2026.04.12. (vasárnap)

Közlekedés és menza

Közlekedés és menza

Dátum:

A környezettudatosság a legkevésbé fontos szempont a szolnoki diákok körében, amikor arról döntenek, hogy mivel közlekedjenek. A legfontosabb a gyorsaság és az ár. Legalábbis ez derül ki a SzolnokIFIrkász októberi számában olvasható felmérésből.

A Szolnokon tanuló középiskolásoknak több mint a fele busszal jut el reggelente az iskolájába, és alig tíz százalék azoknak az aránya, aki bringával járnak tanulni. Annak ellenére, hogy a SzolnokIFIrkász által közzétett kérdőívre válaszoló diákok túlnyomó többsége úgy nyilatkozott, az iskolájában biztonságosan el tudná helyezni a kerékpárját. Igaz, a felmérésről szóló cikkben az is olvasható, hogy a diákok szerint kevés kerékpárút van Szolnokon, és a meglévők állapota is siralmas. Talán ezért sem meglepő, hogy a helyi kerékpározási lehetőségeket közepesre értékelték a diákok.

Ugyancsak hármast kapott a szolnoki tömegközlekedés, amelyről a diákok legalább nyolcvan százalékának lehet személyes élménye, hiszen nagyjából ennyien nyilatkoztak úgy, hogy rendelkeznek buszbérlettel. Az osztályzatot a gyorsaság, a pontosság és a tisztaság figyelembevételével adták a diákok, akik közül néhányan az egyes vonalakon reggelente közlekedő tömött buszokra panaszkodtak.

A városi diáklap harmadik számában ezen kívül hosszabb írás foglalkozik az iskolai étkezéssel, a menzákkal, a büfékkel és az automatákkal. A cikkhez kapcsolódóan érdekes összefoglaló olvasható azokról a szolnoki, belvárosi éttermekről, ahol minden bizonnyal nemcsak a diákokat várnák szívesen ebédre. A SzolnokIFIrkász újságírói bemutatják a Kopernikusz Kört, a város egyik legszebb diáklányát, a Széchenyi István Gimnáziumot valamint az Anyám és Nyulam zenekart is. Emellett írnak a 90 éves szolnoki tömegközlekedésről, a Newstyle Samurais tánccsoportról, illetve a Sztár Zóna rovatban Dósa Mátyás színművésszel beszélgetnek.

A SzolnokIFirkászt azok a középiskolás diákok írják, akik tagjai a Hild Viktor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézményben működő Ifirkász Klubnak. A klub működését, és a havonta 12 oldalon megjelenő, ingyenes lap kiadását az Európai Uniós által támogatott TÁMOP keretében működő „Ifjúság egy-másért” program finanszírozza. A szerkesztőséghez bárki csatlakozhat hétfőn délutánonként a Széchenyi lakótelepen lévő Zöldházban.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A kukák helye

Önök szerint probléma Szolnokon a háztartási szemétgyűjtők idegenek általi át- és széttúrása? És az, hogy vannak olyanok, akik közterületen gyűjtik és tárolják a háztartási hulladékukat?

Melyik kikötőbe tartunk?

Mekkora város lesz, lehet Szolnok 2050-ben, ha igazak az előrejelzések, miszerint Magyarország lakossága addig további 10%-kal csökken. Tartalékok? Vonzóvá tétel? Vagy kisebb lélekszám?

16+

Négyezer, nyolcezer, tizenkétmillió, nem számszerűsíthető. Akik az elmúlt 16 évben egyszer is olvasták a blogSzolnokot március elején, talán sejtik, miről beszélek. Tizenhétbe léptem.

Már bárhol szabad

A Kossuth téri dohánybolthoz a szökőkúton keresztül autóval érkezni, majd a forgalom elől elvileg elzárt területen vészvillogóval várakozni, az a kategória, amire már alig vannak szavak.