Szeretem őket

- Emlékszik, mikor járt először a szolnoki színházban?

- Talán 6-7 éves lehettem és vagy a Gül Baba rózsáját vagy A mosoly országát láttam. Nem sokkal előtte költöztünk Mezőkeresztesről Szolnokra, mivel apukám itt kapott munkát. Akkoriban még cégek és iskolák is vettek bérleteket, így gyerekkoromtól színházba járó voltam.

- Ebből még nem következik, hogy lassan négy évtizede a színház is legyen a munkahelye.

- Mindig titkárnő akartam lenni, gyerekként azt játszottam, hogy gépelek. Ettől függetlenül, nem tudom megmondani, miért, de nagyon vonzott ez a hely, itt akartam dolgozni. Egyszer jelentkeztem is egy álláshirdetésre, a gazdasági igazgató mellé kerestek titkárnőt, de mivel ismerni kellett volna a jogszabályokat, inkább visszaléptem. Aztán Márton Éva, aki szintén a Közgébe járt, egyfelé laktunk, szóval régről ismertük egymást, és már itt dolgozott az akkori művészeti titkár, Sánta Ági mellett, szólt, hogy keresnek valakit, és rám gondolt. Így kerültem ide 1982-ben.

- Mit kellett először csinálnia?

- Sánta Ági akkor már negyven éve volt művészeti titkár Szolnokon, és tervezte, hogy abbahagyja és visszaköltözik Pestre. Évával kerestek valakit, akit kinevelhetnek színházi titkárnak. Először Paál István főrendező titkárnője voltam, rengeteg levelet diktáltak, amit gyorsírással lejegyeztem, aztán legépeltem, hiszen akkor még nem volt számítógép. Néha meg órákat vártunk telefonvonalra, nem is értem, hogyan tudtunk dolgozni.

- Miben volt más a nyolcvanas években a színház a titkárságról nézve?

- A színészek megjöttek Szolnokra augusztus 21-én és június 12-ig itt voltak, lényegében egész évadban itt éltek. Akkor is a hétfő volt a szabadnap, de mindenkiről tudtuk, hol lakik, hol lehet elérni, hová lehet táviratot küldeni. Ha valaki évad közben el akart menni, eltávozási kérelmet kellett írnia. Ritkán fordult elő, hogy valaki csak az előadásra jött le Pestről, aztán este visszament. Igaz, Trabantokkal ezt nem is lehetett volna megtenni.

- A kilencvenes évek közepén rövid ideig Pesten dolgozott. Miért ment el?

- Lengyel Boldizsár után, 1985-ben Schwajda György lett Szolnokon az igazgató, akitől nagyon sokat tanultam. Rengetegszer tesztelt, hogy ilyen vagy olyan helyzetekben mit tennék. Végigcsináltuk együtt a színház felújítását, majdnem egy évig közös irodában ültünk a Szín-Mű-Hely épületében. Olyan ember volt, aki ha már megismert valakit, akkor feltétlenül bízott benne. Így amikor 1992-ben elment a fővárosi Művész Színházhoz, sokakkal együtt vele tartottam. Közben megszületett a gyerekem, de amikor Schwajda újra igazgató lett Szolnokon, visszajöttem. És többé el se mentem. Balázs Péter igazgató úrtól 2008-ban kaptam bizalmat, kinevezett művészeti titkárnak. Mellette minden tekintetben szabadon kamatoztathatom a tudásomat és a tapasztalataimat, mert megbízik bennem és támogat.

- Milyen feladatai vannak egy művészeti titkárnak?

- Koordinálja a színház életét, mindenről tud és bármit elintéz. Hivatalosan a legfontosabb a műsor összeállítása, amit már az előző évadban elkezdek, amikor kiderülnek a bemutatók. Ilyet máshol is csinálnak, de nálunk kicsit bonyolultabb, hiszen minden évadban van hat bemutatónk és huszonnyolc bérletünk, amelyek a hét adott napjára szólnak. Amit tovább bonyolít, hogy figyelemmel kell lennem a máshol is játszó színészek elfoglaltságaira - az elmúlt tíz évben 76 vendégművészünk volt -, vagy éppen arra, hogy ne kelljen indokolatlanul építeni és bontani a díszleteket. Sok mindent kell észben tartani, néha még éjszaka is felébredek, hogy mit, hogyan lehetne megoldani. Általában két hónapra előre tudok pontos műsortervet összeállítani. Ami persze nem mindig tökéletes. A márciusi például nem olyan, amilyennek szerettem volna, de mivel a My Fair Ladyt a hónap végéig ki kell futtatni, nem tehettem mást.

- Egyeztetnek még a színházak művészeti titkárai?

- Igen, minden hónapban van egy találkozó, ahol két-három hónapra előre egyeztetjük a több helyen játszó színészek elfoglaltságait. Alapszabály, hogy minden színész először a saját társulatához igazodik, és csak azután a többi felkéréshez. Ami csak így kimondva igaz, hiszen annyi kérés, érdek, szempont érvényesül, hogy valakinek mindig engednie kell. Emlékszem, pár éve Vida Péternek ugyanazon a napon három premierje lett volna, de mivel nálunk szinte mozdíthatatlanok a premier dátumok, hozzánk igazodtak a többiek.

- Ha nem a műsortervvel foglalkozik, mivel találják még meg?

- Az ötlettől a megvalósításig, a próbáktól a bemutatókig mindennel, de tényleg. Tudom, hogy rengeteget beszélek, de ez azért van, mert így tudom összeszedni azt a sok információt, ami a munkámhoz kell. A próbákra is le szoktam menni, mert ott is elhangozhat olyasmi, amiről jó, ha tudok. A szerződésektől kezdve, a büfével kapcsolatos problémákon át, a szövegkönyvekig mindennel megtalálnak. De hoztam én már el színész gyerekét a kórházból, mert a próba miatt nem tudott elmenni érte. Intéztem lakáskérvényt, komplett lakásfelújítást vagy éppen kiszaladtam a dohányboltba, mert valakinek cigaretta kellett és egyszerűbb volt elmenni, mint elmagyarázni.

- Mennyi időt tölt a színházban?

- Reggel fél tíz körül érkezem, és ha én vagyok az ügyeletes, akkor az előadás után még bent vagyok. Szerencsére most már van egy rátermett kollégám, akire mindenben számíthatok, de volt másfél év, amikor tényleg szinte bent laktam a színházban. De olyan is előfordult nyáron, hogy a portáson kívül csak én voltam az épületben. Ez ezzel jár, hiszen, ha történik valami előadás közben vagy azon kívül, nálam futnak össze az információk.

- Amikor bent van, figyel arra, hogy mi történik lent a színpadon?

- Persze. Egyrészt hallom az ügyelőt, másrészt egy monitoron látom is a színpadot. Néhány előadás után a színészek hanghordozásából, a szünetekből tudom, hogy rendben van-e minden. Ha nem, akkor megyek le. Vagy, ha hallom, hogy valakit a szokottnál többször hívtak, már indulok is.

- Könnyen megtalálja a hangot a színészekkel?

- Tudom, nagyszájú vagyok, de mindez csak azért van, hogy mindent meg tudjak oldani, és a színészeknek tényleg csak azzal kelljen törődniük, hogy játszanak. Harmincöt éve csinálom, de csak olyannal nem találtam meg a közös hangot, akivel mások is nehezen jöttek ki. A többség talán érzi, hogy tényleg szeretem őket, és értük csinálom.

- Ki lehet ebből kapcsolódni?

- Sajnos nem, amit bánok is kicsit, mert amikor a gyerekemmel tanulnom kellett volna, akkor is a színházzal foglalkoztam. Ugyanis, ha nem vagyok bent, akkor is elérnek telefonon. És úgy vagyok vele, hogy ha már valaki hív, azért teszi, mert valamiben segítenem kell. Egy dolog tud kikapcsolni: a főzés. Néha szokta is a fiam mondani, hogy a finom főztömmel kárpótolom.

- Más színházak előadásaira azért eljut?

- Amíg Pesten éltem, és ha nem voltam éppen ügyeletes, minden este színházi programom volt. Az utóbbi időkben sajnos nagyon ritkán sikerül máshová eljutni. Vagy ha mégis, akkor is rohanok, mert rendszerint innen, a színházból indulok.

- Mit szólt, hogy idén Önnek ítélték a kollégái a Bálint Lajos-vándorgyűrűt?

- Tényleg nagyon meglepett, mert akkor szavaztak róla, amikor pont nem voltam a művészeti titkárok megbeszélésén, és valahogy idén nem is foglalkoztam ezzel. De nagyon jól esett. Remélem, valamikor tudunk időt szakítani, hogy meg is ünnepelhessük közösen a titkárokkal, itt Szolnokon.