Elmondhatatlanul örülök. Sorolom, hogy miért.

A Kossuth téri puttók című írás június 5-én jelent meg a blogSzolnok SZPSZ (Szobor Park Szolnok) rovatában.

A cikk a város főterén a két világháború között működő artézi kút tetején lévő „szoborról” szólt. Pontosabban két, a nyolcvanas évek közepén készült fotót mutatott be, amelyen ez a bizonyos „kútfej-szobor” látható, akkor már valószínűleg valahol a Tiszaligetben. Az egykori Hazafias Népfront hagyatékából előkerült két fotó azért fontos, mert egyrészt igazolják azokat a „helyi legendákat”, hogy a szobor a Tiszaligetbe került. Másrészt olyan szögből is mutatja az alkotást, amelyről fotó – eddig – nem volt ismert, hiszen korábban csak a két háború közötti képeslap felvételét használhatta mindenki.

És itt jön az öröm. Nem sokkal a cikk megjelenése után Puskás Zoltán hozzászólásként feltöltött egy színes fotót, amin 1970-ben ő látható, a Tiszaligeti strand kerítésénél, a puttós szobor társaságában. Ha jobban megnézzük ezt az elsőre szimpla családi képet, akkor feltűnhet, hogy a puttók harmadik oldalát örökítették meg, azt, ami eredetileg a mai múzeum irányába nézett. Tehát Puskás Zoltánnak, illetve a fotót készítő családtagjának köszönhetően immár három oldalról van képünk erről a szoborról.

Sőt, azt is tudhatjuk, hogy 1970-ban a Tiszaligeti strand kerítése és az autóút melletti járda között volt elhelyezve a szobor, nagyjából a fűbe leállítva. Ez pedig arra is utal, hogy a szobrot később innen elmozdították, azaz minimum két helyen állhatott a Tiszaligetben a hatvanas évek után.

A fotó egyébként ismét rávilágít arra, hogy micsoda helytörténeti források és kincsek lapulhatnak a családi fotóalbumokban. Lapozzák őket, hátha családi fotók alapján megírható a halakkal birkózó három puttó Kossuth tér utáni története.

De közelebb kerültünk az ugyancsak a Szobor Park Szolnok rovatban megjelent, Hol álltak? című, május 21-ei cikkben említett két műalkotás helyéhez és létrehozóihoz is.

A cikk végén mutattam be egy nekem víz- vagy csatornacső – egyesek szerint felni – darabokból készült műalkotást, aminek immár az alkotója és a fotózás helye is ismert.

S. László: A csatornacsöves/felnis szobor erősen hasonlít Laborcz Mónika keramikusművész terrakotta alkotásaira, de nem találtam utalást erre a szobrára nem csak Szolnokon, de más településen sem.

K. Károly: A „felnik” valóban a Városháza udvarán álltak (talán még állnak is) 1972-től „kerámia kompozíció” néven. Laborcz Mónika alkotását dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter közbenjárásával kapta a város a mezőgazdasági kiállítás területéről.

A Néplap 1973. január 9-én a következőket írta az Új szobrok Szolnokon címes hírben az újság utolsó oldalán: „A legutóbbi Budapesti Mezőgazdasági Kiállításon számos szobrot és kisplasztikát is megtekinthettek a látogatók. Dr. Dimény Imre, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter néhány szobrot Szolnoknak adományozott. A műalkotásokat többek között Ács Ferenc férfi figurája, Kovács Ferenc guggoló fiú szobrát és Laborcz Mónika kerámia kompozícióját, Juhász-Soltész-Máté hat köralakú fémplasztikáját az idén tavasszal állítják fel a város terein.”

Ugyanezen év október 23-án, amikor a pártbizottság mögött elhelyezték Kucs Béla Ivó nő című szobrát – ugyancsak Dimény miniszter ajándékát – már tényként írnak arról, hogy Laborcz Mónika alkotása a városi tanács udvarára került.

Hogy később mi lett vele, az még kérdés. Jelenleg ugyanis nincs a helyén.

M. Magdi: Ma jártam a Városháza udvarán. Nincs már ott a szobor. Elektromos autótöltős parkolót alakítottak az érintett parkrész helyén. De én is emlékszem, hogy ott állt régebben.

És akkor következzék a személyes kedvencem, a „Hegesztő”.

K. Mihály: (Ott állt a) Vegyiműveknél, ahol a sportbüfé volt. Valamikor a munkásszálló udvaron. Az egyes busz kifordult a vegyi végállomásról a Tószegi útra, azzal szemben. Ha jól emlékszem.

M. Magdi: A hegesztő szoborhoz. Ma ott voltunk keresni a jeleket a vegyiművek lakótelepen. A buszfordulóban beazonosítottuk az épületet. A szobor valószínűleg a sportpálya felöli oldalon volt, ott van előtető, ma már nagyobb. A lakótelepen két tősgyökeres ottlakó is megerősítette K. Mihály leírását. Ők is emlékeznek. Mondták, hogy Zsoldos Laci bácsi, vegyi-lakótelepi hegesztő, és bokszoló készítette. A fia művészettörténész volt a múzeumban.

Tegnap megpróbaltunk a hegesztett hegesztő szobrának emlékére bukkanni. A bejegyzésnél tett hozzászólásom kiegészítéseként küldök fényképet. Ha nem tévedünk, a buszfordulóban, a ma már a sportpálya szélén álló épületnél lehetett a szobor.

G. Mátyás: Vegyépszer kirendeltség hegesztői csinálták a 70-es éveken, és a TVM lakótelepi munkásszálló előtt volt felállítva.

Tehát nagyjából tudjuk, hogy mikor és ki/kik készítették. Már csak annak kellene kiderülni, hogy mikor, kik és miért bontották el. M. Magdi képei alapján egyértelmű, hogy a „talapzata” még a helyén van.

Mindenkinek köszönöm a segítséget!

Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül az ilyen „hülyeségeimmel”.

Bajnai Zsolt, szerkesztő