[Naplóm]

Tovább a szolnoki úton!

2025. április 15.

Amikor azt gondolod, hogy a szolnoki közlekedésben már nem tudnak újat mutatni, akkor a Baross és a Petőfi út kereszteződésében felbukkan egy szürke Polo, ami a Petőfiről érkezők előtt vár a pékségben vásárlókra. Szolnoknak nem több sáv meg új híd kellene, hanem szabályos közlekedők.

Tudom, velem van a baj, régimódi vagyok olyan maradi nézetekkel, hogy a szabályok betartása elsősorban az együttélést segítenék. Többségüket nem is azért alkalmazom, mert tartok valamiféle retorziótól, hanem mert az együttélés alapszabályának gondolom, hogy ha betarom őket, akkor mások is, és így normálisabban élhetünk, például Szolnokon is. Pedig sokszor egyszerűbb lenne a mai kor emberének lenni, akinek egyes számú törvénye, hogy az a jó, ami neki jó.

Értem én, hogy a futárok és csomagküldők autóit nem lehet egyszerű vezetni, hiszen sokszor olyan címre kell velük valamit eljuttatni, amelyek közelében képtelenség megállni. Gondolom, a feladat sok, az idő meg pénz, és mindkettő kevés. Egy ideig bosszantott, hogy az ilyen autók Szolnokon járdákra, forgalom elől elzárt területekre, a Kossuth téren majdnem a szökőkútban parkolnak, de mindent megszokik az ember. Szolnokon alapelv, hogy aki dolgozik, az ott teszi le az autóját, ahol neki a legpraktikusabb, legyen szó bírósági alkalmazottról, vendéglő tulajdonosról, építőipari munkásról vagy bárkiről. Nincs az a közterületes vagy rendőr, aki ilyesmi miatt szólna. Na, de hogy már a Szapáry úton is ott és akkor lehessen megállni az egyetlen sávban, ahol a kedves címzett miatt a legjobb? Csak pár percre. Legyünk már toleránsak! Nehogy már fájjon, hogy kicsit bedugul az utca, mert előzni nem lehet, a busz nem fér el!

Tényleg nem nyafognék, ha egy áprilisi délelőttön, alig fél óra különbséggel, nem a saját szememmel láttam volna ugyanolyan jelenetet a Szapáry út közepénél meg a Sóház utca felőli elejénél. Előbbinél egy fehér furgon, utóbbinál egy pizzafutár gondolta úgy, hogy tényleg csak egy-két, legfeljebb öt-hat percre parkol le a közlekedő sávban. A vészvillogó magyarázat és felmentés mindenre. Hát a kukásautó, a tanulóvezető vagy az újabb csőtöréshez cammogó markoló mögé nem szoktunk beszorulni? A szállítóknak az út közepén a praktikus. Az őket kerülgető autósoknak meg nem. De hát Szolnokon a közlekedésben a túlélés a főszabály, az erősebb, a pofátlanabb boldogul.

Akik azért még mindig tudnak meglepetéseket okozni. Vagyis van hová fejlődni. Még, ha a szememben ez negatív irányú fejlődés is, de hát én egy maradi csávó vagyok.

Április 14-én, hétfőn, nagyjából negyed tizenegy tájban azt hittem, hogy az a szürke kis VW Polo lerobbant a Baross úton. A szerencsétlen sofőr pedig kínjában csak úgy tudott lehúzódni, hogy keresztbe beállt a Petőfi utca elejére, kicsit a zebrára. Segítséget akartam ajánlani az autó eltolásához, amikor az a lámpaváltásnál kicsit előbbre gurult, és a külső sávban vészvillogózva várta az utasait. Akik a szemem láttára érkeztek a túloldalon lévő pékségből, majd kényelmesen beültek a kisautóba, miközben a szolnoki közlekedők komoran vagy letargikusan, de kerülgették őket. Nem hittem a szememnek.

De lesz ez még rosszabb. Mert lehet. Köszönhetően a városban működő térfigyelőkamera-rendszernek - Pesten egyszer tévedj rá a buszsávra! -, a más fontos megbízatást teljesítő rendőreinknek, a kellő létszámú és támogatású (vagy nem) közterületeseinknek. Sokszor elmondtam már, hogy ahol a fejünkre szarhatnak, ott a fejünkre is fognak. (Nincs kedvem szebben fogalmazni.) Előbb-utóbb azok is, akik eddig próbálták tartani magukat a már másokra nem vonatkozó, ósdi szabályokhoz. És szép lassan élhetetlenebb várost csinálunk Szolnokból. Új híd, kinyitott Kossuth tér, körforgalmak? Egyik se segítene annyit Szolnok közlekedésén, mintha a meglévő szabályok mindenkire vonatkoznának.

Vesztettünk. Vesztettünk? Vagy csak azok, akik maradnak?

 

A rovat legfrissebb cikkei:

hirdetés Bolhabolt Szolnokon - www.bolhabolt.hu

Album

Békebeli Szolnok
A Hatvanasként emlegetett ABC előtt, talán a mai zebra környékén állhatott a fotós, aki - szerintem - a húszas évek második felében megörökítette az akkori Gorove, jelenleg Kossuth Lajos utcát, és ezzel számtalan érdekes, apróságot hagyott ránk.

Az Album további képei
 
hirdetés Blogszolnok Anno - Így lett Szolnok 900 éves - 2025. április 28. (hétfő) 18:00

AKB

Veszteségek halmozása
Az egy dolog, hogy 19. század végén épült Szapáry utcai ház évtizedekig pusztulhatott Szolnok közepén. Legalább ennyire vérlázító, hogy immár harmadik hónapja követhető az épület lassú, de biztos összedőlése. Amikor a felelősöket majd megkérdezik (?), hogy mindez miként fordulhatott elő, akkor ugye a kiesett parkolási és területfoglalási díjakat, a kerítés költségeit is kiszámlázzák majd feléjük? Vagy ez a közös veszteségünk, mert hagytuk, hogy mindez a szemünk láttára történhessen.

Az AKB korábbi képei
 

SzoborPark

Történelemkönyvünk betonból
A vasútállomás előtti Jubileum tér közepén álló Tanúhegy minden bizonnyal Szolnok legjobban dokumentált köztéri alkotása. Miként talán azt sem túlzás kimondani, hogy ez az a szobrunk, amelyik mérete és helye ellenére a legkevésbé szervesült a város életébe. De talán majd 5 év múlva!

A Szoborpark további képei