Akár Suzanne...

- Hogyan lett szolnoki színész? Korábban ismerte a várost, az itteni színházat?

- Gyerekkoromban azt hiszem két előadást is láttam itt a szüleimmel, a Twist Olivért és a Jézus Krisztus szupersztárt. Bár ez már elég halvány emlék a fejemben, de a Twist Olivér meghallgatására talán jelentkezni is akartam, azonban pesti gyerekként nyilvánvaló volt, hogy nem működne az állandó utazgatás. Utána viszont nem sokat tudtam az itteni színházról. Harmadéves voltam Kaposváron, amikor már szinte mindenkinek volt gyakorlati helye, csak néhányunknak nem, úgyhogy elkezdtem színházaknak írogatni, hogy hátha szükség van rám valahol. Azt hiszem, ehhez a szakmához nagyon sok szerencse kell. Nekem akkor szerencsém volt, mert pont kerestek fiatalokat, úgyhogy egy osztálytásammal 2020-ban Szolnokra kerültem.

- És be is dobták a mélyvízbe, hiszen előbb a Régi módi történetben Jablonczay Lenkét, a Bakaruhában című darabban pedig Vilmát, a cselédlányt játszhatta. Két komoly szerep. Maga miatt vette elő ezeket a színház, vagy ezekhez a karakterekhez találták meg Önt?

- Inkább az utóbbi. Szerintem, amikor megkapták a jelentkezésünket, akkor már tudták, hogy ezeket a darabokat fogják bemutatni a következő évadban, mi pedig kapóra jöttünk. Annak azért örültem, hogy a Szín-Mű-Helyben kezdhettem, mert akkor még nem volt nagyszínpadi gyakorlatom, ezért az első bemutatóm nem nehezedett rám akkora súllyal. Ráadásul a rendezővel, Valcz Péterrel - aki egyébként szintén Kaposváron végzett - hamar megtaláltuk a közös hangot. Segítséget jelentett az is, hogy a társulat meg a műszak is szeretettel és segítőkészen fogadott. Megmondom őszintén, azt sem bántam, hogy a Régi módi történetet még a művelődési házban mutattuk be, mert így legalább az első nagyszínpadi szerepemre se paráztam rá a színház épülete miatt. Sőt, alig játszhattuk közönség előtt, hiszen pont akkor jött a covid. Később egyébként elvittük Gyulára ezt az előadást, és ott szembesültünk először azzal, hogy a közönség mikre reagál, hiszen addig csak kamerák előtt játszottunk.

- Egyértelmű volt, hogy a színészi pályát választja?

- Eleinte próbálkoztam tánccal, de az nem igazán volt nekem való, aztán meg zenélni kezdtem, mert anyukám hegedűtanár, ezért viszonylag sok hangszeren tanultam. Ekkor már gyanús volt, hogy szeretem magam produkálni közönség előtt. Végül a szüleim kilenc éves koromban beírattak Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdiójába, ahol el is dőlt, hogy később a színészetet, majd, mint szakmát szeretném csinálni. Érettségi után felvételiztem Pestre, a színművészetire is, de a harmadik rostán kiestem, Kaposvárra viszont még abban az évben felvettek. Azt hiszem, életem egyik legboldogabb időszaka volt az ottani első év. Nemcsak jó közösséget alkottunk, de tudtunk együtt gondolkodni, önmagunk lenni. Annyira élveztem azt az időszakot az új barátságaim miatt, hogy amikor lehetett se mentem haza, pedig Budapesten nőttem fel, imádom a fővárosi pörgést.

- Nem bánta meg, hogy a főváros helyett Szolnokot választotta? Nem veszélyes vidékre szerződni egy fiatal színésznőnek?

- Nem, mert amikor itt vagyok, akkor tényleg csak a színház és a munka van, amikor pedig hazamegyek Pestre, az nekem a kikapcsolódás. Egyébként sincs innen Budapest olyan messze. Az elmúlt években is játszottam Pesten, és most is megy a Jurányiban a Szarvasnak gyermeke című produkció, amiben benne vagyok.

- Érdekes évadok vannak Ön mögött, hiszen alig, hogy megérkezett, jött a covid, aztán meg a visszaköltözés a színház épületébe.

- A covid alatt szerencsénk volt, mert Szolnokon tulajdonképpen végig próbáltunk és játszottunk, persze betartva a szabályokat. Nagy hipochonder vagyok, végig pánikoltam, hogy mikor kapom el, vagy mikor lesz valaki beteg mellettem. Végül csak az Őszi szonáta idején lettem covidos, a tünetek nem voltak vészesek, de életem egyik legrosszabb heteként éltem meg azt az időszakot a bezártság miatt.

- Rosszul gondolom, hogy a jó kezdés és a covid időszak után az előző évadban kicsit kevesebbet játszott? Lehet, hogy azért mert újabb fiatalok érkeztek a társulathoz?

- Hogy mennyit és miben játszom, nem az én döntésem. Tény, hogy az előző évadban kicsit kevesebbet láthattak a nézők. Az Ágacskában és a Koldusoperában voltam benne. Természetes, hogy egy társulathoz újabb fiatalok jönnek, és lehetőséget kapnak, én is így kerültem ide. Egyébként nagyon örülök, hogy ide szerződtek velem egykorú emberek, ráadásul mind a négyüket ismertem már régebbről. Ebben az évadban egyébként sem panaszkodhatok, hiszen játszom az Eldorádóban, a New York-i komédiában, a héten bemutatjuk a Figaro házasságát, és idén még benne leszek a Függönyt fel! című darabban és egy tantermi előadásban is.

- A Figaro házasságában Suzanne-t alakítja, aki körül tulajdonképpen az egész történet forog. Szabó Máté rendezővel dolgozott már?

- Még nem. Őszintén megmondom, tavaly leginkább miatta bántam, hogy nem voltam benne A fösvényben, mert csupa jót hallottam róla. Tényleg élvezet vele próbálni, humoros, szimpatikus ember, nagyon megkedveltem a közös munka során. Velem kapcsolatban szerintem azonnal levette, hogy mennyire bizonytalan vagyok a saját képességeimet illetően, mennyire nem hiszek magamban, és ennek megfelelően hatalmas empátiával és humorral kezelt a próbák során.

- Miért bizonytalan?

- Nem tudom. Mindig is ilyen típus voltam. Képes vagyok annyira elbizonytalanodni, hogy néha már azon gondolkodom, valami mást kellene csinálnom, mert ez az egész pálya nem nekem való. Szerencsére mindig vannak a közelemben olyanok, akik helyretesznek, biztatnak, hogy ne adjam fel. Hú, azt hiszem, nagyon idegesítő lehet az állandó "bizonytalankodásom" a környezetem számára. Meg valószínűleg amúgy sem tudnék színház nélkül létezni.

- Visszatérve Suzanne alakjához, ez egy 18. századi darab, amiben tárgyként kezelik a fiatal lányt. Aktuális?

- Hogyne, hiszen a nőket még ma is sokszor másodrangúként kezelik. Szerintem Suzanne karaktere a maga korában is már egy feminista női alaknak számított. Nekem nagyon szimpatikus. Megvan a maga véleménye, nem esik hanyatt a férfiaktól, határozottan próbálja intézni a saját életét. Suzanne egy felvilágosult nő. Igenis van aktualitása a darabnak, hiszen sokan ma is visszaélnek a hatalmukkal, a gyengébbek, az alattuk levők rovására.

- Suzanne hős?

- Egyértelműen. Egy fifikás nő, aki tű pontosan átlátja a bonyolult helyzeteket, és könnyen meg is oldja azokat. A darab címe akár Suzanne házassága is lehetne.

- Ön is kiáll magáért vagy másokért, ha kell?

- Helyzetfüggő, nem vagyok egy hatalmas lázadó, pedig szeretnék az lenni. Lassan kapcsolok. Sokszor csak fejben játszom le, hogy mit kellett volna mondanom egy-egy helyzetben. Viszont nagyon nehezen viselem, ha körülöttem valakit igazságtalanul bántanak. Nagyon türelmes tudok lenni, sokszor talán kerülöm is a felesleges konfliktusokat, de van, amikor eljön a pillanat, és beleállok dolgokba. Azt hiszem, ezt többször kéne megtennem, és akkor nyugodtabban tudnék aludni.

- Négy éve játszik Szolnokon. Szolnoki lett vagy inkább csak a színház körül mozog?

- Azóta is részben a színészházban lakom, de azért pesti maradtam. Sokszor csak a színház környékén mozgok, bár, amióta Sanyit elhoztuk a szolnoki kutyamenhelyről, elég sokat sétálok vele a városban. Piacra is szoktam járni, mert azt nagyon szeretem, és a kocsmákat is előszeretettel látogatom.  Összességében szeretem az itteni nyugalmat, a hatalmas parkokat, és hogy nem a négyes-hatos villamos között kell kutyát sétáltatni, bár Sanyi nagyon szeret villamosozni is.

(Az első és az utolsó kép kivételével a képek forrása a Szigligeti Színház honlapja. Első és utolsó kép: Pertics Villő)