Mit üzennek a szobraink?

Szolnok legrégebbi, közterületen lévő műalkotása minden bizonnyal a Szentháromság tér Kálvária-szoborcsoportja, ami 1794 óta látható a Belvárosi nagytemplom előtt. A keresztre feszített Jézust, lábánál Mária Magdolnát, illetve két oldalt Szűz Máriát és Szent Jánost ábrázoló alkotást 2004-ben helyezték mai helyére, a rendház kerítéséhez. Valószínűsíthető, hogy a megelőző 210 évben a templom főbejáratával egyvonalban állt, bár erről 20. század előtti képi ábrázolás nem áll rendelkezésünkre. Miként legfeljebb képzőművészeti munkákon tűnnek fel Szolnok 19. században vagy korábban született köztéri szobrai is, amelyek 1869-ig természetesen csak vallási vonatkozásúak voltak. Az egykori Szentháromság-szobor, a Mária-oszlop vagy éppen a ma már a Vártemplom mögött álló Nepomuki Szent János mindegyike vándorolt az elmúlt másfél évszázadban, azaz bár ezek a legrégebbi közterületi alkotásaink, nem biztos, hogy legrégebben állnak a mai helyükön.

Szolnok utcai szobrai és emléktáblái kapcsán nem elsősorban a megörökített esemény, személy vagy éppen az üzenet izgat - művészeti elemzéshez pedig nem is mernék kezdeni -, hanem a megszületésük és "élettörténetük" érdekel. Ez ugyanis szorosan összefügg a város - és természetesen az ország - történelmével, politikai változásaival. Erre talán a legjobb példa Szolnok máig legrövidebb ideig álló köztéri szobra, az 1942-ben elhunyt Horthy István kormányzó-helyettes egész alakos emlékműve, amit valamikor 1944 tavaszán, már a német megszállás után avattak fel a Kossuth téren, ahonnan alig fél évvel később, a szovjet megszállás első heteiben eltüntettek. De Szolnok főtéri szobrainak egyébként is az "eltüntetés" a sorsa a 20. században, legyen szó a már emlegetett Szentháromság-szoborról, a 68-as obeliszkről, a Munkásmozgalmi-emlékműről, vagy az ugyancsak rövid ideig itt, a szabadég alatt álló Kossuth-szoborról.

Mindezek ellenére Szolnok legrégebb óta ugyanazon a helyen álló, szabadtéri műalkotása egy történelmi-politikai szoborcsoport.

Amit ugyan megelőzhetne a Szabadság téren 1869 óta látható, az 1849-es szolnoki csatának emléket állító obeliszk, csakhogy annak jelentős része már nem az eredeti faragvány, illetve abban se lennék biztos, hogy az útépítések miatt nem lett többször is elmozdítva az eredeti helyéről. Tehát a "győztes", a Szolnoki Művésztelep kerítésénél 1912. március 19-e óta, egy fejtől eltekintve eredeti állapotában látható Damjanich-emlékmű, ami immár 112. éve van ugyanazon a helyen.

Radnai Béla alkotásával kapcsolatban azonban nem szabad elfelejteni, hogy Damjanich emlékére még akkor készült el, amikor az ország uralkodója ugyanaz a I. Ferenc József volt, aki a tábornok kivégzése idején is a birodalom élén állt. De ezt a 112 évet végig gondolva, azt is érdemes felidézni, hogy a carrarai márványból készült alkotás túlélte az 1919-es román ostromot, miközben a közeli Vártemplom szinte megsemmisült, a művésztelepen álló Anonymus-minta pedig pótolhatatlanul elpusztult. És, ha mindehhez még hozzátesszük, hogy a második világháború milyen károkat okozott a szobor pár száz méteres körzetében, sőt csak az elmúlt fél évszázadban micsoda ötletek voltak az egykori szolnoki vár tekintetében, akkor Damjanich tábornok még márványból kifaragva is egy igazi "helytálló".

Szolnok esetében - az igazi és tiszteletreméltó közösségi munkával fejlődő - Köztérkép.hu oldal október végén 284 közterületi alkotást sorolt fel. Ezek között előfordulnak duplikációk, nem közterületen állók (azaz nem látogathatók), illetve olyanok is - például házak stukkói -, amiket a magam részéről nem biztos, hogy ezen a felületen említenék. Ugyanakkor az oldal igyekszik számba venni Szolnok eltűnt, elbontott, ellopott, azaz egykori műalkotásait is, így azt kell mondani, hogy ma nagyjából 200 szobor és emléktábla díszíti a várost. És talán nem meglepő, hogy a legtöbb közülük 1957 és 1989 között született, míg ennek a dobogónak a képzeletbeli második helyére a rendszerváltás után állított emlékművek, a harmadikra pedig a két világháború közötti alkotások kerültek.

Ez utóbbi kategória azért is érdekes, mert a mából talán nem is gondolnánk, hogy abban az időben, tehát a Horthy-korban is született beruházáshoz kapcsolódó műalkotás, lassan egy évszázada ugyanazon a helyen álló szobor, és hát politikai okokból vándorló közterületi emlékmű is. Az első kategóriába az egykori Bábaképző lépcsőházába felállított - tehát jelenleg korlátozottan látogatható - Anyaság című alkotás sorolható, ami ráadásul lassan száz éve van a helyén. A másodikba Borbereki Verseghy-mellszobra tartozik, ami immár 90 éve található ugyanazon a helyen. Nem úgy, mint az egykor a mai SZTK előtti téren álló Hősök-emlékműve, ami ma már a Tiszai hajósok terén van. Igaz, ez utóbbit talán a legszerencsésebb 20. századi szolnoki, közterületi alkotásnak is nevezhetnénk, hiszen a második világháború előtti, politikai üzenettel bíró szobrok mind elpusztultak.

A fentebb említett szobrokról kevés szó esik majd az Élő blogSzolnok november 18-ai előadásán. A Köztereink üzenetei előadáson ugyanis inkább a kevésbé ismert, különleges történetű vagy sorsú, illetve mára eltűnt, elpusztult alkotásokról esik majd több szó.