Az elérhető irodalom eddig azt mondatta velem, hogy Szolnoknál 1909. március 15-ig kötötte össze utoljára fából ácsolt közúti híd a Tisza két partját. Ezt támasztották alá azok a felvételek, amelyek az utolsó – részben még Obermeyer Lajos által ácsolt – fahidat mutatták a nevezetes jeges ár után, az elsodort középső részei nélkül. Továbbá azok a képeslapokon megjelent fotók is, amelyeken az új, egyben első vas és beton, szolnoki közútihíd – a „szép Tisza-híd” – építését örökítették meg. Illetve azok a fényképek, amelyek pedig a 33 évesen másodszor is felrobbantott, a budapesti Szabadság-hídra emlékeztető átkelőt mutatták, illetve mellette, a mai Tiszaliget és Verseghy park között húzódó pontonhidat ábrázolták. Ráadásul vagy figyelmetlen voltam, vagy nem jött szembe, de eddig nem találtam annak írásos nyomát, hogy az 1946 májusában elkészült ideiglenes átkelő átadásáig egy „még ideiglenesebb” híd is volt a folyó két partja között, azaz nem komppal és pontonhídon oldották a felrobbantott híd pótlását. Természetesen nem szeretném senkire se fogni tévedésemet, amit ráadásul eddig terjesztettem is, és ezért elnézést kérek.

Egy szerintem 1945 nyarán készült fotósorozat egyik nagyítása késztet arra, hogy egy újabb forrás előtt meghajolva azt mondjam, a „szép Tisza-híd” második, 1944 őszi felrobbantása után valamikor, de legkésőbb 1945 nyarán, lényegében ugyanolyan fa átkelőt ácsoltak a szőke folyó fölé Szolnokon, mint amilyen a véres 20. század első napjait köszöntötte. Ami teljesen logikusnak is tűnik, hiszen a tudás meglehetett hozzá, megfelelő faanyagot a vérontás és pusztítás utáni hónapokban egyszerűbb volt szerezni, mint vasat és betont, ráadásul létfontosságú volt a Tisza két oldalának összeköttetése, és nemcsak katonai szempontból. Nyilvánvaló, hogy pontonhídon és kompon nem lehetett volna közel másfél éven át a forgalmat bonyolítani. Ugyanakkor ismétlem, az itt bemutatott fotók felbukkanásáig én ennek a tényleg utolsó szolnoki fahídnak a létezéséről még csak nem is hallottam.

Néhány héttel ezelőtt vásároltam egy tucatnyi 6×9 centis, recésszélű fotót, amikről az eladó azt állította, hogy Szolnokon, a régi híd bontásakor készültek. Ahhoz nem férhetett kétség, hogy a 16 darab apró kép ugyanott készült, és ugyanabból – vagy ugyanazokból – a tekercsből lettek előhívva. Egyértelmű, hogy egy folyóba zuhant híd szétszerelését, eltakarítását mutatják a képek, amelyeknek a hátulján az A843 és A844 számok a tekercseket jelölhetik. A több képen is látható „hídkapu” alapján számomra egyértelmű, hogy a képeken Szolnok első vas-beton közúti hidjának a romjai láthatók, amit nemcsak a háttér – a kopár bal part – erősít meg, de az egyik felvétel bal felső sarka is, ahol a Damjanich-emlékmű fedezhető fel. Mindezt csak azért tartom fontosnak leírni, mert sem a papírképek hátuljára írt szövegek, sem a tulajdonosok által bemondott helyszín nem biztosíték arra, hogy a felvétel vagy felvételek a megadott helyszínen készültek. Ebben az esetben azonban biztos, hogy Szolnokon lőtt fotókról van szó.

Márpedig, ha ez a sorozat Szolnokon készült, akkor a képeken az 1911-ben átadott, eredetileg Ferencz József-hídnak nevezett műtárgy roncsait látjuk. Mivel a talán néhány hét különbséggel készült képek azt (is) mutatják, hogy a megsérült hidat teljesen elbontották – csak a beton pillérek maradtak a folyóban a helyükön –, mai tudásom alapján kijelenthetem: ezek a képek csak a második világháború után készülhettek, hiszen az 1919-es sérülések után a hidat eredeti szépségében állították helyre. Mivel nyári felvételekről van szó, és 1946 nyarán már használható volt az ideiglenesnek mondott, de 1963-ig létező átkelő, az ismeretlen fotós csak 1945 nyarán dolgozhatott. Mindez pedig azt jelenti, hogy alig hét-nyolc hónappal a harcok befejeződése után, Szolnokon már közúti fahíd kötötte össze a Tisza-híd két partját, pontosan az egykori belvárosi átkelő mellett. Azaz, ez az eddig számomra ismeretlen híd Szolnok utolsó, fa, közúti átkelője – mai tudásom szerint. Amiről már csak azt kellene kideríteni, hogy meddig szolgálta a közlekedőket?