fizika szakra, majd néhány év múlva szakosodott. Engem pedig ilyen szinten nem kötött le a matematika. Van, aki nagyon élvezi a számításokat, a képleteket, szinte beszéli a matematikusok idegennyelvét, de engem mindig az érdekelt, hogy ezt a sok, bonyolult tudást hogyan lehet hétköznapi módon elmondani és megértetni. Később elvégeztem olyan tanfolyamokat, amelyek feljogosítanak arra, hogy szakköröket vezessek és előadásokat tartsak. De nem észlelő csillagász vagyok. Inkább a kozmológia érdekel, és az mozgat, hogy a kozmosz titkait megpróbáljam a hétköznapi emberek számára is érthetővé tenni.

- Akkor a csillagászat mindig csak amolyan hobbi volt az életében?

- Annál jóval több, de tulajdonképpen ötven éve ebben vagy ezzel élek. Nincs a lakásunkban felállított távcső, de nincs is olyan nap, hogy ne foglalkoznék ezzel, és mindig ott van az ágyam mellett egy éppen olvasott szakkönyv. Tulajdonképpen a katonaság másfél éve, amit a Rékasi úti Fürst Sándor laktanyában töltöttem, az jelentett némi szünetet, bár a Halley-üstökös érkezésekor azért onnan is kijöttem, hogy távcsővel megnézhessem. De tulajdonképpen 2014 óta, amióta megnyílt az Agóra, és Molnár Lajos Milán elhívott ide dolgozni, a munkám is jórészt a csillagászatról szól.

- Mert előtte hol dolgozott?

- A diploma után már vártak a szolnoki Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnál, ahol egészen 2009-ig dolgoztam, és kvázi az egyik voltam, aki a cég megszűnésekor lekapcsolta a villanyt. A nyolcvanas évek végén rendkívül izgalmas kihívás volt ott dolgozni, hiszen akkoriban jelent meg a kiskereskedelemben a számítógép, akkor kezdődött el a mindenféle nyilvántartások és könyvelések számítógépre vitele. Több mint húsz éven keresztül ezen a területen dolgoztam, fogtam össze a cégnél az egyre bonyolultabb rendszert. Amikor pedig megszűnt a már Ideálnak nevezett vállalat, két rövidebb kitérő után ezért hívott Fekete Tibor a COOP Szolnokhoz, hiszen annak idején párhuzamosan ugyanazt csináltuk, csak ő az ÁFÉSZ-nél. Az alakuló Agóra csapatából viszont nem szerettem volna kimaradni, úgyhogy jó előre szóltam, hogy átjövök ide.

- A munka mellett is mindig foglalkozott a csillagászattal. De hol lehetett ezt csinálni?

- Valamikor a nyolcvanas évek elején megnyílt a TIT csillagvizsgáló a Jubileumi téri toronyház tetején, ahová előbb csak hívogattak bennünket előadni a TVM művházból, majd lassan átszoktunk oda. Csak hát jött a rendszerváltás és bezárták a csillagvizsgálót, de szerencsére nem hordták szét vagy rombolták le. Nem tudtam úgy felnézni a toronyházra, hogy ne jutott volna az eszembe. Aztán pár évvel később találkoztam az utcán egy gimis sráccal, aki korábban járt a csillagász szakkörömbe, én meg valamiért megkérdeztem tőle, hogy jönne-e, ha újra csinálnánk. Miután igent mondott, sarkon fordultam és bementem a TIT-hez, hogy szeretnék használni a csillagvizsgálót, és közösséget meg programokat is szerveznénk, és nem dobtak ki. Így jött létre 1992. június 22-én, a nyári napfordulóhoz időzítve a Kopernikusz Kör, ami azóta is létezik, és szervezi a különböző csillagászati rendezvényeket.

- Rosszul gondolom, hogy a hetvenes-nyolcvanas években reneszánszát élő amatőr csillagászat később visszaesett, de most mintha újra sokan érdeklődnének iránta?

- Van benne valami. Nem véletlen, hogy akkoriban háromszor is újra megjelent Kulin György A távcső világa című alapműve, vagy, szinte mindenki tudta Almár Iván csillagász nevét. A rendszerváltás után valóban alábbhagyott az érdeklődés, pedig a kilencvenes években is nagyon komoly előadókat tudtunk meghívni Szolnokra a Kopernikusz Körrel. Ma inkább azt érzem, hogy a média egy-egy szenzációs híre miatt érdeklődnek sokan.

- Azért az érdeklődés az előadásainak a számával is mérhető. Hány előadást tart egy héten?

- Nagyon változó. Pár éve előfordult, hogy hetente húsz előadást is tartottam, mostanában mondjuk, kettő-három lehet egy héten. És persze az érdeklődés is nagyon változó. Tudom magamról, hogy ha csillagászatról van szó, nagyon sokat tudok beszélni, de ennyi év alatt megtanultam, hogy ha lankad az érdeklődés, akkor nem erőltetem a dolgot. Volt olyan óvodás csoport, akik másfél órán keresztül velem voltak, meg olyan iskolai osztály is, ahol húsz perc után inkább befejeztem az előadást, és azt mondtam, akit még érdekel, jöjjön és kérdezzen. Ám én mindegyiket élvezem, mert annyira jó látni, amikor valaki az előadásomnak köszönhetően megért valamit. Aranyos volt a múltkor egy tanárnő, aki elhozott egy osztályt, akiknek a fekete lyukakról is beszéltem, mire a végén felkiáltott, hogy végre ő is érti.

- Akkor csak a munka és a csillagászat, vagy fér még ezek mellé valami plusz hobbi is?

- A zene. Tanultam zenélni, de inkább foglalkozni szeretek a zenével. Van 1500 bakelitem, legalább ezer CD-m, rengeteg letöltésem, mert gyűjtöm a jó zenéket. Persze ezek sokszor már olyanok, amiket mások inkább nem hallgatnak, de én nagyon szeretem a különlegességeket, nem számít, hogy külföldi vagy magyar, mai vagy régebbi. Ezért is rádióztam sokáig. Először még Benkő Imre engedett be a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójába, aztán 1996-tól 2003-ig az Aktívánál volt három műsorom.

- Azért ezekhez a hobbikhoz kell egy megértő család is. A gyerekek közül követi valaki?

- Tény, hogy ezekhez mindig kellett a feleségem támogatása, toleranciája, hiszen nekem ahhoz is idő kellett, hogy megtanuljam, a családé az elsőbbség. Régen simán előfordult, hogy elmentem előadást tartani, mert annyira fontosnak éreztem, de ma már, ha egy családi esemény van, bármit lemondok. A gyerekek persze ebbe nőttek bele, ezt látták, de nem követtek. A lányomnál szóba jött, hogy esetleg meteorológus lesz, de végül ő is más irányt választott.

- Meg szokták kérdezni a szolnoki csillagásztól, hogy milyen a csillagok állása?

- Kihagyhatatlan. Az utcán is sokan megállítanak, sőt olyan is előfordult, hogy valaki éjjel egykor hívott fel valami kérdéssel, én pedig megválaszoltam. De hát ismeretterjesztő csillagász vagyok, aki megpróbálja hétköznapi nyelven elmagyarázni azt a rendkívül bonyolult és összetett világot, ami körülvesz bennünket.