Sokmilliót elpókerező fiatal magyar orvosok. Esküvő előtti legalizált félrelépés és vicces tudatmódosítók. Rosszul világítva, vágva, se füle, se farka mesében. Szente Vajk Legénybúcsúja.
Élt, állt négy és fél évtizedig. Szolnok egyik tehetős és tehetséges építési vállalkozója építette. Sorsát a 4-es főút pecsételte meg. Utolsó pillanatait 1973 telén örökítették meg.
Ígérgetni 70 éve is tudtak, aztán volt, ami évtizedekkel később valósult meg, vagy soha. A korabeli napilapok Szolnokról sem csak a sikereket őrizik, például az egykori novemberekből.
Az önálló társulattal bíró Szolnoki Szigligeti Színház eddigi hetvenegy évadából tizennégyben, azaz eddig a leghosszabb ideig, Balázs Péter volt a Tisza-parti teátrum direktora.
Szolnok kifosztott közös kasszájából és annak lehetséges feltöltéséből lehet politikai adok- kapokat csinálni, meg majd a város működőképtelenségéből is, de az a szolnokiaknak nem lesz jó.
A Tisza szálló úszómedencéjében kezdtem a napot, majd a néhai Sztálin téren sétáltam el a vármegyeházáig. A Dózsa György úti megállóban szálltam villamosra. Tovább álmodtam régi álmokat?
Emlékeznek még az M8-as autópályának arra a nyomvonaltervére, ami valahol Szolnoknál kapcsolta volna az M4-hez, azaz új utat nyitott volna nekünk Nyugat felé? Sokszor eszembe jut.
A színészet és a színház dicsérete? Szembesítés a megöregedés problémáival? Az őszinte szerelem győzelme? A mindennel és mindenkivel kufárkodók felmutatása? Sok fa áll ebben az Erdőben.
A csend miatt zárok be. Végleg. Meguntam hallgatni. A Kosztarika valamikor duruzsolt. Ide nemcsak inni, de találkozni meg dumálni jártak az emberek. Ma meg?