Kezdjük a vízilabdázó gyerekekkel!

Örülök, hogy sportolnak, mindegyiket tisztelem, hogy az edzések ideje alatt sem a kütyüket nyomkodja. Remélem, ott úszik köztük a jövő Benedek Tiborja vagy Kiss Gergelye, még néhány év és újra jönnek egymás után az olimpiai aranyak!

Ne keverjük őket ide!

Ez nem róluk szól, hiszen ők – vagyis a szüleik – fizetnek egy „szolgáltatásért”, az edzés, a mozgás lehetőségéért. Ami minden bizonnyal jóval drágább lenne, ha nem egy közpénzből, az adónkból felépített uszodában gyakorolhatnának. Egy olyan egyesület égisze alatt, ami valahol mégiscsak egy vállalkozás, hiszen bevételt termel, amiből aztán medencét bérel, munkát ad, működik. Ami ebből a szempontból ugyanolyan ügyfél, mint én, a szolnoki adófizető, aki megfizette a Tiszaligeti strandfürdőt, az elhúzódó építkezést, és a belépőn túl is busásan fizet majd a fenntartásáért. És akkor ne is gondoljunk bele, hogy a Tiszaligeti strand oltárán mi mindent áldozunk fel, mi minden nincs, nem lett, nem lesz, hogy ez a fürdő működhessen. (És mennyit fizetek én áttételesen azért, hogy ez az egyesület olcsóbban szolgáltathasson ezeknek a gyerekeknek, mint mondjuk az olyanok, akik maguk építenek edzőhelyet.)

Elég nagy a medence nem? A fele nem elég? Keresztbe miért nem jó úszni?

Majd kibérelem a Szigligeti Színház fél színpadját, és miközben eladom a jegyeket egy előadásra, a felén növendékekkel próbálok. A moziban is hatalmas a vászon, mehetne rajta két film, vagy vetítés közben lehetne koncert, hiszen a székek felel általában üres. Utazzunk együtt Pestig vonattal úgy, hogy plusz kocsik nélkül egy fél iskola is velünk kirándul. Mi a baj? Nem férsz el? Ugyanoda visz így is a vonat.

Miért mindig nekem kell toleránsnak és megértőnek lennem?

Miért nem fordulhat elő, csak véletlenül vagy próbából, hogy valami úgy működik, ahogy állítják, ahogy a pénzt elkérik érte? Miért kell valakit mindig hülyének nézni, aztán széttárni a kezeket, hogy ez van, ezt kell szeretni, és soha nem változik semmi.

Én csak úszni akartam. Nyugodtan. Kényelmesen. Hosszában, 50 méterenként fordulva, kiélvezve, hogy a nagymedence csónakázó tó felőli végét estefelé még simogatja a nap. Mert így szeretem. Mert ezért vettem jegyet.

És nem, nem értem meg, hogy miért kellene nekem előtte valami honlapot bogarászni medencefoglaltságról, amikor tőlem maximális szolgáltatásért kérnek pénzt. És nem, azt sem értem, hogyha ekkora igény van vízilabdaedzésre, sőt még fizetnek is érte, akkor miért nem működik a Tiszaligetben az új, 25 méteres medence?

Nem értek hozzá, nem nézek utána, de azért megkérdezem, hogy a Vizilabda Aréna és a MÁV strand mellett biztos, hogy a Ligetben is edzést kell esténként tartani? És tessék mondani, a beharangozott vízilabda akadémia milyen medencéket fog használni? Vagy már arra edzenek engem és minden szolnokit?

Sajnálom, nem tudok megértő és toleráns se lenni.

Engem ismét átvertek. (Még akkor is, ha egy kis hiszti után a jegyárat visszaadták.)

A Tiszaligeti strand nem nekem, szolnokinak készült. Nem, nem az a kérdés – sőt még kérdésként sem vetődik fel –, hogy lakosként, polgárként, adózóként, nekem hogy lenne jó. Nem. Az én dolgom, hogy hagyjam magam hülyének nézni. (Nem vigasztal, hogy ne vagyok egyedül.)

Kész. A Tiszaligeti strandfürdő nekem bezárt. És mindaddig zárva marad, amíg nem lesz egy teljes vezetőségcsere, és nem kezdenek olyanok dolgozni, akik megértik, hogy ez a strand a miénk is, bennünket is kellene szolgálnia.