A Szolnok és Tószeg közötti – a városközponttól nagyjából 10 kilométeren át vezető – kerékpárútra érdemes lenne kitenni néhány figyelmeztetőtáblát, miszerint „rossz út, óvatosan”. Erre persze lehet, hogy azért nem kerül sor, mert tulajdonképpen a Tisza-parti sétánytól kezdődően, ahonnan aszfalt fedi a gát tetejét, egész Tószeg határáig nagyon sűrűn kellene táblázni. Tudom, hogy a város, a megye és az ország közútjai sincsenek általában jobb állapotban, úgyhogy inkább tekintsék ezt az írást valamiféle balesetmegelőzési felhívásnak. Saját érdekükben legyenek nagyon óvatosak ezen a kerékpárúton (is)!

A probléma egyébként nem új keletű. A tulajdonképpen a Tisza gátjára épített, aszfaltos kerékpárúton a hosszirányú repedések nem sokkal az átadás után megjelentek. Először úgy tűnt, hogy a bajt, az aszfaltcsíkot két oldalról megtámasztó szegélykövek hiánya okozza, de mára világos, hogy emellett az egyre inkább kiszáradó gát is okolható a „folytonossági hiányokért”. Néhány évvel ezelőtt az út némely részén kavicsszegéllyel próbálták megtámasztani a szétfolyó aszfaltot, majd következett a hosszú csíkik betömése. Ma már világosan látszik, hogy mindezek látszatintézkedések voltak. Az aszály miatt kiszáradó gát tetején tovább reped az aszfalt, egyre szélesebb, hosszabb és mélyebb rések keletkeznek az aszfaltcsíkon.

A legrosszabb állapotban a belváros és a szennyvíztelep közötti szakasz illetve a vegyiművek lakótelep mögötti rész van, de a vegyiművek mellett is érdemes figyelni. Látható, hogy a korábbi repedéseket bitumennel próbálták eltüntetni, miként az is, hogy ez nem hozott tartós megoldást, sok helyen a tömítő anyag is szétrepedt. Hogy mikor sikerült utoljára ezt a kerékpárutat javítani, azt talán jól mutatják azok a repedések, amelyekbe valamikor bitument öntöttek, de később kirepedtek, és ma már a gaz nő bennük. Persze felvethető a kérdés, hogy a vízügyhöz tartozó gátak tetején futó kerékpárutak javítása kinek is lenne a feladata és költsége. Egyelőre úgy tűnik, hogy sok máshoz hasonlóan bicikliutat is csak építeni tudunk, karbantartani nem.

Márpedig ezek a rések életveszélyesek. Elegendő, ha közepes sebességnél valaki beléjük hajt. Jobb esetben csak a gumi vagy a kerék sérül, rosszabb esetben elég nagyot lehet esni. Ezért nem érdemes csak a gát két oldalán lévő „tájat” nézni, sokkal fontosabb az aszfaltcsíkot figyelni, viszonylag lassan tekerni, és szükség szerint kacsázni. Nincs kétségem afelől, hogy a helyzet hétről hétre rosszabb lesz, hiszen ahogy egyre korábban sötétedik, netán olykor eső is lesz, ezek a rések annál nehezebben lesznek észrevehetők. Csak a fotelforradalmárok miatt jelezném, ezt a kerékpárutat sem csak kikapcsolódni vágyók vagy sportolók használják, hanem munkába járók is. A magam részéről nem szeretném megtudni, hogy egy baleset esetén kit terhel majd a felelősség.

Nem szeretnék azzal se hitegetni senkit, hogy az óvatosságon kívül bármiféle megoldással tudnék szolgálni. Mert ugyan eszembe jutott, hogy valamilyen rikító neonfestékkel jelöljük meg a repedéseket, de néhol sűrű csikózású utat kapnánk, illetve heti rendszerességgel kellene ismételni a műveletet. A figyelmeztető táblák nem jelentenének megoldást, de legalább az illetékesek lelkiismeretét megnyugtatná, már ha vannak, akik illetékesnek érzik magukat. Az azonban biztos, hogy az elmúlt negyedszázadban kiépített szolnoki kerékpárút-hálózat elég ramaty állapotban van, és talán nem ártana egy átfogó felmérés, és netán egy felújítási ütemezés. Forrással, felelőssel, határidőkkel, és tartós megoldási javaslatokkal.

Addig is óvatos tekerést, mert Szolnokon, a folyamatosan keletkező, mélyülő repedések miatt is egyre veszélyesebb bringázni!