Kerülhettek volna meztelen nők is a Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat kártyanaptáraira a nyolcvanas években, de valaki, valamiért úgy döntött, hogy inkább a cég építményeivel kívánnak boldog új évet. A Tiszaligeti strand szigetéről is fennmaradt így egy különleges kép.
Hová jutottunk egy év alatt? Úgy tűnik, a csapat, amelynek együtt kellene Szolnokért játszania, kispályás kupának tekinti a képviselőtestületet, és egymás legyőzésére hajt. Ráfaragtunk. Nem tudnak együttműködni, és ezt nem is képesek belátni. Fogják a széket, mert félnek a csősztől.
Csak egy apró, a díszburkolatból évek óta kiálló, koszos vasdarab. Mi itt a bökkenő? Egykor a Tisza-parti sétányra történő behajtás korlátozására került a betonba, de oda ma már az megy be autóval, motorral, aki akar. Mert ez Szolnok. Kár bármit szóvá tenni. Jól van az úgy. Csak vigyázzanak! Bringakereket gyilkoló, gyereklábat felszakító, önfeledt sétát fájdalmasan megszakító bökkenő lehet abból a vasból. Figyeljenek! Mert csak magunkra számíthatunk.
A mából nézve is megdöbbentő, hogy az első szabadon választott magyar miniszterelnök első parlamenti beszédét azért nem közvetítette végig az akkor egyetlen Magyar Televízió, mert a BL-döntőt fontosabbnak ítélték. Többek között ennek háttere is kiderül a Kéri kérdi podcast egyik adásából.
Az Otthonunkért a Cukorgyári Lakótelepért Egyesületet hamarosan, többségében nem „őslakosok” alapítják meg, akik azonban Szolnok egyik ikonikus szegletéért már eddig is sokat tettek.
Pataky Attila, Deák Bill vagy éppen Tóth Gabi és GwM választások előtti, a kulturális miniszter általi kitömésének kiderülése közben ne feledkezzünk meg a szolnoki kedvezményezettekről!
Weinstock Ernő 1928 és 1932 között készült fotóján látszik igazán, milyen szép volt Szolnok első vasbeton közúti hídja, amely alatt átnézve a Tisza-part akkori fejlődése is felsejlik.
A blogSzolnok Album rovatában jelent meg egy fotó a vasútállomástól induló konflisról. A kép hátulján ez szerepelt: „Szolnok utolsó konflisa, 1966”. A közös emlékezet azonban mást mond.
