Szolnokiként újra Szolnokon

- Az első színházi emlékem Önről talán az első Ádámok és Évák ünnepe a Szigligetiben, amikor Karinthy Az emberke tragédiáját adták elő egy diáktársával az iskolák jelenetei közötti.

- Az úgy indult, hogy valamiért kimaradtam a Varga Katalin Gimnázium előadásából, talán mert még nem voltam benne a színjátszócsoportban, mindenesetre nagyon szerettem volna szerepelni az Ádámok és Évákon. Kovácsné Boross Zsuzsanna tanárnő találta ki, hogy a Varga produkciója előtt adjunk elő egy jelenetet Az emberke tragédiájából, amit aztán a Szigligetiben tartott próbán láttak színházi szakemberek, és ők mondták, hogy inkább csináljuk meg az egészet, és ez legyen az iskolák átállásai alatt. Hatalmas élmény volt, lubickoltam benne.

- Ekkor már egyértelmű volt, hogy a színészi pályát választaja?

- Igen. És bár nagyon szerettem a Vargába járni, de második közben átmentem a budapesti Vörösmarty gimnázium drámatagozatára, ahonnan aztán felvételiztem a budapesti színművészetire és Kaposvárra is. Ha jól emlékszem, nem is volt más alternatívám, talán még valami képzőművészeti iskolát jelöltem meg, de el se kezdtem összerakni az előírt portfoliót.

- Mit szóltak a szülei a pályaválasztáshoz? Vagy van a színészetnek a családban előzménye?

- Nem tudok róla. Édesanyám grafikus, aki talán egy kicsit belelátott a színházi világba, ám mégis mindig támogatott, közben pedig féltett. Tisztában volt ugyanis azzal, hogy ez a pálya mennyire göröngyös, bizonytalan, milyen sokszor nem a tehetség számít.

- Még egy régi emlékem van Önről, mégpedig az Esőben megjelent írásai. Ezt elengedte?

- Azok az írások az érettségi körül vagy az egyetem első éveiben jelentek meg. Azóta másfelé tolódott a hangsúly az életemben, talán kreatív energiám se maradt az írásra, illetve tudom, hogy nekem ahhoz magány kellett. Márpedig az egyetem óta mindig csapatban vagyok, csapatban dolgozom, kevésbé van időm a bezárkózásra.

- A Kaposvári Egyetem után a Nemzeti Színház tagja lett. Ez is egyértelmű döntés volt?

- Vidnyánszky Attila volt az osztályfőnököm Kaposváron, és már a gyakorlatomat is a Nemzetiben töltöttem. Amikor 2017-ben végeztem, volt néhány megkeresés máshonnan is, de úgy éreztem, a Nemzetiben számítanak rám, egyre több és nagyobb feladatot kapok, sok mindenben kipróbálhatom magam. Ez így is lett, rengeteget játszhattam, az előz évadban például 12 különböző darabban voltam benne.

- És közben sokat filmezett is.

- Nagyon élvezem a forgatásokat, de nem gondolom, hogy sokat forgathattam eddig. Inkább hiányérzet van bennem, volna még dolgom a filmezéssel.

- Azért az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című filmjében emlékezeteset alakított cselédlányként. Hogyan kapta meg azt a szerepet?

- Casting útján. Igyekszem minden castingra elmenni, mert mindig bízom abban, hogy az alkotók pont olyan karaktert keresnek, mint én. Meg egyébként is nagy kihívás, hiszen pár perc van arra, hogy a legjobbat hozd ki magadból, és meggyőzd a rendezőt, hogy rád van szüksége.

- Mégis vannak színészek, akik úgy vélik, ez megalázó, hiszen megnézhetők a színpadon vagy a korábbi filmekben.

- Szerintem a mi generációnk már nem így gondolkodik. Fontos, hogy ilyenkor nem az a kérdés, tehetséges vagy-e, hanem, hogy illesz vagy sem az adott produkcióba, működik-e a kémia a partnerekkel. Akkor sincs semmi, ha nem engem választanak.

- És, ha Önt választják, akkor már vállalni kell?

- Nem. A casting arra is jó, hogy felmérjem, milyen a készülő produkció. Az átküldött forgatókönyvből, a próbafelvétel körülményeiből sok mindenre lehet következtetni. Volt már olyan, hogy engem választottak, de végül nem vállaltam el.

- Megteheti ezt ma egy fiatal színész?

- Én megteszem. Mert nem szeretnék abba a hibába esni, hogy azzal mérjem magam vagy a sikerességemet, hogy mennyi mindenben vagyok benne, milyen sokat játszok, dolgozok. Persze jó érzés, ha sokfelé hívják az embert, és egy darabig lehet is bírni, de biztos, hogy nem ideális, hiszen mégiscsak a testünkkel dolgozunk, szükségünk van a regenerálódásra, arra, hogy az idegrendszerünk is pihenhessen. Ez kell ahhoz is, hogy ne égjünk ki. Nekem nem a mennyiség, hanem a minőség számít, amit belül érez az ember.

- A Mellékhatás című sorozatban az egyik fontos szereplő volt. Ennek a forgatása hogyan fért be a színházi munkái mellé?

- A Mellékhatásból két évad készült, és emlékeim szerint a forgatás kicsit belecsúszott az évadba. Megoldja az ember, amiben sokat segítenek azok, akik a szervezésért felelnek. Ezzel együtt nagyon élveztem a Mellékhatás forgatását. Hatalmas ajándéknak tartom, hogy benne lehettem, mert olyan kollégákkal dolgozhattam, akikkel amúgy nem találkoztam volna, és olyan akciódús jelenetekben kellett részt vennem, ami nagyon ritka Magyarországon.

- Honnan merítette a figurát, a beteg gyermekéért béranyaságra vállalkozó nőt?

- Szerintem a szakmánk jelentős részben a megfigyelésről szól, a hatások, az élmények, a figurák gyűjtéséről, aztán meg ezek boncolgatásából és elemzéséből áll. Mindehhez pedig jön a beleélő képesség, amikor elképzelem az adott karaktert, és belehelyezem magam. Nagyon szerettem azt a szerepet, amiben úgy kellett anyává lényegülnöm, hogy még nem voltam anyuka.

- Érezte a Mellékhatás sikerét?

- A covid idején vetítették, úgyhogy közben nem nagyon találkoztam nézőkkel. Csak később kezdtem érezni, hogy felismernek, távolról méregetnek. De ez már messze nem olyan, mint amikor régen készültek filmek és sorozatok, és minden szereplőt felismertek az utcán. Ma már annyi csatorna van, annyi minden készül, hogy ez szinte lehetetlen. Persze az vicces volt, amikor a férjemet, Mészáros Martint ismerték fel a Gólkirályság után, vele szelifztek, rólam meg azt se tudták, hogy színésznő vagyok.

- Hét év Nemzeti után nagy elhatározásra jutottak a férjével, otthagyták a társulatot. Hogy került képbe Szolnok? Játszott itt a diploma után bármikor?

- Egy beugrásom volt, még az Aba-Novákban, amikor a Kulcskeresőkben három alkalommal Pertics Villőt kellett helyettesítenem, de különben soha nem játszottam Szolnokon. Amikor tavasszal eldöntöttük Martinnal, hogy elszerződünk a Nemzetiből, ki kellett találni, hogy akkor merre tovább. Én pedig úgy gondoltam, Barabás Botonddal vagyok olyan viszonyban, hogy felhívjam, ő pedig pár héttel később jelentkezett, hogy két szerepre várnak Szolnokon.

- A Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabban láthatja először a közönség a Szigligeti Színpadán. Ez egy közel hatvan éves darab, van ma mondanivalója?

- Mikor először olvastam a szövegkönyvet, akkor az jutott eszembe, hogy ez egy vagány darab. Elsőre könnyednek tűnik, de minél többet próbáljuk, annál inkább kirajzolódik, hogy ez egy nagyon nehéz történet. A szereplők nem mindig azt mondják, amit gondolnak, úgyhogy a nézőknek is lesz dolguk, hogy megfejtsék a valódi szándékokat. Annak nagyon örülök, hogy Dicső Dániel nem úgy csinált mai darabot, hogy átültette a történetet 2024-be, hanem megmutatja az akkor felvetett problémák időtlenségét. Mert Fejes Endre történetében is mindenki másnak akar látszódni, mint ami valójában, és mindenki azt keresi a másikban, hogy általa miben lehet más, tűnhet többnek. Mindenki mást akar mutatni, ami, ha nem vigyázunk, tragédiához vezethet.

- Ez a szerep azt jelenti, hogy társulati tag lett Szolnokon?

- Nem, szabadúszó vagyok, aki különböző helyeken dolgozik. Viszont, amikor Barabás Botondot felhívtam, akkor tudtam, hogy egy kicsit jó lenne Szolnokhoz is tartozni, mert nagyon szimpatikus, ami az elmúlt években itt történt, ahogy a hagyományok megőrzése mellett új utakon is jár a színház, és olyanok rendeznek, akikkel szeretnék dolgozni. Februárban fogok újra Szolnokon próbálni, a színműhelyben a Bűntény a Kecskeszigeten című darabot. A kettő között az Orlai Produkciónál lesz egy bemutatónk Martinnal, egy kétszemélyes darab, aminek decemberben lesz a bemutatója. Jövő tavasszal pedig majd ismét az Orlainál játszom egy új produkcióban. Mindezek mellett öt nemzetis darabban maradtam benne, illetve hamarosan játsszuk Martinnal a gyerekdarabunkat is Szolnokon és környékén.

- Honnan jött a Matricás Laci és a nagy zenebona című produkció ötlete?

- Ez tulajdonképpen a Jurányi Ház és a Füge Produkció ötlete, akik rendszeresen adnak lehetőséget színészházaspároknak, hogy közösen csináljanak gyerekdarabokat, ráadásul úgy, hogy a Pagony kiadónál megjelent művekből válogathatnak. Minket is felkértek, és mi ezt választottuk, amit Szilágyi Bálint állított színpadra. Pesten már volt egy előbemutatónk, illetve itt, Szolkonok rögzítettük is az előadást, de majd csak októbertől játsszuk rendszeresen. Úgy tűnik, sok Szolnok környéki településre is elvihetjük.

- A mostani próbafolyamat illetve az itteni előadások azt is jelentik, hogy egy kicsit újra szolnoki lett?

- Nyolc éves voltam, amikor Szolnokra költöztünk, és bár máshol tanultam és dolgoztam eddig, egy kicsit mindig szolnokinak éreztem magam, még akkor is, ha az utóbbi években leginkább csak látogatóba érkeztünk anyuhoz. Most viszont újra nála lakok, pótolhatjuk mindazt, amire az elmúlt években nem volt időnk, és úgy tervezzük, ez majd a februári próbák alatt is így lesz.

- Szolnokiként a várost is használja?

- Természetesen. Ha csak tehetem, biciklivel járok dolgozni, hatalmasokat sétálok a kutyámmal a Tisza-parton, és élvezem a pestihez képest nyugodtabb környezetet és életet.