A szomszéd városháza

A szomszéd városháza

Dátum:

Nemcsak azért, mert a „szomszéd kertje mindig zöldebb”, hanem amiatt is, hogy a kecskeméti városháza felújítása kapcsán, az épületben lévő helytörténeti kiállítás irigylésre méltó.
A Beszélő köntöst a „Kecskemét, hirös város” kiállítás után már hozzájuk kötöm

Kecskemét kapcsán eddig is azonnal eszembe jutott a katonai repülőtér meg a Mercedes-gyár, és ha kicsit jobban törtem a fejem, akkor Kodály, a rajzfilmkészítés és konzervgyár is. Viszont be kell vallanom, hogy a kecskeméti művésztelep kicsit kívül volt a fókuszomon, a Beszélő köntöst se kötöttem össze a szomszéd megyeszékhellyel, miként az alföldi betyárvilág, a 19. század második felével élénkülő konzervipar és a futó homok megkötése se volt előttem ebben az összefüggésben ismert. Sőt, azt is be merem vallani, hogy eddig azt gondoltam, a kecskeméti városháza öregebb a szolnokinál. Tanulni nem szégyen. Főleg, ha tálcán kínálják a tudást egy városról, például a helyi városházán. Merthogy a „Kecskemét, hirös város” című kiállítás a Lechner Ödön-Pártos Gyula tervezte szecessziós, és mostanában felújított városháza földszintjén tekinthető meg, ráadásul nagyából olyan, hogy azt kell mondjam: a szomszéd város megismerését itt kell és szabad kezdeni. Szolnokiként pedig lehet pityeregni közben, hogy mi mindenre lehetne és kellene használni egy város első házát.

Az kecskeméti, amit a helyiek annak tekintenek és mondanak

A kiállítás élvezetei értékéhez persze sokat hozzátesz, hogy egy nagyon jól kitalált, tulajdonképpen a keveset kiválóan „habosító”, felnőtt és gyerek számára egyaránt élvezetes, befogadható, Szolnokról nézve modern tárlattal van dolgunk. Ami azzal kezdődik például, hogy a városháza tetején lévő jellegzetes szobor – nem Hunyadi János – szemszögéből látjuk Kecskemétet. És folytatódik egy olyan mesterlevél díszítésének a felnagyításával és „sorvezetőként” használatával, amely a 19. századi Kecskemét „látképe”. De példálózhatnék azokkal az ötletekkel is, amikor a kiállítás rendezői mindenben meg akarták és meg is találták a kecskeméti szálat, de hát ezt így kell. Egy város török kori történetét úgy kell elmesélni, mintha a törökök csak ott lettek volna, az iparosodást meg úgy, mintha a „spanyolviaszt is” ott találták volna fel, és minden azért történt, hogy Kecskemét fejlődjön. Ha ezt a kiállítást egyetlen mondatban kellene elmesélnem, akkor csak annyit írnék: a világ a kecskemétiek szemüvegén keresztül. Le a kalappal! Hiszen ez a kiállítás ott, a városháza főtérre nyíló földszinti termeiben, maga a város reklámja, ahol a reklámozó nagyjából azt mond magáról, amit akar.

Múlt és jelen így is találkozhat

Persze itt is tudok kötekedni. Mert ugyan nagyon szimpatikus, hogy a városvezetők portréi egy falra kerültek – a rendszerváltás után is mindenki –, de kicsit furcsa, hogy a szocializmus 40 éve hiányos, pedig, hát a történelem, az történelem. Ugyanakkor szolnoki szemüvegen keresztül nézve szinte mindent megbocsátok a portrék alatt lévő térképes monitor miatt. Merthogy Kecskemét ismert és használható térképeit úgy helyezték digitálisan egymásra, hogy azok lényegében egy mozdulattal egymásra húzhatók, és erre került egy történelmi fotóválogatás. Na, ez 21. század, nem ördöngösség, nem lehetetlen csoda. Ami mellett a városháza makettja, az egyes részleteinek felnagyítása is tökéletesen elfér.

Az a mesterlevél illusztráció akár ismerős is lehetne Szolnokon

Nekem két óra nem volt elég a „Kecskemét, hirös város” kiállítás megnézésére, igaz, a helyi sportsikerek már nem hoztak lázba, a katonai repülőteret idéző modelleket meg kevésnek éreztem, ugyanakkor a Kodályról és a zenéről szóló részen való átrohanást, nagyon sajnáltam. Mindezzel együtt úgy jöttem ki, hogy a Szolnokhoz hasonlóan kevés épített örökséggel bíró szomszéd vár történetéről, építészetéről pont annyi képem és tudásom van, ami nekik fontos, amire ők büszkék. És egy ilyen kiállításnak erről kell szólnia. Mártózzon meg az idegen a városunkban úgy, ahogy mi akarjuk! Csillagos ötös.

A kecskeméti városháza belső udvara is teljesen más filozófiát tükröz

Miként a városháza belső udvara is. Ahol parkolhatnának a dolgozók vagy a városvezetők autói, el lehetne zárva a helyiek és az idegenek elől, ám a kecskemétiek nem ezt választották. Hangulatos rendezvényteret csináltak belőle, talán azért, hogy az oda „szórakozni” betérő kecskemétiek is érezhessék, az a ház az övék, értük volt és van, részesei saját városuknak. Ez persze filozófia és hozzáállás kérdése is. És nem csak azért van így, mert a német autógyár miatt Kecskeméten tényleg csurran-cseppen a közös kasszába. Hanem talán azért, ami miatt a rendszerváltás idején Szolnoknál pár ezer fővel kisebb város mára, nálunk kétszer nagyobb lélekszámú megyeszékhely lett. Aki még mindig nem érti, miért, annak első körben a kecskeméti városháza földszintjén – nem győzöm hangsúlyozni a helyet, mert fontos – lévő kiállítást ajánlanám.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Fotósok a forgatásokon

A hét kiemelt magyar film önmagában is elég lett volna, hogy meg akarjam nézni a Mai Manó Ház Felvétel! című kiállítását, amely a forgatások standfotósai előtt is tiszteleg(hetne).

Egy jó kávé mellé

Mikor nyílhatott Szolnok első kávéháza, és volt a városban kávémérés? A helyi rendőrkapitány vajon engedélyezte a 0-24 órás nyitva tartást? Jutott eszembe a Fő a kávé című kiállításon.

Brutalista álom

Kicsit fáj, hogy Szolnok kimaradt, ám Szolnokról nézve így is érdekes a Walter Rózsi villa brutalista építészetünkről szóló kiállítása. Hátha egyszer Szolnokon is lehet erről így beszélni.

Szolgáltatás és nem kegy

Közelről nézd meg egy város közösségi közlekedését, ha némi fogalmat akarsz alkotni arról, milyen az a település és milyen emberek lakják! Aztán tanulj belőle, ha érdemes! Valencia 1.