Galéria: Nemzeti Szálló ma

Fischbein Fodor Dániel eredetileg a Kossuth téren álló Magyar Királyban dolgozott, ám a XIX. század utolsó évtizedének elején úgy döntött, önállósítja magát. A korábbi Molnár utca közepén, az Ipartestület új székháza mellett telket vásárolt, és mire az egykori miniszterelnök nevére keresztelték az utcát, Kocsi Lajos építész felhúzta Fodor szállodáját. Az akkoriban elképesztően nagy összegnek számító 250 ezer koronából 1894 és 1895 között épült fel a Nemzeti Szálló, aminek homlokzatára nemcsak a tulajdonos monogramja, de az építés éve és a funkcióra utaló NSZ feliratok is kikerültek.

Így a XIX. század végén tényleg európai színvonalú szálloda nyílt a szolnoki Szapáry utcában. Nemcsak a földszinten működő étterem és kávéház tette különlegessé, de hatalmas bálterme és elegáns szobái is. Arról nem is beszélve, hogy Fodor mindenkit megelőzve hitt az elektromosságban, így saját áramfejlesztője révén ebben az épületben gyúlt Szolnokon először villanyvilágítás.

Mint a város, a szálloda életében is az első világháború kitöréséig, azaz közel két évtizeden át tartott az aranykor. Aki számított, a Nemzetibe járt, aki Szolnokon kiváló körülmények között akart megszállni, az a Nemzetiben vett ki szobát. Fodor Dániel szállodájának szépségét nemcsak az épület utcai homlokzata, de romjaiban a bejárat és a lépcsőház is őrzi.

Kívülről nem látszik, de az épület egy belső udvart fog közre, ami talán természetes, hiszen a szomszédos telkek felé hatalmas tűzfalak határolják. Ugyancsak bentről, az üres épületben járkálva tűnik fel, hogy a Nemzeti Szállónak csak a Szapáry utcára néző szárnya kétemeletes - vagy inkább tetőtér beépítéses -, a négyzet alaprajz másik három szárán csak egy szintet húztak a földszint fölé. A körbefutó elsőn és az utcafronti másodikon voltak a Fodor-féle szálloda 33 központi fűtéses, villannyal megvilágított szobái, amelyek közül gondolom, a Szapáryra nézők lehettek a legelegánsabbak és egyben a legdrágábbak. A földszinten és a pincében, illetve a Sütő utca felé átnyúló szárnyban helyezhették el a kiszolgáló helyiségeket, raktárakat és a személyzeti szobákat. Mert kétségünk nem férhet ahhoz, hogy egy ekkora intézmény kiszolgálásához rengeteg ember kellett, ráadásul abban az időben, amikor még álmodni sem lehetett konyhai gépekről.

Az épület az első világháborút követően, a Tanácsköztársaság idején, rövid időre elvesztette eredeti funkcióját. Majd szűk évtizeddel később olyan konkurenciát kapott, amivel nehezen tudott versenyezni, hiszen a Tisza szálló fürdővel és pazar kerthelyiséggel is csalogatta a vendégeit. És bár lehet, hogy a Nemzeti a harmincas évekre a város második szállodájává csúszott vissza, étterme, kávézója, bálterme miatt továbbra is a társasági élet központja lehetett. Azzal pedig, hogy megnyílt benne Szolnok első filmszínháza - a Mozgó - a város kulturális életében is elfoglalta helyét.

A harmincas években, hasonlóan a városhoz, a Nemzeti Szálló is megélheti második, ám jóval rövidebb aranykorát. A szálloda esetében ez Ivanits Józsefnek volt köszönhető, aki bérlőként üzemeltette az intézményt, és emelte ismét országos színvonalra a helyet. Nem véletlen, hogy budapesti művészek is felléptek nála, miként az sem, hogy a korabeli turizmusban is szerepet kapott az épület. Ami aztán a második világháborúban, és főleg az 1944-es "felszabadulás" után újra másfajta szerepet kapott. Az előbb hadikórházként, később rendőrségként működő épületet államosítják, és a negyvenes évek végén már, mint köztulajdonban lévő szálloda nyitja meg újra a kapuit.

Az elkövetkező években valószínűleg nem nagyon költenek az épületre, ami így még a korabeli elvárásoknak is egyre kevésbé felelt meg. Miután pedig a hatvanas évek végén kiderült, hogy Szolnok új városközpontjában modern szálloda is épülhet, teljesen letettek a Nemzeti korszerűsítéséről. Ami, ha minden igaz, 1971-ben fogadott utoljára szállóvendégeket, hogy aztán nagyjából három évtizeden keresztül irodaházként funkcionáljon.

A földszintjén lévő vendéglátóipari egységek önállósultak, a főbejárat egyik oldalán al a carte, a másikon pedig tálcás, önkiszolgáló étterem működött. A mozi teljesen külön egység lett, a két emeletet pedig a Kunság Füszért nevű kereskedelmi cég foglalta el. Valamikor a nyolcvanas évek végén én is a Füszért valamelyik irodáját keresve jártam utoljára az épületben.

Nincs mit szépíteni azon, hogy a régi épületekkel a szocializmus idején építészetileg sem nagyon tudtak mit kezdeni. Amit csak részben magyarázhat, hogy az eredetileg más funkcióra tervezett épületekbe kellett új célokat beerőszakolni. Ha egyszer majd tényleg szembe tudunk nézni a szocializmussal, talán kap egy fejezetet a korszak építészete is: a kastélyok traktorállomásként, gyermekotthonként való hasznosítása, a polgári lakások felszeletelése vagy éppen a régi városi szállodák irodaházként történő működtetése. Nem beszélve az ízléstelen megoldásokról és silány anyagokról.

Az egykori Nemzeti Szállóban is felkerült a falakra a szinte a szocialista középületek dizájnjához kötelezően hozzátartozó fa lambéria. Itt is kapott párnázott ajtót a főnöki szoba, aminek plafonjára valami megmagyarázhatatlan, falapra preparált kockákból és gúlákból applikált képzőművészeti alkotást is szereltek. Álmennyezetek, foszlós tapéták, helyiségeket felosztó falak mindenfelé. Amiktől akkor is borzasztó lenne Fodor Dániel egykori szállodája belülről, ha nem állna évtizedek óta üresen, és nem pusztítaná az enyészet az utolsó használók nyomait is.

Félreértés ne essék! A legnagyobb hiba lenne azt gondolni vagy mondani, hogy ebből az épületből érdemes lenne újra szállodát csinálni. Látjuk a Tisza szálló példáját. Ráadásul itt hiányzik a fürdő, a konferenciákra, rendezvényekre alkalmas tér, és 33, többségében belső udvarra néző szobával is nagyon nehéz lenne mit kezdeni.

Az persze nem kérdés, hogy a Nemzeti Szálló Szolnok egyik legszebb épülete, amit meg kellene menteni. De ennek a mentésnek azzal kellene kezdődnie, hogy először új funkciót találunk az épületnek. Ami akár lehet irodaház, netán múzeum, sőt esetleg lakások is. Mert ennek az épületnek nem feltétlenül abban áll az értéke, hogy mindenki bejuthat, a belső tereit használhatja. Hanem a küllemében, a Szapáry utcához hozzátartozó homlokzatában. Amin azért remélem, örökre ott marad Fodor Dániel és a szálloda monogramja, na meg, hogy épült az úr 1894. esztendejében. Éppen 125 éve.